Megint vágtunk
És megint szombatra esett. Ezúttal csupán négy liba lépett át az örökkévalóságba, de a munka így is jó sokáig tartott, mivel arányosan kevesebben voltunk, mint a legutóbbi mészárláskor. Akkor nyolc lúd maradt, amiből egyet elajándékoztam egy számomra emlékezetesen jól sikerült nyereményjáték során, hármat pedig megvett lábon a szembeszomszéd, az a gyanúm, karácsonyra tömi őket (sérelmükre, ahogy azt Ujpéter mondaná). Nem is csoda, épp tegnapelőtt esett le az állam – azóta is keresem – hogy hétezerről tízezerre kúszott fel a libamáj ára, én is megfontolás tárgyává tenném a tömést, ha még lenne libánk. De már, hál’isten, nincs.
A képért bocsánat, bár a férjem, ez finom lélek próbát lebeszélni, ne tegyem közzé, érzékenyebb olvasóimat nem kell feleslegesen sokkolni, de hát, lássátok feleim, mik vogymuk. Brutális húsevők, azok.
Büszke vagyok magamra, hogy immár teljesen egyedül bontottam szét mind a négy madarat, csodálatosan leválasztottam a májról az epehólyagot, kitisztítottam a zúzát, ésatöbbi. Önbizalmam komoly erősítést kapott, de mielőtt elbíztam volna magam, apósom, aki ezúttal is a csapat tagja volt, kopasztás közben megkérdezte:
– Akkor karácsonyra megcsinálod azt a vadat?
Tudniillik pár napja beállított két kilónyi vaddisznóhússal, hogy az majd jó lesz karácsonyra, tegyem be a fagyasztóba. Amúgy a vadpörköltet nagyon jól készíti az öreg, gondoltam, biztos csak megőrzésre adta át a húst, mert az ő mélyhűtőjében nincs hely. De ezek szerint másképp gondolta.
– Hát, megcsinálhatom… – mondtam szerényen, és közben felidéztem a közel egy éve alkotott szarvaspörköltet, vállon veregettem magam képzeletben, igen, Móni, ügyes vagy te. Erre após megszólalt:
– Csak aztán nehogy olyan legyen, mint az a múltkori halászlé…
Héhéhéhéhé, mi van a halászlével??? Hiszen dicsérte hogy milyen jó!
– Mér’, mi volt a baj a halászlével? Hiszen dicsérte…!
– Hááát… – mondta jelentőségteljesen, és aztán nem is tett hozzá mást. Na akkor most mi van? Jó volt, vagy nem volt jó?
Nem is árulta el. Így vállaljon el neki az ember bármit, egy évvel később kiderül, hogy amire azt mondta, jó, azt nem is úgy gondolta. Most akkor jól főzök, vagy nem? Tudok halászlét, vagy nem? El merjem vállalni a vaddisznót, vagy inkább ne?
Úgyis az lesz a vége, hogy vállalom, persze. Legalább majd tud miért szekálni.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)