A múltkori kenyérsütős bejegyzésemet követően kaptam egy levelet Anna-Máriától, aki erdélyi származású, jelenleg Olaszországban él férjével. Megosztotta velem saját kenyérreceptjét, amit nagymamája útmutatása alapján kezdett készíteni évekkel ezelőtt. Úgy gondoltam, közzéteszem.
“Hogy miért is készítem saját kezűleg a kenyeret? Azért, mert itt Olaszországban nem lehet “igazi” kenyeret kapni, csak zsemlét, ami nagyon drága, és egyáltalán nem hasonlít az otthoni, erdélyi kenyérhez. Az első években élesztővel készítettem, de az utóbbi két évben nagymamám tanácsára kovásszal. Minden kenyérsütés alkalmával egy tojásnyi gombócot félreteszek a kenyértésztából, amit egy befőttesüvegben, kevés sóval a tetején hűtőszekrényben tárolok. Erdélyben mindig is kovásszal készítették a kenyeret, s a régi időkben, amikor nem volt hűtőszekrény, akkor hűvös helyen tárolták; hetekig is elállt, igaz, volt egy kis erjedt szaga, de azt mondták, az a jó, mert úgy lesz jó kenyér belőle.
1 és fél kg lisztet használok, 1 kg sima fehér lisztet és fél kg teljes kiőrlésűt, vagy valamilyen magos lisztet. Langyos vizet adok hozzá, amennyit felvesz, és kb. 1 ek. sót. Egy nagy tálba belerakom a liszteket, a sót, a kovászt, és a vizet lassan adagolva, inkább keményebbre gyúrom, majd letakarom, és hagyom több órán keresztül kelni. Általában reggel 9-10 óra felé gyúrom meg, majd délután 4-5 óra felé újból gyúrom, ekkor egy sütőpapírral bélelt magasfalú tepsibe ( kb. 23cm x 33cm) rakom, és újból kelesztem 1 órát. Nekem gázsütőm van, amit nem szoktam előmelegíteni. Amikor a tészta megkelt, begyújtom a sütőt, berakom a tepsit, és 200-210 fokon másfél óra alatt megsütöm a kenyeret. Amikor kész, abroszba, és úgy egy nejlonszatyorba rakom, amiben reggelre szépen megpuhul. Nálunk általában egy hétig kitart, ugyanis csak a férjemmel vagyunk ketten, most várjuk első kisbabánkat. Kenyérsütő hiányában a műveletet kézzel végzem, amit nagyon szeretek, egyelőre nem is hiányolom a kenyérsütőt. Igaz, a mi kenyerünk nem lesz kerek, de nálunk a forma nem számít, a lényeg, hogy finom legyen! Nyáron, amikor nagy meleg van, akkor este gyúrom meg, reggel újból, és amíg hűvös van, megsütöm, így estére már friss kenyerünk van.
Mellékelek pár képet a kenyerünkről, amit szombaton sütöttem.”
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Móni! én elolvastam talán háromszor is a receptet. Az erdélyi születésüekben pedig hihetetlenül megbízom. Mégis van, illetve lenne egy kérdésem.Valóban semmi élesztőt nem tesz a kenyértésztába ??Én is kovásszal készítem a kenyereim, de kevés élesztőt mégis teszek bele. Háááát ezt jó lenne megtudni, mert ha ez így müködik, búcsút mondanék az élesztőnek.
Szia Viki! Szerintem, nem kell élesztő – hiszen az élesztőgombák szaporodnak el a kovászban, vagy az öregtésztában is, azért kell több idő a pihentetéshez, hogy ez a folyamat végbe tudjon menni.
Sziasztok!Régóta szemezgetek már a kovászos kenyerekkel, de eddig még csak élesztővel készítettem. De ez a kenyér nagyon szép, egyre nagyobb bennem a vágy, hogy kipróbáljam:) Az lenne a kérdésem, hogy az első kovászos kenyérhez hogy készítsek kovászt? Vagy az egyik élesztős kenyeremből tegyek el egy tojásnyit, az jó kovásznak?
Miskolcimami, igen, vegyél el a kenyértésztából egy gombócot. Ez lesz az öregtésztád.:)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Lányok, de az öregtészta és a kovász között óriási különbség van. Bocsi, hogy beleszóltam.Én nagyon sokáig öregtésztával készítettem a kenyeret.Ez év június 27-én csináltam meg az első kovászom, ami pár nap alatt etetéssel elkészült, s azóta nem ürült ki a dobozom. Sütéshez mindig elhasználok 20-30-40 dkg kovászt (ez attól függ, mekkora kenyeret sütök, vagy esetleg más péksüteménybe is használok) Általában 50 dkg liszthez én adok 25-30 dkg kovászt.A dobozomban marad kb 1 evőkanálnyi az előző kovászból, s ezt egészítem ki liszttel, vizzel a következő sütésig. (1 dl vizhez 10 dkg bármilyen liszt)Lassú érlelésű természetes (élesztő nélküli) kovászt készítettem először. Ez legalább 6-7 napot is vesz igénybe. Első nap: 5 dkg lisztet, fél dl langyols vizzel elkevertem és egy befőttes üvegbe tettem, (az üveg tetejére folpackot tettem, s meleg helyen tároltam.-Második nap ujra tettem hozzá 5 dkg lisztet, és fél dl langyosvizet, ezzel is elkevertem, s ujra meleg helyen tároltam a következő napig. Harmadik nap szintén 5 dkg liszt és fél dl langyos viz, ezzel is elkevertem, s szintén meleg helyen tároltam. Ezt követően 3 napon keresztül két evőkanál lisztet és két evőkanál vizet kevertem hozzá. A hetedik, nyolcadik napra már tökéletes és használható kovász lesz. Az nem baj, ha kicsit savanyú szaga van, ez csak előnye. Ekkor már tudtam vele sütni. A befőttes üvegből áthelyeztem a visszamaradt kovászomat egy jól zárható müanyag dobozba, s ezután már csak úgy etetem, hogy minden 10 dkg liszthez 1 dl vizet adok. Pár órán át a konyhában tartom, majd a hütőbe teszem, s ott vár a következő sütésig. Sütés előtt legalább 3-4 ótával kiveszem a hütőből. Móni, bocsi, hogy ilyen hosszan irtam. S még annyit, hogy ujabban a kovászt készítem el graham lisztből (de bármilyen barna, v. tk-s liszt is jó), s a többi liszt nagyrésze BL 80-as kenyérliszt.Bár itt 50 dkg liszthez legalább 30-35 dkg kovászt adok. ——————-Legközelebb, ha sütök kenyeret akkor nem fogok beletenni élesztőt és akkor inkább a kelési időt hosszabbítom meg. Az én eddigi módszeremmel kétszer 40 perc elég volt a kelesztéshez de kb 1,5 dkg élesztő volt a tésztában.Móni köszönöm, hogy felvilágosítottál, bár már egy ideje mindíg azon gondolkodtam, hogy milyen gyönyörüen megszaporodik az én élesztő nélküli kovászom, akkor minek bele az élesztő, de eddig nem mertem kipróbálni.No ha legközelebb sütök kenyeret, akkor lefotózom a kovászomat és posztolok egy kenyérrel 🙂 Csak éppen ma sült egy friss kenyér, s ez nekünk 4-5 napig elég.
Jesszusom, mi történt itt, hányszor tette be a rendszer???? megpróbálom törölni, de ha nem sikerül. Kérlek Móni töröld.