Amikor a – minden bizonnyal – mérgező lekvárunk ügyében nyomoztam, már megemlítettem, hogy ilyen lekváros tallérokat készültem sütni éppen, ám gyanakvásomnak engedve, előbb inkább mégis utánajártam, miféle növény ez az “amerikai áfonya”.
Azért a süteményt megsütöttem már aznap, csak épp más lekvárral, na meg dióval kiegészítve. Annyira jó, hogy ma megismételtem, és most már teljesen biztosan tudom mondani, hogy az eredeti recept úgy, ahogy a hivatkozott helyen írva vagyon, hibás. Kis módosítással azonban nagyon finom vendégváró édes falatkákat kapunk.
A vajat összegyúrjuk a porcukorral.
Így. Hozzáadjuk a liszttel elkevert sütőport, és azzal is összegyúrjuk. Hogy teljesen összeálljon, ahhoz kell a két evőkanál tejföl.
Ha jól dolgoztunk, ilyen szép egynemű tésztát kapunk. Tíz percre hűtőbe tesszük.
Lisztezett gyúrólapon jó vékonyra kinyújtjuk. A jó vékony alatt kb. 2 mm-t értek.
Apróra szaggatjuk – én a legkisebb (kb. 3 cm) átmérőjű poharat vettem igénybe erre a célra.
Az apró tésztaköröket sütőpapírral borított tepsibe sorakoztatjuk (két tepsire elég ez az adag), tetejüket megkenjük tojással – de ez akár el is maradhat.
Előmelegítjük a sütőt 190 fokra (alsó-felső sütésnél; légkeverésesen 180).
Mindegyikre teszünk egy kis darabka lekvárt (híg lekvárral nem érdemes próbálkozni, sülés közben lefolyik a tésztáról) és negyed gerezd diót, majd a sütőbe toljuk az első tepsit 11 percre. Amíg ez sül, addig dolgozunk a másik tepsinyi adagon. A 11 perc elteltével kivesszük a sütőből az első adag kekszet, és nem ijedünk meg attól, hogy puha; ugyanis amint hűl, úgy keményedik. Amíg kóstolgatjuk, süssük meg a másik tepsivel is, szükség lesz rá.
Ha nem tudunk kemény lekvárt szerezni, a boltban kapható sütésállóra pedig nem visz rá a lélek, redukáljuk a hígat: egy tepsibe terítsünk sütőpapírt, oszlassuk el rajta a lekvárt. Állítsuk a sütőt 100 fokra, és tegyük be néhány órára a tepsit. A víz szép lassan párolog majd belőle, és egyre sűrűbb lesz, ami marad. Elég időigényes a művelet, de én is így nyertem a képen látható kemény baracklekvárt; eredetileg buktához készítettem, egy kevés azonban maradt.
Lehet, hogy simán a tűzhelyen is megoldható a redukálás, de ott nem próbálkoztam, gondoltam, biztosan hamar leégne…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nagyon csini kis tallérok! :)) Beindult a nyálelválasztás! Gyerkőcök itt lihegnek a nyakamba, hogy most azonnal álljunk neki! :)) Csak épp nincs itthon tejföl és sűrű lekvár! :(( Na de majd holnapután (mert holnap műtik Mátét)! Ez lesz a jutalomfalatka! 🙂
ÓÓÓÓóóóóó, ezek isteniek !
Nagyon köszönöm !
Mindenképpen megsütöm:)
Igen,igen,nagyon guszta és naggggyon finom lehet!
Én ezt megcsinálom.Milyen alaposan leírtad.
Már ki is próbáltam, köszi a receptet…nagyon finom!!!
Örülök a sikernek!
Mamimami, azért írom ilyen részletesen, mert magamról tudom, könnyebben áll neki az ember, ha látja, hogy melyik fázisban milyennek kell lennie.
Nyamm 😀 Ezt én is kipróbálom!!! 😀
Köszi köszi 😀
Jé, nekem van egy ilyen receptem, csak a tejföl helyett fehérbor van benne. Ragasztós süti néven fut. Állítólag jó a monotonitástűrő képességem, de az… A legkisebb kupicával kell kiszaggatni, majd az egyik adag karikát fehérjével lekenni és darált dióba fordítani, úgy sütni, a másikat simán. Amikor kész, akkor kell kettesével lekvárral összeragasztani. Szerintem ezt anno a fonóban csinálhatták, olyan sokáig tart. De az eredmény kárpótol, sikerben és ízben mindenképpen. Bulira nem ajánlom, mert egy nagyobb mennyiséghez az előző héten kell nekiállni :))) és túl hamar el is fogy 🙂
Hát igen, ezzel is az volt a bajom, hogy sokáig tartott egyedül… de amikor a gyerekek segítettek, akkor egész jól haladtunk.
Szerintem birsalmasajttal is működne.