Már megint méreg…

Nem igaz, komolyan mondom. Most, hogy egy gombamérgezésen szerencsésen túljutottam, újabb veszély leselkedik ránk a hűtőből.
Apósom adta áfonyalekvár néven.
Aztán eszembe is jutott, hogy szüretkor az egyik szőlősornál felhívta a figyelmet néhány kis bokorra, vigyázzatok, áfonya, le ne törjétek. Nézegettem én azokat, volt rajtuk jónéhány gyönyörű fekete és fényes bogyó, amelyek azonban egyáltalán nem hasonlítottak az általam eddig áfonyaként ismert termésre. Mert az inkább kékes, ezek viszont úgy néztek ki, mintha apró, gömbölyű padlizsánok lennének. De nem akartam vele vitába szállni, lévén hogy ő az öregebb, sok mindent látott már, ki tudja, hátha tényleg van ilyen áfonya is.
Szóval, a napokban adta ezt a lekvárt, meg is kóstolgattam, finom, de bennem továbbra is élt a gyanú, hogy ez nem áfonya. Akkor meg mi? Mivel jó kemény a lekvár, kinéztem hozzá ezt a lekváros tallér receptet, gondoltam, délelőtt megsütöm, milyen jó lesz ide a blogra is a sok libás poszt közé. De csak nem hagyott nyugodni a gyanú: és mi van, ha mérgező?
Elkezdtem kutatni a neten, milyen fajtái vannak a fekete áfonyának, aztán a harmadik kattintásnál le is hidaltam.

Ez az egynyári fekete áfonya., más néven kerti csucsor avagy ebszőlő, irodalmároknak huckleberry.

A cikk írója szerint a kerti ebszőlő egyre gyakrabban jelenik meg a piacokon és a házikertekben áfonya néven, noha nem az. Mégcsak nem is rokonok. A szóban forgó növényt hívják még kerti csucsornak, latinul solanum scabrum, angol neve pedig a romantikus garden huckleberry. És amitől tényleg égnek állt a hajam:
“A bogyók méreganyag tartalmáról megoszlanak a vélemények, a vonatkozó szakirodalom sem egyértelmű, kellően alapos vizsgálati dokumentációt eddig még nem találtam. Mindenesetre jobb az óvatosság és azt feltételezni, hogy legalábbis nyersen fogyasztva mérgező. Hagyományosan mindenképp egy erősebb főzés útján készítik el, így feltételezhető, hogy a méreganyagok elillannak, vagy degradálódnak. Magyarországon és a nyugati társadalmakban általában lekvárt készítenek belőle, ami igen finom és egészséges. Akikről tudom, hogy fogyasztják eddig még nem haltak meg, beleértve magunkat is, ugyanis mi is termesztjük és fogyasztjuk.”
Megnyugtató, nemde? Továbbá:
“Lekvárkészítés során a bogyókat lepasszírozzuk, majd hosszan főzzük. Sokan ajánlják vegyes gyümölcslekvárba, mert így hígulhat az esetleg benne maradt méreg. Mi önmagában és vegyesen is készítjük. Önmagában elkészítve jobban kiérződik egyedi finom íze, de azért jobb az óvatosság, mert ha valaki érzékeny az adott méreganyagokra az súlyos következményekkel járhat.”
Mégis, mennyire súlyos? Meghalhatunk, vagy csak megőrülünk, esetleg megússzuk hányással, hasmenéssel?
Egyre jobban kétségbe estem, tovább keresgéltem. Újabb neveken tűnt fel a növény, úgymint: egynyári fekete áfonya, amerikai áfonya. Világossá vált tehát, hogy apósom is e tévedés áldozata lett, amikor elhitte, hogy ez a gyümölcs áfonya; remélem, mi nem leszünk az ő tévedésének az áldozatai – villant át az agyamon.
Mivel Huckleberry Jam, illetve Jelly néven rengeteg csodaszép befőttesüveget dobott ki a google képkeresője, az is egyértelműen igazolást nyert, hogy dzsem-, illetve lekvárfőzésre alkalmas a bogyó – persze, hacsak nem valami boszorkányoldalakról szedte össze az ellenségeinknek adandó finom ajándékokat a program. De nem.
Végül a sok bizonytalan információból azt hámoztam ki, hogy a bogyó nyersen nem ehető. Zölden tuti nem. Mert a fő méreganyaga a szolanin, ami miatt a krumpli zöld részét is levágjuk, de azért a krumplit magát attól még megesszük. A Terebess azt mondja, hogy:
“A kerti ebszőlő mérgező tulajdonságára vonatkozó irodalmi adatok ellentmondásosak. Az éretlen, belül még zöld húsú bogyók solanin nevű toxint tartalmaznak, ezért mérgezőek. Ilyen állapotban fogyasztani tilos. A termés csak teljesen éretten, megpuhult gyümölcshússal használható: általában nem nyersen, hanem főzött állapotban – dzsemnek, lekvárnak feldolgozva – javasolják fogyasztását. Mélyhűtött tárolás után is hasonló módon indokolt feldolgozása. Legjobb ízű, ha már megcsípte a fagy. Ha előbb szüreteljük, tegyünk a főzővizébe egy csipet szódabikarbónát, hogy az esetleges kesernyés ízét elvegye. Főzzük puhára, mielőtt cukrot adnánk hozzá, mert cukorral főzve megkeményedik.”
Na most ezek után kíváncsiak vagytok arra a lekváros tallérra?
Úgy látszik, tényleg szeretek veszélyesen élni.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)