Igazából a leves receptjét akartam írni, de jött egy olyan hozzászólás az első részhez, hogy már csak saját magam miatt is muszáj megörökítenem a bejegyzések között. Még néprajzi szempontból is értékes. Teljes, egész. Köszönöm, Rebeka!
“Gyerekkori emlék, libatoros: nagymamám 8-10 kg-os libát vágott, abból készítette a következőket: a felfogott vérből hagymás vért készített, mint disznóvágáskor. A lábakból, szárnyvégekből, a jól lezsírtalanított farhátból, szívből, zúzából sok zöldséggel levest főzött. Mielőtt teljesen megpuhult volna a hús, leszűrte a levest, zsírtalanította, mellé cérnametéltet főzött. A húsokat leszedte a csontokról, a szívet, zúzát szeletekre vágta, a zöldségeket karikákra. Rizst megfuttatott kevés zsíron, hozzáadta a húsokat, zöldségeket, felöntötte levessel és ludaskását készített. A mellet lefejtette a csontról, az egyik felét felszúrta, belehúzott egy szál kolbászt, fűszerezte és megsütötte egyben. A másik fél mellből vagdaltat készített, visszatapasztotta a melle csontjára, beborította a bőrrel és sütőben pirosra sütötte. Hidegen is nagyon jó volt. Az egyik felső combot kicsontozta ( a csont ment a levesbe), sóval, borssal, majorannával fűszerezte, a csont helyén megkente vékonyan mustárral, beletett 1-2 szelet füstölt szalonnát, összegöngyölte, megtűzte és sütőben megsütötte. A másik felső combot kicsontozva konfitálta, igen, már akkor is divat volt, csak nem így hívták..:o), és eltette zsírjában. A két alsócombot savanyúkáposztával megsütötte, sok tejföllel kínálta. A bőrös hájat kisütötte töpörtyűnek, a hashájban pedig a májat sütötte meg.
Háááát… ettük hatan vagy egy hétig a libát..:o)
Nos, csak egy ötlet a felhasználáshoz! Sok sikert :o))
Bocsánat… kimaradtak a szárnyak… vagy a levesbe főzte őket, és akkor volt egy csomó főtt hús, második fogásként az kaptuk paradicsommártással, vagy sóskával, vagy megsütötte a combbal együtt.”
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Azt a hagymás vért az én nagymamám is készítette, de a mája is belekerült az apró tojásokkal együtt, ha voltak. Sehol máshol nem ettem ilyent, de a mi családunkban, amíg az öregek éltek, ez volt AZ ünnepi eledel: liba(vagy ruca)aprólék, így hívtuk, tört paszüllyal.
Mennyei lakoma, bár nem éppen könnyű étel. Anyukám is készíti néha, de már nagyon ritkán. Az én gyermekeim nem is szeretik :(.
Hol lehet befizetni menüre? 🙂 (most keresek valamit a hűtőben)
Már így is éhes voltam, ezekután meg pláne… 🙂
De az a szép piros töpörtyűűűű is jól esne most!! Még jó hogy nem lehet hallani ahogy korog a gyomrom…
Egyébként nálunk is szokás a hagymás vér, apukám nagyon jól tudja csinálni, de sajnos már nagyon rég volt, hisz már pár éve nem tartanak kacsákat. Ja igen, nálunk az volt liba helyett.
“Hétvégi ebéd” ügyben jöttem (11 fős), de ez a liba ügy nagyon izgalmas, lehet hogy ki kellene próbálni? Még nem főztem/sütöttem libát… SEGÍTSÉG!!
Hát, nálunk a hagymás vér nem játszik, nem eszünk vért.
Itt írtam erről:
http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/search?q=bels%C5%91s%C3%A9ges+poszt
Na de az összes többi amit Rebeka felsorol, hmmmmmm, igen jól hangzik.
Zsu, 11 főre én nem kísérleteznék a libával, ha még soha nem sütöttem. Csak biztosra mennék!
Köszönöm Móni, hogy virtuálisan emléket állítottál nagymamámnak! Fantasztikus háziasszony volt, Erdélyben született Désen, és amikor elvégezte az iskolát, beíratták 2 évre a kolozsvári De Gerando lányneveldébe, ahol tökéletes háziasszonyt képeztek belőlük. Emlékeim szerint igencsak sikeresen végezte el :o)
Tőle tanultam főzni, és így közel ötven év után vissza-vissza köszönnek a gyerekkor ízei a főztömben.
Még egyszer köszönöm Neked, teljesen elérzékenyültem…
Én köszönöm, nagyon hasznos, pontos leírás, valószínű, Te is szuper szakácsnő lehetsz!:)
Ha nem olvasom el ezt a bevágott ötlethalmot, nem jutott volna eszembe semmi…:) Mivel én nem eszem a liba- és kacsahúst. De mivel elolvastam, eszembe jutott, hogy liba- vagy kacsatorkor hagymás vér nálunk is készült; az volt a reggeli. És valami +, amit nem olvastam a fentiekben(vagy csak elkerülte a figyelmem): a libanyak bőrét megtöltöttük levesben főtt, pikánsan befűszerezett vagdalékkal, került bele kevéske máj is, majd a két végén bevarrott vagy elkötött “hurkát” szép pirosra sütöttük… Na! Ezt szerettem, ez igazán nagyon finom volt!!! Próbáljátok ki, megéri!
Üdv: Kata
Valami hihetetlen kajákat írtok itt le. Még mindíg le vagyok nyűgözve.
Hahhhh, ha most is lennének ilyen lányneveldék. Vagy már nagyon modernek vagyunk mi csajok az ilyen dolgokhoz?
Pedig az egy külön műfaj, hogy hogyan lehet egy állatot minden porcikájában hasznosítani. Takarékosan, ötletesen. Nagyi előtt le a kalappal!!!
Mivel egyértelműen bunda volt a libasorsolás, mert nem én nyertem :):):) és nagyon vágytam egy kis ludaskására és amoha barátnőm is ezt kért visszautazási búcsú vacsorára, elmentem szép szemű hentesemhez, hogy vegyek egy kis libaaprólékot. Gyönyörű szemeivel rám nézett és kinevetett: Ugyan már! Libaaprólék? Gyönyörű libáink érkeztek ma…
Persze egyszerű gyöngyösnek sem kellett több, elolvadt, aztán egy 4 kilós libával távozott.
Megkértem amoha barátnőmet, hogy ugyan már, szedje alkatrészekre a libát, mert ő mégis vidéki lányka, nem budai úrilányka, (mint én) de amoha inkább elment plázázni a hugával. Szóval nekem kellett szembenéznem a libával, két torkos macska társaságában. (Sikeresen visszavertem minden macska támadást.)
A menü, ami végül is készült belőle:
– Sült rozmaringos libacomb, illetve a melléből vagdalt, ami a mellcsontra vissza raktam, libamellet formázva és úgy sütöttem meg. (Természetesen párolt lilakáposztával.)
– a többi alkatrészből leves, cérnametélttel. (Tudom a lúggége tészta jobban illett volna hozzá, de amoha cérnametélt fan.)
– levesben főtt húsból zöldségekkel, rizzsel együtt ludaskását készítettem.
– a májat lesütöttem a kisült zsírban és most amohának a ködös Albionban uzsonnaként szolgál. (Nagyon tetszik a libamájas kencéd, de szerintem “nem piskóta” is nagyon jót alkotott a libamáj tatárral. Mind kettőt elmentettem a megcsinálandókhoz.)
Köszönöm a játékot. Legközelebb nem akarsz esetleg birkát sorsolni? :):):)
Rebeka, a legközelebbi libatorost úgy csinálom, ahogy a nagymamád.
Fantasztikus.
Gyöngyi, neked van egy meglepetésem. De nem lövöm le a poént, majd inkább a jövő héten, fotóval. Höhöhö, most aztán gondolkodhatsz, mi az…:)
Amúgy szuperül elbántál azzal a libával!!!
Szia Móni, Te is felvehetnél engem kajatesztelőid hosszú sorába, mert nagyon jól meg tudom enni a Nyúl főztjét és ha nincs benne nyers paradicsom, meg hal, esetleg mind a kettő egyszerre, akkor még masszázst is vállalok a megfáradt szakácsnői izmok kilazítására.Figyelmeztetlek azonban, hogy ne kényeztesd el a Nyulat különajcsikkal, mert már így is alig győzöm keratív(sic!) fantáziával, meg csomagolással – amit egyébként utálok -, telepakolni a bőröndjeimet, mert nagyon hozzászokik a színvonalhoz… amúgy, ha kell valakinek, szívesen küldök angol készkajákat sok E-vel és műanyaggal:):):) amoha
Egyébként a legfinomabb Márton napi vacsorát kaptam, nem tudok elég hálás lenni a sorsnak, hogy ilyen barátnőt adott nekem, mint Fehérnyúl, aki nem mellesleg elhalmoz cérnatésztával és saját készítésű fűszerekkel, aki azt sem tudja, hogyan tegyen kedvemre, amikor hazamegyek.
De le fogom verni rajta azt a libamájas pástétomot is, esküszöm:):):) amoha