Újabb véres szombat
Hát ezen is túl vagyunk.
15 libát és 5 kacsát vágtunk tegnap, nem volt egyszerű mutatvány, de megcsináltuk!
A statisztika része még, hogy 6 felnőtt, 7 gyerek vett részt az eseményen, és hogy 8 liba menekült meg, amelyek közül egynek már nem mi vagyunk a gazdái, hanem a libasorsolás nyertese, Eszter. Ő ugyanis élve kérte a madarat, amiért jelen állás szerint csütörtökön érkezik.
Fél hétkor keltünk, az egyes csapat, mondhatnám az előörs (férjem, sógorom, apósom, Pityu barátunk, Nóra lányom és Pityu Zsófi lánya) fél nyolckor indultak, hogy nyolcra a tett helyszínén legyenek. A sógornőm és én az összes többi gyerekkel kilenckor tudtuk abszolválni az indulást, lévén, hogy vízhőmérőt hajtottunk a városban, olyat, amely legalább 70 fokig mér – de az általunk fellelt példányok praktikusan csupán 50 fokig mutatták a hőt, gondolván, hogy ember annál melegebben nem igazán fürdik.
Csakhogy.
Nekünk nem fürdéshez kellett.
Sógoromnak sikerült beszereznie egy kopasztógépet a héten; a hölgy, akitől vette, részletes tanácsokkal is ellátta őt a baromfikopasztást illetően. Az egyik az volt, hogy a levágott madarat 60 fokos vízben kell áztatni
tíz percig, ekkor könnyen lejön a tolla. Forrázni tilos, ebben az esetben ugyanis a gép az állat bőrét is leszedi.
Summa summarum, nem leltünk megfelelő vízhőmérőt, így aztán tapasztalatból el tudjuk mondani, ha túl forró a víz, a gép tényleg leszedi a madár bőrét.
Mire mi, a második csapat a kis zalai faluba értünk (ahol
távparasztkodunk immár április óta), már három szárnyas halálát lelte, a kopasztógép épp működésben volt, a gyerekek pedig – számomra meglepetésként – érdeklődve szemlélték a levágott libafejeket (elnézést). Itt mindjárt meg is ragadtam az alkalmat, hogy egy kis rögtönzött természetismeret/biológia órát tartsak nekik, hogy miért olyan a liba nyelve, amilyen. Nem mintha olyan nagyon tudnám, de élveztem a helyzetet, hogy közvetlen közelről lehet tanulmányozni a liba anatómiáját, nemcsak szárazon, tankönyvből. És nagyon érdekelte a srácokat.
Eszméletlen jó fotókat készítettünk, de tiszteletben tartva gyengébb idegzetű olvasóim lelkivilágát, ezeket nem teszem közzé.
A ludak szépen fogytak, ketten vágták, ketten-hárman kopasztották őket, és ketten voltunk a bontóbrigádban; apósom ugyanis eltökélte magában, hogy megtanítja nekem a szárnyasok bontását. Én pedig jelmondatomhoz híven – a gasztrobloggerség kötelez! – álltam elébe.
|
| Az első önálló libabontás |
Félve álltam neki, de úgy gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy egymás után akár tíz madáron gyakorolhassam ezt a műveletet – és megtanultam! Egyetlen gyenge pont van, amitől még mindig félek, és ez az epehólyag leválasztása a májról, főleg, ha libamájról van szó. Mégiscsak hétezer kilója…
Amikor elakadtam, apósom készségesen segített.
A helyszínen véghezvittük a bontást, a végső tisztítás (szöszök leperzselése, végső mosás, szárítás, egységcsomagok összeállítása) már otthonunkban történt.
Nagyságrendekkel jobban ment az egész, mint a nyári
kacsavágáskor. Nem volt az a szag, a szárnyasok nem voltak tokosak, és a kopasztógép is sokat segített.
Ráadásul, megint csak néhány ismerősnek szóltunk, és egy liba maradt nekünk, egy a sógoroméknak. A többire mindre lett jelentkező.
Tulajdonképpen, ha gyorsabban tudnánk pörgetni, még rentábilis is lehetne…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
