Őszinteség tepsis krumplival

Nehéz úgy őszintén írni az embernek az ő mindennapjairól, hogy tudja, sok ismerőse, sőt, tulajdon édesanyja is olvassa sorait.
Mert ezzel már néhány témát ki is zártunk, ugye.
Meg aztán nem szívesen szomorítja szeretteit senki, ugyanakkor a blog lényege, hogy személyes, és az olvasók azt értékelik igazán, ha írója magát adja.
Úgyhogy bármennyire is nem akarnék a szó szoros értelmében anyaszomorító lenni, elmondom: a múlt hét életem egyik legrosszabb hete volt. Pedig nem is értek különösen nagy csapások – a családunk rendben, mindenki egészséges, az egymással való kapcsolatunk rendben, van házunk, amiben lakunk, van ruhánk, és van elég ételünk-italunk (voltak kimondottan jó dolgok, látogatásom a Laptopkonyha stúdiójában, például). Sok országban, sőt jelenleg Magyarországon is nem kevesen hálát adnának azért, ha hasonló körülmények között élhetnének. Innentől kezdve nem is igazán hitelesek sirámaim, de bárhogy győzködtem magam ezekkel az indokokkal, két napon át próbáltam egy helyet találni, ahol végre nyugodtan kisírhatom magam; ez nem jött össze, és aztán sikerült átlendülnöm a holtponton. Most már higgadtan, nagyjából tárgyilagosan gondolok vissza az elmúlt napokra.
Nem tudok kibékülni azzal a folyamatos megtapasztalásommal, hogy heroikus küzdelmet kell folytatni a létért; nem azért, hogy az ember nyaralni el tudjon menni (ezt a szót lassan el is felejtjük), hanem hogy ki tudja fizetni a számláit, hogy ennivalót, ruhát tudjon venni, legalább annyit, amennyi tényleg szükséges. És akkor feltűnik a távolban egy fehér vitorla jó lehetőség, ami végre, úgy látszik, hosszútávon megoldást jelenthet, majd az utolsó utáni pillanatban, amikor már azt hisszük, minden le van zsírozva, rajtunk kívülálló ok(ok) miatt az egész úgy, ahogy van, kútba esik.
Régebben, amikor ilyesmi történt, csak megrántottam a vállam, és mentem tovább, hogy jó, akkor majd máshol törünk ki. De mostanában – öregszem? – egyre rosszabbul viselem az ilyen helyzeteket. Állandó, tervezhető bevételekre vágyom, arra, hogy legyen egy kis plusz (most tanulom az egyetemen, hogy az természetes, hogy van…), hogy ne úgy éljünk, mint egy fuldokló, aki az életmentő levegőért mindig fel tud jönni a víz színére, mielőtt újra alámerül.
Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, arról utólag kiderül: jobb is. Mert mondjuk, csak bukta lett volna belőle. És, teszem azt, ha időben megérkezett volna az a pénz, ami nem érkezett meg, kifizettük volna, és akkor miből élnénk ma…
A tanulság annyi, hogy széllel szemben lehet, de nem érdemes.
Most már elmondhatom – és tulajdonképpen ez a lényeg -, hogy túl vagyok rajta. Újabb lendületet vettem, ennek örömére ma, vacsorára férjem kedvében járva egy nagyon egyszerű, ám még sosem posztolt ételt készítettem: tepsis hagymás krumplit.
A legolcsóbb ételek egyike, és mindig azzal a megállapítással kelünk fel az asztaltól, hogy ezt gyakrabban kellene sütni.

Hozzávalók (4-5 személyre):
1,5 kg krumpli
2 nagy fej (lila)hagyma
10 dkg szalonna
só

1 A krumplit meghámozzuk, felkarikázzuk, és egy lábasban, annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, félig megfőzzük.
2. Közben megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük a hagymát, a szalonnát kis kockákra vágjuk. Egy nagy tepsiben elhelyezzük a szalonna és a hagyma felét.
3. Előmelegítjük a sütőt 220 fokra.
4. A félig megfőtt krumplit elosztjuk a szalonnás-hagymás rétegen, majd a tetejére szórjuk a maradék szalonnát és hagymát. Az egészet megsózzuk, és a sütőbe toljuk. 20 percig 220 fokon, majd további 10-15 perig 250 fokon sütjük, amíg kellemesen meg nem pirul.

Lehet enni magában, extrázva tejföllel, reszelt sajttal.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)