Szarvaspástétom

Amint azt említettem, apósom az egy héttel ezelőtti szüreten szarvaspörköltet főzött. Ezt nagyon jól készíti, egyébként, büszke is rá. Közös konyhai ténykedésünk alkalmával kikötötte, hogy én csináljam a levest, a dödöllét és a sütit nyugodtan, de a pörköltet ő fűszerezi. Jó lett. Hatalmas adagot készített, és ami nem fogyott el, nekünk adta. A gyerekek a hét folyamán még egyszer ebédeltek belőle, aztán ráuntak. Péntek délután, amikor azon gondolkodtam, mivel vendégelem meg barátainkat, alig van itthon valami két adag szarvaspörköltön kívül, de ugye, mi az ennyinek – szóval ekkor bevillant: pástétom!

Olyan vacsorát sikerült kanyarítani, hogy alig bírtuk abbahagyni.

A pástétom – művészneve pâté, elegánsabb változata a terrine – remek megoldás különböző maradékok hasznosítására. Egy dolog elengedhetetlen a készítéséhez: késes robot- vagy aprítógép. Vagy turmix. Esetleg botmixer. Kézi húsdaráló.Valami, amivel homogénre tudjuk vágatni és keverni az összetevőket. Ha ez a feltétel adott, akkor sült húsokból, pörköltekből, sült vagy füstölt halból, zöldségekből, némi fűszerrel, tejföllel, esetleg vajjal megszámlálhatatlan variációban onthatjuk a pástétomokat.

Ha netán mégsincs gépünk, nekiállhatunk késsel apróra vágni mindent, de az a helyzet, így azért meglehetősen időigényes a művelet.

Hozzávalók:

30-40 dkg maradék szarvaspörkölt

5 főtt tojás

1 kis hagyma

2 gerezd fokhagyma

2 ek mustár

1 tk szójaszósz

4 szem aszaltszilva

1 kk összevágott chili

2 ek tejföl

bors
A hozzávalókat a fentebb részletezett eszköz segítségével egyneműsítjük. Pirítóst vagy friss kenyeret kínálunk hozzá. 
Később, amikor a mennyisége a felére csökkent, még beleturmixoltam egy vajat is; ettől jobban összeállt (persze, főleg hűtés után), és lágyabb, tejszínes íze lett. Érdemes kipróbálni így is, úgy is.
Van róla kép, de szerintem jobb, ha nem teszem fel…

Ja igen, tízóraira is kiváló!

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »