Segítsüti átadás

Amikor júniusban megérkezett a felkérés a Segítsüti csapatától, nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy egy ilyen nemes kezdeményezésben részt vehetek. Izgalmas volt látni az előkészületeket, és bár a sütim kivitelezése nem ment zökkenőmentesen, végül úgy érzem, tényleg jó portékával rukkoltam elő, a saját fejlesztésű aszalt gyümölcsös kockáért garanciát vállalok, egyszerűen büszke vagyok rá, na.

Az árverés nagyon jól alakult, és bár a legnagyobb szenzáció Limara süteményéért ajánlott kétmillió forint volt, ehhez kétség nem fér, azért minden licitáló óriási tapsot, hálát, köszönetet érdemel, hiszen több kórház koraszülött osztályának jelentenek nagyon komoly segítséget a befolyó összegből vásárlásra kerülő eszközök, gépek.

Amikor a Gabriellával való találkozóra készültem, biztos voltam benne, hogy kellemes élmény lesz; ő ugyanis nemcsak az én sütim, hanem még két másik nyertese is, és biztos voltam abban, aki ennyi pénzt áldoz ilyen nemes célra, csak nagyszerű ember lehet.

Nem csalódtam.

Tegnap Pestre kellett utaznom a munkám miatt, Gabriella is budapesti, úgyhogy délután 4-re beszéltünk meg találkozót az Alléba, az új bevásárlóközpontba – majd ott beülünk valahova kávézni, állapodtunk meg.
A sütit előző este, jó későn sütöttem meg, éjfél is volt már, amikor bevontam csokival, ezúttal azonban nem slendriánságom kárhoztatott éjszakázásra, hanem az a szándékom, hogy a minél frissebben adhassam át a “nyereményt”. Reggel fel sem szeleteltem, levágtam a széleket róla, hogy legalább megkóstolhassam, tényleg olyan jó lett-e, mint eddig – és tényleg. Találtam egy megfelelő méretű dobozt, beletettem, és elindultunk. Az irodában, ahova mennem kellett, letettem a konyhába, egy viszonylag hűvösebbnek vélt sarokba, és mentem a dolgomra. Délután, amikor indulni készültem, kollégám, Laci mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
– Móni, nagggyon finom volt a süti.
Egy pillanatra elállt a lélegzetem, bizonyára el is sápadtam, mert Laciból kirobbant a nevetés:
– Ezt látnotok kellett volna!!! Ezt a reakciót!!! 
Jó vicc, ha-ha.
A lényeg, hogy épségben eljuttattam a sütit az Alléba, ahova hamarosan megérkezett Gabriella és férje, Csaba. Hihetetlenül szimpatikus hatvanas házaspár, az együtt eltöltött órácska alatt rengeteget nevettünk, férjemmel még hasznos tanácsokat is kaptunk a gyerekeinkhez, pontosabban a kamaszkor túléléséhez. Gabi mesélte, hogy amikor tizenöt éve kisebbik, kamasz fia miatt sóhajtozott Csabának, ő bölcsen ennyit mondott:
– Tudod, Gabikám, azért tizenéves korukban kamaszodnak a gyerekek, mert addig bőven van idő megszeretni őket… 
Csaba humora többször megcsillant még, amikor például elővezettem, mennyire büszke vagyok a sütimre, ő kifejezte, milyen jó, hogy a szokással ellentétben nem mentegetőzöm – és akkor előadta a következő anekdotát:
Salamon Béla, az ismert komikus egyszer vacsorára volt hivatalos. A főfogásnál aztán nem győzte dicsérni a háziasszony ügyességét, hogy ez a hús milyen finom, milyen remek. A háziasszony meg csak szabadkozott, aztán azt mondta, ugyan, Béla, biztosan csak udvariasságból bókol… Mire Salamon:
– Na de drága asszonyom, hát szóltam én egy szót a levesnél?
Gabi még azt is elmondta, milyen nagyszerűnek tartja ezt a jelenséget, hogy újra divat főzni.
– Amikor én férjhez mentem, és gyerekeim születtek – kezdte -, vagyis a hetvenes évek elején, akkor azt sulykolták az emberekbe, hogy nem kell otthon mosni, főzni, itt a Patyolat, a szolgáltatóipar, az üzemi étkezde, a divatos házgyári lakásokban a konyhának csak mellékszerepet szántak, spájz nem is volt bennük, hogy senkinek se jusson eszébe élelmiszert felhalmozni.Egy generáció úgy nőtt fel, hogy az volt a természetes számukra, hogy anyu otthon nem főz. Jó látni a mostani gasztroblogger-mozgalmat, hogy nők, anyukák azt “reklámozzák”, hogy főzni jó és fontos, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nagyon sok család életére pozitív hatással vannak.
Szerintetek?

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »