Amikor júniusban megérkezett a felkérés a Segítsüti csapatától, nagyon megtisztelőnek éreztem, hogy egy ilyen nemes kezdeményezésben részt vehetek. Izgalmas volt látni az előkészületeket, és bár a sütim kivitelezése nem ment zökkenőmentesen, végül úgy érzem, tényleg jó portékával rukkoltam elő, a saját fejlesztésű aszalt gyümölcsös kockáért garanciát vállalok, egyszerűen büszke vagyok rá, na.
Az árverés nagyon jól alakult, és bár a legnagyobb szenzáció Limara süteményéért ajánlott kétmillió forint volt, ehhez kétség nem fér, azért minden licitáló óriási tapsot, hálát, köszönetet érdemel, hiszen több kórház koraszülött osztályának jelentenek nagyon komoly segítséget a befolyó összegből vásárlásra kerülő eszközök, gépek.
Amikor a Gabriellával való találkozóra készültem, biztos voltam benne, hogy kellemes élmény lesz; ő ugyanis nemcsak az én sütim, hanem még két másik nyertese is, és biztos voltam abban, aki ennyi pénzt áldoz ilyen nemes célra, csak nagyszerű ember lehet.
Nem csalódtam.
![]()
Tegnap Pestre kellett utaznom a munkám miatt, Gabriella is budapesti, úgyhogy délután 4-re beszéltünk meg találkozót az Alléba, az új bevásárlóközpontba – majd ott beülünk valahova kávézni, állapodtunk meg.
A sütit előző este, jó későn sütöttem meg, éjfél is volt már, amikor bevontam csokival, ezúttal azonban nem slendriánságom kárhoztatott éjszakázásra, hanem az a szándékom, hogy a minél frissebben adhassam át a “nyereményt”. Reggel fel sem szeleteltem, levágtam a széleket róla, hogy legalább megkóstolhassam, tényleg olyan jó lett-e, mint eddig – és tényleg. Találtam egy megfelelő méretű dobozt, beletettem, és elindultunk. Az irodában, ahova mennem kellett, letettem a konyhába, egy viszonylag hűvösebbnek vélt sarokba, és mentem a dolgomra. Délután, amikor indulni készültem, kollégám, Laci mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
– Móni, nagggyon finom volt a süti.
Egy pillanatra elállt a lélegzetem, bizonyára el is sápadtam, mert Laciból kirobbant a nevetés:
– Ezt látnotok kellett volna!!! Ezt a reakciót!!!
Jó vicc, ha-ha.
A lényeg, hogy épségben eljuttattam a sütit az Alléba, ahova hamarosan megérkezett Gabriella és férje, Csaba. Hihetetlenül szimpatikus hatvanas házaspár, az együtt eltöltött órácska alatt rengeteget nevettünk, férjemmel még hasznos tanácsokat is kaptunk a gyerekeinkhez, pontosabban a kamaszkor túléléséhez. Gabi mesélte, hogy amikor tizenöt éve kisebbik, kamasz fia miatt sóhajtozott Csabának, ő bölcsen ennyit mondott:
– Tudod, Gabikám, azért tizenéves korukban kamaszodnak a gyerekek, mert addig bőven van idő megszeretni őket…
Csaba humora többször megcsillant még, amikor például elővezettem, mennyire büszke vagyok a sütimre, ő kifejezte, milyen jó, hogy a szokással ellentétben nem mentegetőzöm – és akkor előadta a következő anekdotát:
Salamon Béla, az ismert komikus egyszer vacsorára volt hivatalos. A főfogásnál aztán nem győzte dicsérni a háziasszony ügyességét, hogy ez a hús milyen finom, milyen remek. A háziasszony meg csak szabadkozott, aztán azt mondta, ugyan, Béla, biztosan csak udvariasságból bókol… Mire Salamon:
– Na de drága asszonyom, hát szóltam én egy szót a levesnél?
Gabi még azt is elmondta, milyen nagyszerűnek tartja ezt a jelenséget, hogy újra divat főzni.
– Amikor én férjhez mentem, és gyerekeim születtek – kezdte -, vagyis a hetvenes évek elején, akkor azt sulykolták az emberekbe, hogy nem kell otthon mosni, főzni, itt a Patyolat, a szolgáltatóipar, az üzemi étkezde, a divatos házgyári lakásokban a konyhának csak mellékszerepet szántak, spájz nem is volt bennük, hogy senkinek se jusson eszébe élelmiszert felhalmozni.Egy generáció úgy nőtt fel, hogy az volt a természetes számukra, hogy anyu otthon nem főz. Jó látni a mostani gasztroblogger-mozgalmat, hogy nők, anyukák azt “reklámozzák”, hogy főzni jó és fontos, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nagyon sok család életére pozitív hatással vannak.
Szerintetek?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nagyszerű embereket ismerhettél meg. És való igazat szóltak.
A Laci kollegáddal a jelenetet megnéztem volna 😀
A főzés tényleg remek dolog, családösszetartó, élményadó, boldogsághormon-termelő,…huhh. Talán mindent elmondtam.
Basszus, ahogy olvastam, még bennem is megállt az ütő :-)) Ezek a kollégák! Büntiből én sütnék nekik egy adagot :-DDD
Főzni pedig jó. Sütni is jó. Megenni is jó. Pláne azokkal, akiket szeretünk 🙂
De lehet az önkifejezés egy formája. Vagy terápia, ha rossz passzban vagyunk.
Stb. 🙂
:-))
Jelentem: én láttam a jelenetet!:-)
Egyébként, ahogy megláttam a “bejelentkező képen” a dobozt, pont az villant be, hogy majd azt kommentelem, hogy “ezek szerint mégsem ette meg Laci a sütit!”.
De azért nagyon bátor voltál, Móni, hogy odavitted a sütit és kitetted a kollégák jelntette veszélynek. Több tócsa nyálat kellett feltörölni… 🙂
Szóval, Chef Viki tanácsa megszívlelendő… 🙂
(Noha én még mindig inkább a kókuszos kockára lennék kíváncsi…)
Puszi,
Szilvi
Ha behunyom a szemem, látom magam előtt, ahogy lesápadsz, és megáll benned az ütő! :)) Még jó, hogy csak vicc volt!
A főzés pedig valóban jó dolog, főleg mostanában, mikor az óvodai-iskolai kaja is tele van “műanyaggal”! (legalábbis nálunk sajnos) Azonkívül az egyik legjobb formája a kikapcsolódásnak – persze a sütéssel együtt!
Oké, Szilvi, legközelebbre bevállalom a kókuszkockát:)) bár, ebben az Elle a table-ban is van pár jó…
Gabika, hát nem tudom, mit csináltam volna, ha komoly!
Ja, tényleg!
Az eredeti, francia croissant!!!
Na jó, te döntesz!
🙂
Szilvi
Télleg aszittem megették a sütit!!!!….. 😀
Főzni jó! Nagyanyám a panellakásban nem semmi dolgokat csinált. A gardrobe szekrényben a befőzés eredményei, a lekvárok, befőttek laktak. Kint a mini erkélyen fabódét építettek, ott lógtak a kolbászok, szalonnák, hatalmas kondérban a zsír is ott lakott. A piacról hazahozott élő tyúk is az erkélyen lakott és ott is lett levágva.
Történet: a szemben lakó csaj modern értelmiségi volt. 70-évek ugye. Mamától olyan illatok szálltak ki folyton, hogy nem bírta tovább, elhatározta, hogy kocsonyát főz. De valahogy nem jött össze a dolog. Áthívta mamát. Kérdezte a nagyim, hogy hát mi is gond. Az volt a gond, hogy a kocsonya nem akart megdermedni, pedig ő már egy csomó zselatint(!!!!) tett már bele. 😀 Drága mama dobott egy hátast ettől……
😀
Egy másik blog miatt kicsit elmaradtam, de most pótolom az olvasásodat. És tényleg, a végkicsengése nagyon igaz, és nagyon tetszik! Örülök, hogy a mi gyerekeink újra ezt látják, és a hétévesem szeret sütni 🙂 Gabriella és Csaba pedig nagyszerűek tényleg!
Laci poénja nagyon ült 🙂