Teljesen véletlenül egy remek kis műsorba botlottam ma délelőtt: a Duna Tv Ízőrzők című sorozatának egyik adásába, amely a Somogy megyei Ecsenyben élő sváb közösséget mutatta be az ételeiken keresztül.
Ecseny Balatonlelle és Kaposvár között fekszik majdnem félúton. Kicsi, alig 300 állandó lakosú falu, amely a török dúlás következtében elnéptelenedett, betelepítése Mária Terézia idején kezdődött Tolna és Baranya megyei evangélikus svábokkal. Ma itt működik a “Tutyisok” hagyományőrző egyesület: ugyanis az ecsenyi sváb asszonyok a hosszú téli estéken nem szőttek, fontak, hanem tutyit, azaz afféle mamusz-szerű lábbelit kötöttek. A talp szurkozott zsákvászonból, a felsőrész gyapjúból készült, amit aztán hímzéssel díszítettek.
A filmben a savóleves, a borleves, a paradicsomos marharépa, a húsos káposzta gőzgombóccal és az abroszban főtt grízes rétes mellett ezt a fánkot is bemutatták, ami a tegnapról maradt tartalmas lencseleves után pont jól jött kiegészítésnek.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
fél ek. szódabikarbóna
1 tojás
1 ek. cukor
1 tk. só
kb. 5 dl tej
A lisztet egy tálba öntjük, elkeverjük benne a szódabikarbónát, a cukrot és a sót. Hozzáadjuk a tojást, a tejet, és sűrű galuskatésztává keverjük. Fél órát pihentetjük, majd két kanál segítségével bő olajba/zsírba szaggatjuk. Ügyeljünk arra,hogy az olaj/zsír ne legyen túl forró, mert a fánkok kívülről megégnek, de belülről nyersek maradnak. Porcukorral, lekvárral tálalhatjuk.
Nem mondható kalóriaszegénynek, sem a modern konyha vívmányának, de gyors és laktató étel. És őriztünk vele egy kis hagyományt is.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)