Mai Móni

Szódabikarbónás kanálfánk

Teljesen véletlenül egy remek kis műsorba botlottam ma délelőtt: a Duna Tv Ízőrzők című sorozatának egyik adásába, amely a Somogy megyei Ecsenyben élő sváb közösséget mutatta be az ételeiken keresztül.
Ecseny Balatonlelle és Kaposvár között fekszik majdnem félúton. Kicsi, alig 300 állandó lakosú falu, amely a török dúlás következtében elnéptelenedett, betelepítése Mária Terézia idején kezdődött Tolna és Baranya megyei evangélikus svábokkal. Ma itt működik a “Tutyisok” hagyományőrző egyesület: ugyanis az ecsenyi sváb asszonyok a hosszú téli estéken nem szőttek, fontak, hanem tutyit, azaz afféle mamusz-szerű lábbelit kötöttek. A talp szurkozott zsákvászonból, a felsőrész gyapjúból készült, amit aztán hímzéssel díszítettek.
A filmben a savóleves, a borleves, a paradicsomos marharépa, a húsos káposzta gőzgombóccal és az abroszban  főtt grízes rétes mellett ezt a fánkot is bemutatták, ami a tegnapról maradt tartalmas lencseleves után pont jól jött kiegészítésnek.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
fél ek. szódabikarbóna
1 tojás
1 ek. cukor
1 tk. só
kb. 5 dl tej

A lisztet egy tálba öntjük, elkeverjük benne a szódabikarbónát, a cukrot és a sót. Hozzáadjuk a tojást, a tejet, és  sűrű galuskatésztává keverjük. Fél órát pihentetjük, majd két kanál segítségével bő olajba/zsírba szaggatjuk. Ügyeljünk arra,hogy az olaj/zsír ne legyen túl forró, mert a fánkok kívülről megégnek, de belülről nyersek maradnak. Porcukorral, lekvárral tálalhatjuk.
Nem mondható kalóriaszegénynek, sem a modern konyha vívmányának, de gyors és laktató étel. És őriztünk vele egy kis hagyományt is.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. 4gyerek says:

    Jól hangzik. Ellenben ha emlékszel még az elhangzottakra, nem írnád le a savólevest? Felcsigázta a csigáznivalóm, s a Duna tv oldalán a videotar-at nem csak én nem tudom megnyitni.
    Köszönöm

  2. 4gyerek says:

    nahhh….előbb járt a kezem mintse még próbálkoztam volna. végül sikerült, s nem is olyan rossz 5let az a leveske. majd kipróbálom.

  3. Szitya says:

    Móni!!!

    Légyszi, repíts ebből ide pár darabot most és azonnal nekem!!! Összefutott a nyál (a hatalmas) számban!!!
    Szilvi

  4. Anonymous says:

    ha nem akarsz fél órát várni, itt egy gyorsabb recept:

    1 pohár kefír
    1/2 cs. sütõpor
    2 tojás
    12 ek. liszt

    összekevered, galuskaszerű anyagot kapsz. NEM SZABAD PIHENTETNI! ugyanúgy kel kisütni, mint a receptben írod.

    nagyon finom!

  5. Maimoni says:

    Szilvi, szívesen adnék… Remélem, már jobban vagy! :S

  6. Maimoni says:

    Névtelen, köszi! Megpróbálom majd így is

  7. Gabika says:

    EZ nagyon hasonlít az általam ismert túrófánkhoz! 25 dkg tehéntúró, 3 tojás, 7 evőkanél liszt, késhegynyi szódabikarbóna, kevés só.Hozzávalókat sima masszává keverni, bő olajba kanállal beleszaggatni, sütés után fahéjas porcukorba hempergetni.
    Ezt a tésztát sem kell pihentetni! És nagyon finom!

  8. Gabika says:

    Természetesen a lisztet evőkanállal mérjük ki! 😀

  9. Chef Viki says:

    Múlt héten anyósom is valami hasonló műsort nézhetett, mert abban meg tyúklevest főztek, aztán a főtt húst tejföl alatt sütötték meg, és rántott krumplival tálalták.

    No, a rántott krumplit interpretálta nekünk, tényleg nagyon finom volt!

    Mint ez a kis csemege is itt 🙂

  10. Maimoni says:

    Rántott krumplit én is ettem, még nagyon régen, egy barátnőmnél, és tényleg nagyon jó volt… Érdekes, pont a napokban jutott eszembe…:)

  11. Erzsebet says:

    Ma megsütöttem a fánkot, tarkedli formában. Nagyon jól sikerült, kösz a receptet.

  12. malyvacsiga says:

    Én is most sütöttem meg, nekem nagyon magasak lettek, lehet, hogy sok bele a fél ek szódabikarbóna. Viszont ahogy beleharaptam, tudtam, hogy már ettem ilyet. Fogalmam sincs, ki csinálta a gyerekkoromban, elég sokan vigyáztak rám/ránk, szóval sok helyen lehetett.
    És a többi recept a kommentekben is jól hangzik. Különösen a túrós.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!