Mit olvastak dédanyáink?

Elgondolkodtatok már azon, vajon 100-150 évvel ezelőtt mit olvastak a nők? Hogy mit szólt volna szépanyánk, ha kezébe került volna egy mai – mondjuk – Cosmopolitan? Az alábbiakban a magyar női folyóiratok történetéből tallózom, amely a XVIII. század végén kezdődik. Ekkor indultak rövid életű próbálkozások, de csak a XIX. század második felében lendült fel a nőkről, nőknek szóló magazinok piaca. A lapok központi témája ebben az időben a szépirodalom és a divat volt, az olvasóközönség pedig a felső középosztály és az arisztokrácia hölgytagjai közül kerültek ki.

Az első divatlapokat követően 1849-től kezdve  jelent meg a Hölgyfutár, amelynek 1854-ben 1800 előfizetőt tudhatott maga mögött. 1857-ben indult a Nővilág “kizárólagos női lap”, főszerkesztője Vajda János volt, s az újság a kezei alatt rendkívül  igényes, széleskörű ismereteket továbbító médiummá alakult. Tudósított a külföldi divatújdonságokról, persze a francia divatról, világhírű színész- és énekesnők fellépéseiről, idegen tájakat, elmúlt korok nagy nőalakjait mutatta be az olvasóknak. “Az újság számos cikket külföldi lapokból ollózott, kissé átalakítva az eredeti sorokat, amely eljárás a későbbiekben is bevett szokás lett az újságírás gyakorlatában, sőt manapság is gyakorta találkozhatunk e módszerrel. Emellett a lapban megjelentek a lakberendezéssel, háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos hírek, és számos irodalmi mű (beszélyek, tárcák, levelek). (…) Egyre inkább teret nyert az az elképzelés, amely a nőkérdés megoldását a női nem önálló szellemi és gazdasági munkára nevelésében látta megvalósulni. E koncepció nyomait a folyóiratok közt először a Nővilágban lehet észlelni” – olvasható az sk-szeged.hu-n.

A Nővilágot egyre több, csak nőknek szóló folyóirat követte, ilyenek voltak a Magyar Szépek Munka- és Mintalapja, Anyák Hetilapja, Magyar Háziasszony, Nők Munkaköre. 

1895-1944 között jelent meg a Tutsek Anna által szerkesztett Magyar Lányok, amely elsősorban a tizenéves lányoknak szólt. Rendkívül népszerű lap lett, közvetlen, olvasmányos formában látta el tanácsokkal a férjhez menés előtt álló fiatal hölgyeket a háztartással, illemmel, de még szívügyekkel kapcsolatos kérdésekben is.

Egyik visszatérő szereplője az újságnak Katóka, akit nagymamája tanít a főzés-sütés, befőzés, tartósítás rejtelmeire minden lapszámban. Például így:

“- Nagyanyus, édes nagyanyus, nagy baj van! – kiáltott Katóka, szelesen berontva a szobába.

– No, mi az ? Ég a ház? – kérdezte nagyanyus nyugodtan, s megigazította pápaszemét az orrán.

– Dehogy, – felelte Katóka kissé restelkedve – tulajdonképen nem is baj, meg nem is olyan nagy. Hallgasd csak meg, nagyanyus. Ilonka férjhez megy, azt tudod, úgy-e. Ilonka az én legjobb barátnőim egyike. Nyoszolyó leány is leszekaz esküvőjén, ha te és édes apa megengeditek. És rózsaszín ruhát kapok akkor, úgy-e, meg egy kis virágot is tűzünk a hajamba, talán rózsaszín bimbókat…

– Hát az az a nagy baj, Katóka?

– Jaj, dehogy! … Hanem ott kezdődik a dolog, hogy az Ilonka vőlegénye falusi birtokos, tudod, falun fognak lakni és gazdálkodni. Óh, mennyire örvend ennek Ilonka; nagyon szereti a falut. Még nem ért ugyan mindenhez, de majd meg fogja tanúlni, mondja. Ma délután, mikor nála voltam, mind arról beszélgettünk. Azt kérdezte tőlem, hogyan kell sonkát bepáczolni, mert neki ezt is meg kell tanúlni, és tudja, hogy én jó gazdasszony vagyok, hát bizonyára tudom.Mondtam, nem emlékszem rá pontosan, hanem majd megnézem a szakácskönyvemben. De… de a szakácskönyvemben nincs meg! …

– No látod, kis lányom, akár mindjárt itt is kezdhetted volna! Hanem azt is felelhetted volna Ilonkának: én bizony még soha nem páczoltam be sonkát, hát nem tudom. De majd megkérdezem nagyanyustól!

Katóka pironkodva sütötte le a szemét.

– Holnap mindjárt meggyónom Ilonkának, hogy az én drága jó, eleven szakácskönyvem mondta el.

És nagyanyus jóságosan mosolyogva el is mondta, a mint következik:

– Négy sonkához 5 kr. ára salétromot kell venni, ezt fél kiló sóval elegyíteni és finomra megtörve, vele a sonkát jól bedörzsölni; ajánlatos a csont mellett egy vágást tenni és ebbe is sót hinteni. Az így besózott sonkát faedényben egy hétig állni hagyjuk. Ezután elkészítjűk a páczot. A sonkára annyi vizet öntünk, hogy teljesen befödje; a vízbe, minden sonkára egy marék sót számítva és 5 kr. ára fenyőmagot teszünk felvagdalva. A ki szereti, egy pár gerezd fokhagymát is tehet bele. A sonkákat három hétig eme páczban hagyjuk, közben minden három vagy négy napban megforgatjuk, hogy a pácz a sonka minden részét átjárja.Három hét múlva a sonkát fára függesztjük, hogy a víz leperegjen róla; ezután behintjük korpával, és megfüstöljük.

– Köszönöm, édes nagyanyus. Ezt magamnak is följegyzem.”

A cikk további részében nagyanyus előadja a töltött káposzta receptjét, ami nem olyan “rántásos kotyvalék”, aztán még egy “nyali-fali dolog” elkészítésének titkaiba is beavatja kisunokáját: diótortát sütnek csokoládékrémmel.

A ma már megmosolyogtató stílusú írásoknak akkora sikere volt, hogy a Katókás cikkek gyűjteménye könyv alakban is napvilágot látott “Katóka szakácskönyve” címmel 1913-ban. A kötet számos kiadást megért, legutóbb például 1989-ben.

Ti olvastatok régi női folyóiratokat?

(Ha érdekesnek találjátok a témát, folytatom szívesen.)