A szünet utolsó napjai igazán megkönnyítik a ráhangolódást az új iskolaév kezdetére – ez a borongós, már-már novemberi időjárás áldásos hatása, senki nem sír, hogy nem mehetünk strandra, mert eszébe sem jut, hogy dátumilag még nyugodtan mehetnénk. Inkább azon van a vita, hogy dehogyis fűtünk be, vegyél fel egy pulcsit, és azonnal tekerd vissza a termosztát kapcsolóját, megnelássammégegyszer.
Közel ötven könyvet kötöttem be ma, azért csak ennyit, mert Nóra lányom gyorsan eltüntette az ő stócát, neki nehogy bekössem, na persze, nyolcadikos lesz, el is felejtettem, hogy akkor már ciki a könyvbekötés. Nekem az autóval iskolába hurcolás volt gáz ugyanennyi idős koromban, mindig kitetettem magam az utca végén, nehogy meglássa valaki, hogy apu/anyu visz a suliba. Ezzel szemben a jelen generációnak az égő, ha valaki gyalog/biciklivel érkezik. A biciklis közlekedéssel nem egészen értem, konkrétan mi a probléma, de tény, hogy Nóra másfél éve nem ült a bicaján, azzal a felkiáltással, hogy rossz, de a múltkor, amikor a férjem el akarta vinni szervizbe, a lányom kétségbeesetten suttogta nekem: “beszéld le apát, ne csináltassa már meg a biciklimet”.
Amúgy, ha nem ingyen kaptuk volna a tankönyveket, közel hetvenezer forintot kellett volna értük fizetnünk, amit nem tudom, hogyan gazdálkodtunk volna ki. Csak az összes füzet, tolltartó, ceruzák, rajzeszközök, további holmik már önmagukban nem kis összeget tesznek ki, és akkor még a legnagyobb költséget, az iskolatáska árát megspóroltuk – Zsófi részére ajándékba kaptunk egy csodálatos lovas hátizsákot, a kis elsős álmai netovábbját, mert nemcsak ló van rajta, de tetejébe még rózsaszínű is, ezüst díszítéssel. A többieknek szerencsére megvan az alapfelszerelése, csupán a fogyóeszközök pótlására volt/van szükség.
Holnap újra elkészítjük a szokásos szeptember elsejei fotót – ezen már mind a négy iskolatáskával szerepel majd, és egy évig valamennyien ugyanabba az iskolába fognak járni. Aztán jön a felvételi, ballagás… maholnap nagymama leszek.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)