Nemrég elmélkedtem a hagyományos és a rendhagyó témakörében, és akkor említettem, hogy egymás után két esküvőre vagyunk hivatalosak. Az első megvolt ma délután-este; nagy készülődés előzte meg, amelyből Nóra lányommal együtt mi is kivettük a részünket.Ő az egyik főszervezője volt a nagy eseménynek, én főztem, illetve énekeltem – na nem egyszerre. Bár erről jut eszembe, egyik barátnőm javasolta, legyek éneklő gasztroblogger, mert olyan még úgysincs, mondom, oké, de arra is adjál tippet, hogyan lehet ezt technikailag megvalósítani… Tehát, néhány salátát készítettem, illetve magán az ünnepi eseményen előadtunk négy dalt a barátaimmal.
Íme az ifjú pár:
Sajnos, a fényviszonyok miatt csak vakuval tudtunk fényképezni, így viszont szinte mindenkinek piros szeme lett. Talán még ezen a felvételen látszanak legjobban. A következőt azért szeretem, mert a vőlegény közel nyolcvanéves anyukája, Juliska néni benne van. A fotót egyébként Zsófi készítette.
A következőt is Zsófi lőtte. Ilyen (is lehet) egy éneklő gasztroblogger…
Ami ezután jön majd, kedveseim, az egy igazi zalai parasztlagzi!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Isten éltesse az ifjú párt! 🙂
Az éneklő gasztroblogger pedig tök jó ötlet!
Vera
Jaj, Móni! Éruld már el, hogy mit énekeltél!!!! Csinis voltál!
Puszi,
Szilvi
Azigen! Youtubos verzió nincs? Örömmel megnézném…
Tévedtél!:D Még van éneklő gasztroblogger!:):):) Jobbanmondva zenélő, csak én már nem “űzöm”:).
Sok boldogságot a fiataloknak, szépek voltak!:)
És te irtó csini vagy!!!
Nagyon jól néztél ki!
Hallhatnánk is valamit az éneklő gasztrobloggertől?
Igen, csini voltál! Nem is gondoltam, hogy ilyen bátor vagy, hogy mások elé kiállj énekelni. Gratulálok és sok boldogságot a fiataloknak. (Szemtelenül fiatalnak látszanak! Vagy csak én vagyok nagyon öreg?)
Vera, csak azt nem tudom, hogyan lehet kivitelezni…:)
Szilvi, majd megmutatom.
Anna, nincs youtube-os, és nem is lesz, tuti, mert senki sem videózott.
Sedith, az a barátnőm nem is úgy gondolta, hogy egy gasztroblogger, aki mellesleg énekel, hanem hogy a blogon a bejegyzésekhez tartozzon egy odaillő dal, saját interpretációban….:) Azért is a fénykép alá már úgy írtam, hogy ilyen is lehet egy éneklő gasztroblogger, mert azért azt gondoltam, hoyg nemcsak én szoktam énekelni…:))) És köszönöm:)))
Ottis, köszi!
Zsuzsa, egyelőre még biztosan nem… Úgy érzem, jobb, ha megmaradok még csak az írásnál.:)
Karina, köszönöm. Bátor vagyok, bár mindig izgulok,főleg az ilyen esküvői alkalmakkor. Úgy érzem, nagy a felelősség rajtam, mert nem mindegy, hogy hogyan emlékeznek vissza később. “Jó volt az az esküvő, de azért az a csaj hogy nyávogott…” – na,hát ez a rémálmom.
Ja, Karina: a menyasszony 19, a vőlegény 43 éves…
Gondoltam, hoyg ez lesz a rendkívüli pár.:) Bár nem látszika korkülönbség közöttük, de gondoltam, hoyg Juliska néni nem hatvan körül szülte a fiát.:)
Szerintem senkinek semmi köze, hogy ki hogyan, ki mellett találja meg a boldogságát. Ez egyéni döntés, beállítottság, ízlés dolga, de akár véletlen műve is lehet. Én pl. sosem kedveltem a velem egykorúakat, mindig olyan gyerekek voltak!:) Az az 5 év, amennyivel idősebb nálam a férjem, pont megfelelő nekem, nekünk.:)
A gitáros ismerős nekem. Csini vagy ám és nagyon szép a pár. És nem is látszik 43-nak a srác!!! 😀