Titok holnapig – és piskótatekercs

Nem vagyok babonás, de az elmúlt húsz évben, amióta (jogilag) felnőtt lettem, megtanultam: nem szabad kibeszélni előre a jó dolgokat. Ezért nem árulom el, kiket várunk holnap.
De azt elmondom, hogy “miattuk” ma délután suvickoltunk ezerrel, jó alaposan kitakarítottuk  konyhát és a közös helyiségeket, megvolt az udvaron a fűnyírás, elpakoltunk a teraszon – és a helyzet fontosságát átérezve a gyerekek is úgy segítettek, ahogy ritkán. Mivel elég jól elfoglaltak a teendők, ebédre tócsit sütöttem, aztán úgy fél öt körül, amikor megint egyre többen őgyelegtek a konyha felé, azzal küldtem el őket, hogy “sütök piskótatekercset”.
Az elmúlt pár hétben nagyon rákaptam erre a sütire, azért tetszik nagyon, mert hihetetlenül változatosan készíthető: “fehér” a tészta vagy kakaós, a töltelék meg az egyszerű baracklekvártól kezdve a reggeliről megmaradt tejbedarán át a gyümölcsös mascarpone-krémig akármi lehet. A másik előnye, hogy hamar készen van. Hátránya viszont, hogy soha nem elég…

A piskótát már elég régóta úgy készítem, hogy nem választom szét a fehérjét és a sárgáját; minden kétkedőnek ajánlom, hogy próbálja ki, és ő sem fog soha többé ezzel szórakozni. Az arányok egy kicsit eltérnek a szokásos piskótáétól: 1 kanállal kevesebb liszt kell bele, hogy ne törjön.

Hozzávalók:
5 tojás
5 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
A megkenéshez:
baracklekvár

A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy edénybe beleütöm az 5 tojást, hozzáadom a cukrot, és 5 percen át verem, amíg ilyen jó magas és fehéres hab nem lesz belőle. Akkor egyesével beleforgatom a 4 kanál lisztet.

Egy nagy tepsibe sütőpapírt terítek, és ezen elsimítom a masszát. 10-11 perc alatt megsütöm. Ha kész, kiveszem a sütőből…

…és azonnal, forrón feltekerem úgy, hogy még a sütőpapír rajta van. Így hagyom kihűlni.

Ha kihűlt, lehúzom róla a sütőpapírt (legjobb, ha a sütőpapíros felével felfelé belefektetjük a tepsibe, és úgy húzzuk le a papírt).

Ezt az oldalt (tehát amelyiken a papír volt) megkenjük lekvárral – vagy amivel éppen tölteni akarjuk.

Feltekerjük, és egy kicsit még állni hagyjuk – azután felszeleteljük. Nekem a végeket leszámítva általában 13 szelet jön ki. Ez négy személynek elég. De hatnak… Sohasem.

Akartok találgatni…?
Na jó, könnyítésképp annyit elárulok, hogy nem Orbán Viktor, és nem is Jamie Oliver. De többet nem segítek.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)