Átmeneti financiális problémák miatt az utóbbi időben kis megtorpanás állt be távparasztkodásunkban. Most azonban végre történt valami: 79 csirkével gyarapodott állataink létszáma! Egészen pontosan 53 kétnapos csibe, és 26 négyhetes előnevelt csirke került a birtokunkba.
Az állatokért egy környékbeli kisvárosba kellett elmenni, annak is valami külső részére, ahol egy idős néni komoly birtokot tart fenn. Vadászgörények, nyulak, dámszarvasok, őzek, muflonok, disznók, kutyák, fácánok, csirkék, kacsák – legalább ötszáz állat, és úgy tűnt, mindössze ketten viselik gondjukat.
A néni elmesélte, tíz évvel ezelőtt óriási sláger volt a vadászgörény, 10.000 forintért adták darabját, és vitték, mint a cukrot. Most 4000 körül kelnek el, de már nem igazán nagy rájuk a kereslet.
A dámvadakat (a képen éppen ezeket simogatják a gyerekek), a muflonokat és az őzeket vadasparkok számára értékesíti. Egy gida 60 ezerbe kerül, a nagyokat 200 ezerért lehet megvenni. El is gondolkodtunk rajta, hogy átállunk ezeknek a tenyésztésére…
Két kutyafajtát is tenyészt a hölgy, ezek lettek a gyerekek kedvencei – az állatsimogatások során mindig ide tértek vissza.
Éééés ezek már a kétnapos csibék; amint látható, a látvány kárpótolta a gyerekeket azért az apró kellemetlenségért, hogy a jószágok meglehetősen büdösek. Nemcsak a kiscsibék, hanem az alsóbb ketrecekben tartott előnevelt csirkék, illetve a szomszédos ólban lakozó disznók – így, együtt azért a szag már nem semmi…
Hát íme, a mi ötven csibénk, amelyhez grátisz hozzácsapott a néni még hármat, a három feketét. Ezek közül egy kopasznyakú, és ezért a gyerekek rettentően megsajnálták: azt hiszik ugyanis, hogy a többiek bántották szegényt.
Mondjuk, úgy is néz ki…
Ezek az előnevelt csirkék. Elég félénkek, és persze nem is érdekelték a gyerekeket, hiszen a kicsibék sokkal aranyosabbak.
Don’t kill the world, ez is lehetne a címe ennek a fotónak, amely az ártatlan természetvédő gyermeket ábrázolja kis kedvencei társaságában. Hozzá kell tennem, nagyon örültünk, hogy valamennyi kis állat túlélte azt a néhány percet, amíg sógorom 4,5 éves kisfia, Erik a közelükben tartózkodott.
Végezetül pedig néhány videó: az elsőn látható a gyerekek rajongása az apró kétlábúak iránt. A végén elhangzik egy kérdés, amire a válasz az, hogy “Fagyihegy”.
A második videón a mindenki által ismert, iskolai programokon játszott székfogalalós játék csibékre adaptált verziója tekinthető meg; ennek címe “kit nyomunk ki az etetőtől”.
Itt ismét Erik szerepel, pontosabban a karját láthatjuk – és a bátor kiscsibéket, akik a tenyeréből esznek.
A birtokkal kapcsolatos összes írás a gazdálkodó címszó alatt olvasható.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)