Amikor megismerkedtem a szomszéd kislánnyal, úgy tizenöt éve, aranyos, mosolygós göndörhajú tinédzser volt. Még mindig ugyanúgy néz ki. Kérdem az anyukáját, mit csinál a lány, hogy-hogy nem látjuk mostanában.
– Rékuci? Ja, hát atomfizikus lett, épp az Egyesült Államokban tart előadásokat…
Hoppá.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Huuh.Nem csak poén volt?Most én is ledöbbentem pedig nem ismerem Rékucit.
Nem, nem poén. Tényleg atomfizikus. Hogyan lesz valaki atomfizikus?
Debrecenbe jár fizika szakra. ;-DDDTöbbet is ismerek. (Régebben én is az szerettem volna lenni, de összefutottam egy idióta fizika-tanárral. Egy életre elvette a kedvem a fizikától. 🙁 )
Akkor nagyon elszánt volt a kislány.Mert gyerekként okés, hogy űrhajós leszek vagy atomfizikus. Mosolyog rajta az ember. Legyint rá, hogy úgy is kinövi.:-)Minden elismerésem Rékának.Kitartó volt, öntudatos. … szép csendben felnőtt a feladathoz és a céljához.De mit csinál egyáltalán egy atomfizkus?
Mondjuk annyi minden más mellett én genetikus szerettem volna lenni.Ehhez képest népi fazekas lett a szakmám és most óvónőnek tanulok.
Ez a “miből lesz a cserebogár” esete. Imádom látni őket valamivé válni a képlékeny, “még bármi lehet” gyerekállapotból.
Még eszembe jutott a tanítványom, aki elvégzett egy dráma tagozatos gimit, aztán elhívták a Bárka színházba játszani. Azt mesélte, nem bírja lelkileg a színészetet, mert túlságosan azonosul a szerepeivel, így inkább elmegy filozófiát tanulni. Elvégezte a szakot, közben egy kávézóban dolgozott Pesten. Csinált a helyből egy jazz pubot, így végül ott tartották vezetőnek. Kávéházat vezet, figyeli az embereket, és bicajjal jár melózni. Pedig mi minden lehetett volna. De olyan jó vele beszélgetni. Boldog, kreatív ember. Tényleg jó látni, mivé lesz egy gyerek, mire felnő.
Érdekes, én sem voltam oda a matekért. Aztán mégis programozó-matematikus szakon végeztem az ELTE-n 🙂
😀
😀
Egy barátom unokahúga óceán biológus Floridában.Nagyapám legjobb barátja német tanár volt itthon. Aztán kiugrott Amerikába szerencsét próbálni. Először utca seprésből élt. Onnan átment a NASA-hoz fejlesztő-kutató mérnöknek…fejlődni a felnőttek is tudnak 🙂
Móni, ez télleg döbbenet! Tiszta jó neki.Tímel, naggyon irígylem azt az óceánbiológust. Nagy titkos vágyam volt gyerekfejjel. Meg még a régészet.
Én először orvos akartam lenni, aztán rájöttem, hogy rosszul vagyok a vértől. Utána újságíró. Aztán az is lettem, de tulajdonképpen “véletlenek” sorozatának köszönhetően. Most megint kezdem sejteni, mi szeretnék lenni. 🙂
Apukám is atomfizikus, Debrecenben. Na, jó, atomMAGfizikus, nem mindegy, de közel vannak a területek. Nem tudom, hogy lett fizikus, de azért jól van. 😀 Nagyon jófej apa, és velem is elhitette, hogy a fizika egy érdekes tantárgy tud lenni, nem kell szigerből utálni, csakmert fizika, mégsem várta, hogy mindent megértsek, ha nem megy. Mai napig szeretem a fizikát, de én bölcsészirányba mentem végül. 🙂 Jól is volt ez így. 🙂
en molekularis mikrobiologus vagyok per pillanat, az is meno? 🙂
Elég jó:))