Négy gyerekem közül hárommal semmi probléma az étkezés terén. Tulajdonképpen mindent megesznek, amit eléjük teszek, na jó, a nagyobbik fiam időnként fintorog, hogy ő nem szereti a gombát, a borsót, ám ha nagyon muszáj, legalább megkóstolja.
De ez a kicsi…
Hat és fél éves, és a leggyakoribb mondat, ami elhagyja a száját az, hogy “nem ízlik”. Mellé bűntudatos arcot vág, persze, és látszik rajta, tényleg kellemetlenül is érzi magát emiatt, de ha egyszer eldöntötte, tartja magát hozzá, hogy “nem ízlik”. Tulajdonképpen már magyarázatot is találtam rá, a szuperízlelést, ó, szegény gyerek nem tehet róla, háromszor annyi ízlelőbimbója van, mint az átlagnak, sokkal intenzívebben érez ízeket, főleg a keserűt és az erőset olyasmiben is, amiben az átlagember észre sem veszi…
Rendben. De hogy lehet, hogy valami már akkor nem ízlik, amikor még meg sem kóstolta soha? Dönt a szín, az illat alapján, vagy mert “azt már kóstoltam az oviban”, és ha azt felelem, az ovi nem ér, ott másképp főznek, hősiesen legyűr egy falatot, de még szinte a szájában sincs, már telik meg a szeme könnyel, és rázza a fejét, hogy “nem ízlik”.
Na, ilyen gyereknek adjon az ember kelkáposztát. Nincs rá sok esély, hogy megeszi, de esetleg egy újabb formában – talán. Így került a látókörömbe az olaszoknál oly kedvelt kenyérleves, méghozzá a Zuppa di Valpelline, azaz a Valpellinei kelkáposztás kenyérleves. Tradicionális recept, az Olasz kulinária című könyvben találtam valamikor; igazából nem is leves, inkább egytálétel, a szikkadt kenyér felhasználásának remek módja, hát legyen.
A recept ITT olvasható.
Hogy mit szólt hozzá a kicsi? Megkóstolta, na. Az már valami.
Ti hogyan etetitek meg a kelkáposztát a gyerekkel?
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Én csak két formában eszem meg. Az egyik furcsa módon a frankfurti leves. Mondjuk nem minőségi virslivel inkább nem eszem meg…A másik a rakott kel. A kelt meg főzi (az anyám), a rizst is, a húsból pörköltet készít (eleve darálva), ezeket egymásra rétegzi: kel, rizs, hús (nem keveri össze, úgy én egyáltalán nem vagyok hajlandó megenni), a vége kel. Az egészet egy kizsemlemorzsázott edényben csinálja és a tetejére tejfölt rak (amit kihagyhatna, mert utána gyakran látogatom a kétbetűs helyiséget).
Én minden formában szeretem, az unokám rakott kelt megette, persze a kel egy részét kiszedtem, de azért maradt benne. Mondjuk repetát nem kért. Gyermekként meg nem ettem volna, most meg szeretem. Nálunk a gyümölcs a tabu.Egyedül az almát tudom eldugni a sütikbe,a színes gyümölcsök és jellegzetes ízűek kilőve.
Fú, még nem próbálkoztam a gyerekeknél káposztával. Eddig vagy terhes voltam, vagy szopizott valamelyik gyerek. Így én nem ettem, nem is főztem a családnak sem. Ősszel megpróbálom.
Jól néz ki az egytál, szép a leányzó, és nekem is olyan szekrényem van, mint ami a háttérben látható:)
Zsófi, nekem is ez a kettő a kedvencem kelkáposztából! Csak gondoltam, kipróbálok valami újat…:)Vali, érdekes, amit mondasz, mert azért a dinnyét, a cseresznyét, azepret szeretni szokták… Bár, amint most végiggondolom, az én finnyásom is bizalmatlan a dinnyén kívül mindegyikkel szemben…
jehudit, hát tudod, én sem erőltetem… Nincs túl gyakran, nem ennék meg.Ildy, szeretjük az IKEA-t…
Az én gyerekem nagyon válogat. A kelkáposztát főzelék és frankfurti leves formájában megeszi. A rakott kel az nem megy, pedig a kedvencem. A főzelékek nagyrészét is utálja. Hús és édes tészták a nyerők.
Mi szerencsések vagyunk, a gyerek azt eszi, amit elé teszek. Kelkáposztát kimondottan imádja, a főzeléket is, frankfurti levest is, rakottan is. Mondjuk hús kell mindenhez – apja lánya 🙂
Ilyen szempontból nekünk is az első gyerek főnyeremény volt: azt ette, amit elé tettünk, amikor aludni kellett, aludt, nem kellett altatni, melléfeküdni… A harmadiktól borult minden elmélet és megszokás.
Nekem még csak ‘saj-át-gyerek-élményem’ van. Az ovi első hetében belémnyomták a tökfőzeléket, utána két hétig otthon feküdtem betegen (gondolom lelki sokk volt:), azóta sosem erőltettek rám semmit. A spárgát pl. azért nem ettem meg cirka 26 éves koromig, mert milyen dilis dolog így hívni… :))) Kelkáposztára is várnom kellett vagy 25 évet, mire megszerettem.Nem tudok neked mást mondani, idővel alakulni fog az ízlése, talán évek kellenek hozzá, mint nekem. De fel lehet nőni így is, ne aggódj:))
Nekem lány (3 éves) a vajat nem hajlandó megenni. Max úgy, ha a pirítósra rácsempészem vagy vajkrémes süti van.A mamánál megeszi a borsót, idehaza a mami levesét amit előtte megevett, nem.Kicsinek nem ette a céklát. most már szereti.Gyümölcs terén csak az alma, szőlő és a görögdinnye jön be. Málnát, meggyet, epret (földi epret)sárgabarackot vagy egyáltalán a barackot (de még lében sem) megkóstol, de már köpi is ki.Hogy mi lesz velünk oviban? Nem tudom. … csak látja majd, hogy a többiek mindent megesznek és akkor talán ő is fog enni rendesen.Amúgy súlyban 15kg. … és mozgékony kicsi lány.Nincs esetleg ötleted a vajas problémára?Sajnos így semmilyen szendvicset nem eszik meg. Csak külön a szalámit és a sima kenyeret vagy zsemlét. … amúgy ő keni meg az enyémet, de ha a kezére kerül le kell nyalnom onnan.
Ezt majd kinövik. :-)A fiam gyerekkorában nem volt hajlandó megenni a rakott krumplit – inkább nem evett semmit -, most egyenesen rajong érte.Szintén gyerekként kizárólag a sült kolbászt ette télen, a disznótorosból – most azt még véletlenül sem, hanem csakis hurkát – amit anno még megkóstolni sem volt hajlandó……és még egy példa: megszi, sőt szereti a borsólevest, de bármi másban borsót talál, kipiszkálja (zöldborsós csirkemáj, hasonlók)… a miért?-re nem tudja a választ.(Ja, és még egy: a melegszendvicsről mindig lepiszkálta a tetejére pirult sajtréteget azzal, hogy “ő nem eszik olyat, ami égett” (nem volt égett, de neki a halványbarna árnyalat is azt jelenti), ma a legnagyobb pizzafogyasztó a családba és eszébe sem jut lepiszkálni a rápirult sajtot …Szóval: változnak.Türelem (még ha nehéz is …9:-D)Vica (Sopron)
kelkáposzta, no meg krumplis tészta az amit soha nem eszem meg. errefele nem igazán “divat, így tuti oviban sem kapnak. egyiket sem. aztán majd saját háztartásukban meggondolhatják egymást.én is így voltam a vadas szósszal. kellett vagy 22 év mire rájöttem az igenis nagyon finom dolog.Nálunk is a harmadik gyerektől borult a rend, de a negyedik kajálásával nincs baj. ő inkább a nem alszom csak hangyányit verzió.
Most végignéztem a blogomat, egy kelkáposztás bejegyzésem van, pedig nálunk nagyon megy, mindenféle formában.Persze nem volt ez így mindig. Egyszer, amikor nem volt itthon majoranna, oregánót tettem a kelkáposzta főzelékbe, bőven méghozzá, mert kicsit meglódult a kezem. Nos, azt a kelkáposzta főzeléket kifejezetten megdicsérték az urak.Tudom,hogy rokonok, mármint a két növény, de azért nem ugyanaz a két íz. Szóval érdemes próbálkozni.
Nekem megeszik bárhogyan. :o) Csak Jeti utálja, ezért ritkán van és kell mellé tökfőzelék vagy salátafőzelék is.Azért a legkisebb nálunk is nagy válogatós és csak egy hasonlóságot figyelhetek meg a szeretem/nem szeretem ételek sorában: A pillanatnyi hangulata dönt. Egyik alkalommal repetázik is, míg legközelebb leolt, hogy szerinte ez nem az, aminek én állítom. Vagy ha mégis (mert már az egész család megesküszik neki, hogy de ez pontosan az és pontosan ugyanolyan, mint a múltkor), akkor viszont nem jó, nem sikerült finomra, és tulajdonképpen már a múltkor se igazán ízlett neki. :o)Mivel még nem halt éhen, nem aggódok én se. Pláne, hogy az én családom öregjei díjnyertes “tömőbajnokok” volt a gyerekkoromban, aztán azt én se élveztem, amikor meg kellett enni az undi zsíros cupákokat, meg a szilvásgombócot és az almáspitét. Ezeket azóta is utálom.
Mi is nagyon szeretjük a káposztát. A kelkáposztát főleg. Készül belőle leves (frankfurti – hmmm… nagy kedvenc), főzelék (az a nagy Őmnek nagy kedvenc), fasírt (ami az egyik kedvenc fasírtom), rakottan is.De sajnos most az én életemből is kimarad, mert szoptatok, és hát tudjátok hogy van. Csak még néhány hónap…
Nálunk a kelkáposzta jöhet minden formában majdnem mindenkinek! A legkisebbem ugyanis a káposztát semmilyen formában nem szereti – legyen az édes-, savanyú- vagy kelkáposzta. Bár most utolsó alkalommal megette a rakott kelt! :)) Remélem idővel a többit is meg fogja enni
Ha belegondolsz és jól emlékszem ez nem más, mint anyósod Domikája – egyszer írtál erről – turbózva. :):):) Azt hiszem, nincs új a nap alatt. :):):)
Kató, ez a megtömés, ez borzalmas…:((
Hajnoca, az ovi tényleg sok gyereknél hoz pozitív változást. A vajat meg nem kellerőltetni, szerintem. Ha üresen jobban ízlik neki a kenyér, hát egye úgy…Vica, bíztató:)
Nahát, Gyöngyi, tényleg… Csak az talán zsemléből készült.
A lényeg ugyanaz: Szikkadt pékséges rétegezve minden jóval, fincsóval megöntözve, sütőbe bevág, családnak felszolgál.:):):) Dicséret bezsebelve. :)és az a ragyogó szempár…
A csillogó szempár még a kóstolás előtt volt. Kóstolás után erősen gondterheltté vált…
Egyszer valaki azt írta, hogy bizonyos ételekhez fel kell nőni. Őszintén: a vasárnapi “kötelező” húslevest kb. harminc évesen kezdjük el igazán értékelni…, de ezek adják a hagyományainkat, a folytonosságot és a biztonságot, mert ilyenkor tudjuk, hogy hazaérkeztünk…Azt hiszem, felnőttem a kelhez és a spenóthoz is. :):):) … már szeretem.
Szerintem az a bizonyos valaki, akire gondolsz, szintén a kelkáposztára gondolt, vagy inkább a kelkáposztafőzelékre…http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/2008/10/kelkposztra-rett-ember.html