Tegnap egy budapesti ismerősömmel beszéltem telefonon. Hogy vagytok? – tette fel az ilyenkor szokásos kérdést.
– Á, fáradtan… – sóhajtoztam válaszul. – Most jöttünk fel a strandról, én nagyon utálom, de tudod, a gyerekek miatt muszáj lemenni…
– Nem értem, hogy van ez, hogy akik a Balatonnál laknak, utálnak strandra menni. Mi lenne veletek, ha cserélnénk?! Majd vágyakoznátok a strand után, azt hiszem…
Egész délelőtt ez a párbeszéd járt a fejemben. Meg hogy hogyan lehetne elmagyarázni a 35 fokos lakásban, benn, a betondzsungelben kukuló fővárosinak, hogy bizony a strandolás is képes terhes kötelességgé válni? Figyeltem magamat, ahogy a pléden olvasva reagálok történésekre: idegesít, ha gyerek sikít a közelben. Idegesít, ha vizes kölykök rohannak el mellettem, jól lefröcskölve felhevült testemet és a könyvemet. Mérhetetlenül zavar, ha egy fiatal párocska ott nyalja-falja egymást a közelünkben, mintegy metakommunikálva, hogyan lesz a kisbaba. Nem szeretem a tömeget. Meg a strandolás előtti összezsúfolódott feladataimat; legyen reggeli, pakoljak el, és mire hazajövünk a strandról, legyen ebéd is. Egyszerű lenne, hogy majd ott eszünk valamit, de egyben meglehetősen költséges is. Úgyhogy egyelőre ezt életmódszerűen űzni nem tudjuk.
Persze – és ezért mondom, hogy álszent ez a nyavalygás -, annál azért csak jobb, mint hogy teszem azt a második kerületben, egy bérház harmadik emeletén “élveznénk” a nyarat, a forróságot árasztó aszfalton vonszolnánk magunkat a Millenáris Parkig, mert ott van a legközelebbi játszótér, ezer gyerekkel… Akkor, hét évvel ezelőtt, amikor rövid ideig részünk volt ebből, bizony, visszasírtam a strandot. Most már emlékszem.
Ezért eltökélt szándékom, hogy a fanyalgás helyett mostantól élvezni fogom a strandolást, a zavaró tényezőket pedig kizárom, vagy átértékelem magamban.
Már csak ezt az ebédfőzés-dolgot kellene valahogy okosan elrendezni. Estére kéne időzítenem, amikor a levegő is enyhül egy kicsit, de olyankor általában már eldőlök a fáradtságtól, nincs kedvem nekiállni. Ma az történt, hogy Nóra lányom nem jött velünk délelőtt, ezért telefonos segítségemmel elkészítette a bolognai spagetti mártását. Amikor 11 óra után hazaértünk, már csak a tésztát kellett kifőzni. Aztán a hűtőben turkálva kezembe akadt egy zacskó zsenge sárgarépa, anyukám hozta még, amikor két hete hazatranszportálták a fiúkat. Meg is pucoltam az összeset, és fantasztikus currys-petrezselymes sárgarépalevest főztem belőle, nagyjából tizenöt perc alatt.
A répát megtisztítottam, legyalultam (karikákra). A hagymát apróra vágtam, és az olívaolajon párolni kezdtem; rádobtam a cukrot, és vártam, hogy kicsit karamellizálódjon. Pár perc múlva hozzáadtam a répát, az összenyomott fokhagymát, felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte, lefedtem, és puhára pároltam. Botmixerrel pürésítettem, majd felöntöttem házitejjel (túl sok van, valamiért nem nagyon isszák), majd fűszereztem a curryvel, és beletettem az apróra vágott petrezselymet. Összeforraltam, és kész is volt.Lehet még tenni bele egy kis apróra vágott chilit, bár csak jobban folyik tőle az ember hátán a víz…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Azt hiszem az ember úgy van programozva, hogy mindig talál okot a nyavalygásra. Télen az a bajunk, hogy nagyon hideg van, úgy kellene már egy kis nyári meleg. Nyáron panaszkodunk a kánikulára. Ősszel a sok eső, tavasszal a nem tudom mi… A lényeg, hogy mindig tudunk panaszkodni. Ami van az sose jó! Ezzel nem vagy egyedül! :))
Tanúsíthatom, hogy fárasztó sok gyerekkel a strandolásra felkészülés. Ahogy írod, teljesen egyetértek vele!Előkészület, vigyázni a gyerekre, eltűrni mások “jelenlétét”, aztán összepakolni, vacsora vagy ebéd készítés, természetesen a ruhák szárítása stb.stb.stb……Csak egy példa, ha szabad még írnom:ma végre teleengedtem a nagy medencét (ami igen sok vizet fogad magába), természetesen élvezték a gyerekek és rend is volt, addig míg ott voltam velük. A törölközök nem kerültek a sárba, koszba, vízbe. 🙂 Viszont, mikor főzni mentem, akkor “természetesen?” felborult a rend és 7 gyerekre szánt törölköző mennyiség kis idő múlva már csurom vizes volt. :(Ezt nem szeretem, és természetesen a vízben többször kell vécére menni, ami azzal jár, hogy az udvarból a lakásba kell bejutniuk, ahová az előszobán, konyház keresztül kell menniük. Ez természetesen kosszal jár. Na most tényleg befejezem, mert nem akarok regényt írni.Egyetértek veled. Ja és nem baj, ha átértékelünk dolgokat. :))))
Tanúsíthatom, hogy fárasztó sok gyerekkel a strandolásra felkészülés. Ahogy írod, teljesen egyetértek vele!Előkészület, vigyázni a gyerekre, eltűrni mások “jelenlétét”, aztán összepakolni, vacsora vagy ebéd készítés, természetesen a ruhák szárítása stb.stb.stb……Csak egy példa, ha szabad még írnom:ma végre teleengedtem a nagy medencét (ami igen sok vizet fogad magába), természetesen élvezték a gyerekek és rend is volt, addig míg ott voltam velük. A törölközök nem kerültek a sárba, koszba, vízbe. 🙂 Viszont, mikor főzni mentem, akkor “természetesen?” felborult a rend és 7 gyerekre szánt törölköző mennyiség kis idő múlva már csurom vizes volt. :(Ezt nem szeretem, és természetesen a vízben többször kell vécére menni, ami azzal jár, hogy az udvarból a lakásba kell bejutniuk, ahová az előszobán, konyház keresztül kell menniük. Ez természetesen kosszal jár. Na most tényleg befejezem, mert nem akarok regényt írni.Egyetértek veled. Ja és nem baj, ha átértékelünk dolgokat. :))))
Hehe! Erről van egy mondóka is: Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső. :o) Jetitől tanultam.De a strandolással egyetértek, én se bírom az idegen tömeget. :o)Inkább elviselem a vizes talpacskákon behordott füvet-fát-bogarat. :o)
Én azóta viszolygok a strandtól amióta gyermekeim lettek. Vízparti városban élünk, így a strandolás nálunk is bevett nyári program volt. Én örökké a parton mint egy vadászkutya számoltam hogy megvan-e mindhárom kisgyerek. A gyomrom egy görcsben. Mihelyt lehetett megtanítottam őket úszni, de ettől sem nyugodtam meg, mert attól kezdve csak mély vízben voltak hajlandók hancúrozni. Azóta mindhárom felnőtt, de pl. a legifjabb most ment a Balcsira (22 éves) és most is frászban vagyok. 🙁
Szerintem nyugodtan nyavajogjál, én is nyavajogtam nyaralás alatt, hihetetlen meló összepakolni a családot, az utazás meg szintén nagyon fárasztó.Ott meg minden nap ugyanaz, eggel öltöztetés, krémezés, kakó,tápszer, aztán elkészíteni a napi uzsicsomagot, fürdőruhák, törcsik, mindenkire papucs, és még az úszógumik meg kitudja mi, közben tuti valami kiborul, bekakil, átöltözés stb. Aztán irány reggelizni, mindnekinek kaját hordani, segíteni enni…Pedig milyen jó dolgom volt, hogy nem kellett főznöm… Aztán irány a tengerpart, ott be a vízbe, ki a vízből, zuhanyzás, pisilés, ivás, evés, játék, veszekedés,kibékülés, a pici altatása…szval ez egész nap így ment.:-)Ezek után már szinte jó volt hazajönni,igaz mire mindent kimostam, kivasaltam, elpakoltam…És mégis annyira jó volt végre együtt lenni, csak mi hatan, és örülhetek, hogy egyátalán nyaralhtunk…És amíg volt pár percem, arra gondoltam, hogy nagyon régen mi mindenre volt időm, olvasni,feküdni a napon addig amíg csak bírok, pihenni, bulizni minden nyáron..Most már csak egy-két ilyen napra vágyom, remélem összejön!!:-)
Amikor jön a nyavajgós hangulat,vidítóul lehet énekelni a régi slágert:Jaj, úgy élvezem én a strandot,ottan annyira szép és jó… 🙂
Igaza van Gabikának, tényleg állandóan nyavajgunk, de ez már így marad mindenkinek más a türés határa, és ez változik is egész életünkben, sőt a nap folyamán. Van olyan hogy kiborít valami, aztán 1-2 óra múlva már csak jót röhögök magamon, milyen hisztis p..voltam. Nyavajogj, ha neked ez akkor jó miért ne. Amíg a lányok kicsik voltak a Balcsin laktunk panelből kiköltöztünk a telekre május végétől augusztus végéig, csak én apuci pénteken jött hétfőn ment ,a nagyik szintén jöttek mentek, hát ne tud meg mit hisztiztem a férjemnek, mikor csak szombaton tudott lejönni, hogy én bezzeg itt vagyok a gyerekekkel állandóan, és milyen sanyarú a sorsom:))ő mindig jót röhögött rajtam, később már én is :)))
nyavaLYA, jegyezzuk meg :)ez tenyleg alszent dolog, mert en pl sokkal inkabb pakolnek a strandra, mint hogy hajnalban (mert akkor meg huvos van) jovok be dolgozni… 🙂 muszaj egyebkent 12-kor ebedelni? vagy nagyon megehezik a had a strandon?
Ó, elnézést, tényleg… Még álmomban is foglalkoztatott a j-ly kérdés, annyira nem voltam benne biztos…
Lányok, én többször bekukkantottam már ide, de soha nincs időm írni, hát most úgy érzem, hogy kell!Nálunk is négy gyerek van – nagyja már kirepült – és pont így éreztem, mint most Ti! Az állandó pakolás, mókuskerék a strandon is, a tengerparton is, ez az anyák dolga, ill. a fene se vállalná be ezt helyettetek! Viszont azt, hogy együtt nyaral a család – kivéve téged -, csak így lehet megcsinálni! Ez viszont annyira fontos, hogy együtt legyetek – most konkrétan nyaralásra gondolok -, hogy majd sok-sok év múlva örülni fogtok ezeknek a megadott pillanatoknak, bármilyen fárasztó is volt!Mi a Dunára járunk nyaranta, egy lakatlan zátonyra, ami mennyei!!! Férjemmel lemegyünk, kialakítjuk az “állótábort” és kinek, mikor van ideje, csatlakozik. Két éve voltunk utoljára, mert a vízállás, ill. a szúnyogok hada így engedélyezte. A gyerekeink annyira beoltódtak – pici koruk óta hordtuk őket évente ide, mert ez volt a legolcsóbb és a “csak mi” -, hogy most már a nagyok családostul jönnek velünk! Olyankor 15-en vagyunk és már az unokák is tudják, hogy ennél jobb nyaralás nincs a világon!Elképzelhetitek, hogy mi mindent kell vinni egy lakatlan szigetre!:( Már van egy bevált listám, csak elő kell venni!Nagy műanyag kosarakban elkezdem gyűjtögetni a cuccokat, napokkal az indulás előtt. ott aztán nincs hiány semmiből! A kenu alját lemossuk és az evező nyelével nyújtom a tésztát, van szilvás gombóc, lángos, halak tömege, minden, ami kell, legfőképpen boldogság!!! Mikor sikerül mindenkinek legalább egy-két napra lejönni és együtt focizunk a csodás, folyami homokban…, vagy a minden esti tábortűznél…, a sötétben elbőgöm magam az örömtől… Megéri, higgyétek el! Csak ehhez nagymamává kell lenni, ha nem éreznéd még! Kitartás…Gratulálok a bloghoz és mindenkinek, aki nagy családot vállal!:)
Azért a kajához is hozzászólnék! 🙂 Tuti leves. Minden hozzávaló megvan itthon. Én még hidegen is el tudnám képzelni. A nyavalygásról meg: hát ja, ez ilyen. Panelból jöttünk falura lakni. Panel két sráccal nyáron? Napi két játszózás. Naponta kétszer teljes menetfelszerelésel le (babakocsi, 2 kismotor, homokozócucc zsákban, víz, kéztörlő, papírzsepi, szúnyogriasztó, gyümölcs dobozban felvágva, később a két motor helyett egy bicaj, egy motor) na meg a két gyerek a cuccok tetjére. Csajok, vmi horror volt!!!! Most ki a kertbe. DE! Meg kell ezt is szervezni. Medence tele. Fürdőgatyák fel, mindenkit lekenni naptejjel, minden fejen sapka, pisilés, papucs a teraszajtó elé készítve elkerülendő a vízes kövön hasraesést, pléd a füvön, rajta 3 törcsi, víz a teraszon, telefon a közelemben, mert a 1,5 évest nem lehet kint hagyni egyedül a vízben. Most már nagyon rutinosan készülök elő. Közben mint egy őrmester adom ki vakkantva a vezényszavakat. Papucs! Sapka a fejen! Ide állsz! Lekenlek! Menj pisilni! Hol a fürdőgatyád? Ó, anyám mit gondol, aki hallja?…Végre mindenki a vízben. Én meg lerogyok a székre a napernyő alá.Macerásnak tűnik, de nem annyira gáz, mint a panel volt. Nem mennék vissza semmi pénzért. A Dunánál strandolni csak néhányszor voltunk, mert a nagy melegben nagyon gáz hazajönni. Viszont igazi idill van a strandon. Vizimadarak, nádas, csend, hajók, csónakok. A srácok túrják a homokot, lehet nagy várakat építeni a fövenyen. Egy biztos rém fárasztó több gyerekre figyelni egész nap. Strandon meg pláne, ha még nagy is a tömeg.Férjem szokta azt mondani, hogy ő nem is érti, hogy amíg nem volt házas és nem voltak gyerekei mit is csinált egész nap és ugyan mi a bánatban tudott elfáradni. 😀
Üvöltöző, visító gyerekek – például, amikor a szomszédban konkrétan egész nap “örülnek” a medencének, először tényleg, aztán csak nyígatják egymást – és nyaló-faló párocska strand nélkül is rémes.:)
Azóta nem járunk nyáron nyaralni, mióta a fiam kinőtt ebből … sosem értettem korábban, hogy miért mennek emberek tavasszal-ősszel mondjuk, vízpartra, vagy egyáltalán:nyaralni …? Mikor azt nyáron kell!Ma már értem …:-)…és nem kellett hozzá semmi más, csak 16 évet eltölteni (kis)gyerekkel mindenféle vízpartokon!Biztosan más lesz ez majd unokailag, de az még odébb van! :-)Kedves Móni, kicsit megnyugodtam egyébként! Legutóbb a (családban hosszú évek óta) rendszeres nyári program, a Balatonátúszás idején voltam strandon, nyáron … akkor azt mondtam a fiúknak, hogy soha többé – és közben szégyelltem, hogy “nyavalygok”, pont olyanok miatt, mint amiket itt felsoroltál … de látom, nem csak én vagyok ezzel így!Szóval marad a koraősz(vagy késői indiánnyár), meg a melegedő tavasz, mint nyaralási időpont.Vica – Sopronból
Ildi, azért ez megnyugtató…:)) Lehet, hogy nagymamaként már őszintén fogom tudni élvezni az egészet. És köszönöm:)Jehudit, így van, ilyenkor is érzi az ember, menniyre viszonyítás kérdése, hogy mi a “szörnyű”…Makka, egyetértek.Vica, én is arra vágyom, hogy szeptemberben, annak is a végén el tudjunk menni pár napra. A szeptember a kedvencem.
A szeptembert imádom én is! De ha azt mondom, hogy a (számomra!) leggyönyörűbb időszaka az évnek, mikor már egyáltalán nincsen meleg, viszont kezdik kora reggel, délelőtt mindenféle párák/ködök elborítani a tájat, hogy aztán mikor mégis kisüt a nap, akkor hirtelen olyan kellemespulóveres hőmérsékletű legyen a levegő …akkor sokan néznek furán rám. :-)Az őszt szeretem a legjobban. Amikor még volt tavasz – mert már évek óta nincsen …:-( – akkor az is jó volt, mikor tényleg először lehetett érezni a földszagot, meg kezdett szép fokozatosan belépni a meleg a mindennapokba. Marad az ősz – ha éppen marad. Tavaly volt, talán az idén is lesz … 🙂
Én a II. kerületben lakom,régi házban,de nem a harmadikon. Járok strandra a Csillaghegyre:) Igaz nem egy sétányira van,de nincs messze bp-i viszonylatban. Ugyanakkor ezt nem lehetne napi szinten űzni sok-sok gyerekkel,mert a belépők hm… Mi mindig az akciókat használjuk ki.:) Gondolom a Balcsin a helyi lakosoknak meg van valami kedvezmény a strandra és ez így van jól,és ezt Bp-en is bevezethetnék,hogy a környékbeli strandokra kedvezményesebben mehessünk. Visszatérve laktam én panelben is a város szélén,ha valami borzasztó akkor az az… Két nyarat töltöttem ott,katasztrófa volt. Éjjel háromig ventilátorral sem tudtam elaludni. Szóval maradok a II. kerületi bérháznál,ahol eddig a hétig be sem kapcsoltam a ventilátort mert elég hűvös volt.:)
Kedves Maimoni!Egy ötgyerekes anyatárstól hallottam azt a “bölcsességet” – és a saját bőrömön meg is tapasztaltam az igazságát -, hogy az ember, amíg a legkisebb gyereke nincs legalább tíz éves, addig csak nyaraltat és nem nyaral. Szóval, csak addig kell kibírni, azután eljön a Kánanán… A nyári szervezés embert próbáló feladat, de Te, a blogból ítélve, pompásan veszed a kanyarokat.
…talán a mai gyerekek nem olyan önállóak, mint a nagyanyáink idejében voltak. Talán nem is igazán neveljük őket önállóságra, az energiánkat inkább befektetjük abba hogy kiszolgáljuk őket, olyan dolgokat is elvégzünk helyettük amikre talán már az életkorukból adódóan képesek lennének. Természetesen nem a csecsemőkre gondolok akik még magatehetetlenek és rák vannak szorulva. Inkább a nagyobbacska gyerekeinkre akiktől már elvárható lenne az, hogy önállóan felvegyék a ruháikat, megtörölközzenek, étkezzenek, fejfedőt és papucsot húzzanak a lábukra, esetleg elpakolják a saját kis dolgaikat és sorolhatnám. De hát anyák vagyunk az a küldetésünk!
Én azért próbálok nekik feladatokat osztani… Az mondjuk alap, hoyg a saját cuccát mindenki elpakolja. Azért sajnos folyton veszekednem kell, hogy például a tányér a mosogaógépbe kerüljön… De: egyik nap leengedtem a fiaimat a strandra, van ott egy medence, ott szeretnek játszani, és én is szeretem, ha ott vannak, mert átlátható, van úszómester. Ennek ellenére a kisebbet, Bencét, aki 9 és fél, egy arrajáró nagygyerek lenyomta a víz alá. Cak úgy, viccből. Bálint pont nem látta, messzebb volt tőle. Bence viszont — érthető módon – nagyon megijedt. Úgyhogy, sajnos, nem engedhetem le őket egyedül. Pedig 7.-8.-os koromban bizony már én is a barátaimmal jártam a strandra, vagy az uszodába.