Mártogatósok lepénykenyérhez

Ez is hozzá tartozik, egyik sem ér sokat a másik nélkül, úgyhogy a lepénykenyér után bemutatom ezt a két szószt, ami most készült. Az egyik padlizsánkrém, a másik tonhalas-fetás.

A padlizsánkrém hozzávalói:

1 padlizsán

1 fej vöröshagyma

1 paprika

2 gerezd fokhagyma

2 ek olívaolaj

1 ek mustár

2 dl tejföl

só, bors

A padlizsánt hosszában felszeleteltem, a szeleteket besóztam, és egy kicsit állni hagytam;ezután kontakt grillben szépen megsütöttem. Szintén hosszában kettévágtam a paprikát, felszeleteltem a hagymát, és ezeket is a kontaktgrillben sütöttem meg. Sütés után a paprika héját lehúztam.

Az összes hozzávalót (tehát a sült zöldségeket, és a többit) az aprítógépbe tettem, és fél perc alatt pürésítettem.

A tonhalkrémhez felhasználtam:

1 tonhalkonzervet

2 ek olívaolajat

10 szem kapribogyót

10 szem olajbogyót

2 szardellafilét

10 dkg fetasajtot

fél citrom levét

2 dl tejfölt (lecsepegtetett joghurttal lett volna az igazi, de az épp nem volt kéznél)

A padlizsánkrémhez hasonlóan ez is az aprítóban nyerte el végleges formáját.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »