Az a bizonyos Cobb saláta
Többször megemlítettem már ilyen-olyan vonatkozásban a Julie és Julia című filmet, amely ha az életemet nem is változtatta meg, sok hasznosítható mondanivalót hordozott számomra. Eddig az ajándékba kapott letöltött verziót néztem meg rengetegszer, sajnos, csak magyarul van meg a lemezen; nemrég azonban kikölcsönöztem a tékából azért, hogy angolul, angol felirattal is nyomon követhessem az eseményeket.
Egészen más élmény. Meryl Streep olyan fergetegesen hozza Julia Child hangját, hogy annak a magyar szinkron nyomába sem ér. Ráadásul sok mondat most nyert csak igazán értelmet számomra, mert a fordítás helyenként nem ugyanazt adta vissza. Például, emlékeztek arra a részre, amikor Julie mondja a férjének, hogy “Holnap Cobb saláta parti lesz. Iszonyat, iszonyat, iszonyat.” Nos, ha nem láttam volna a feliratot, még most sem tudnám, milyen salátáról is van szó. Gondoltam kopsalátára, de sejtettem, hogy az nem lehet. (Egyébként nem a saláta miatt érzett Julie így, hanem az asztaltársaság tagjai, a három “barátnő” társasága nyomasztotta már előre.) Hát lehullt a lepel erről is, már csak a Google-ba kellett beírnom az étel nevét, és rögtön megtudtam, mi lehet az, amiből valaki a szalonnát, valaki a kéksajtot, valaki a tojást, és valaki a céklát akarja kihagyni. Ez utóbbi egyébként nem is kell bele.
A saláta története nem egyértelmű, az tény, hogy nevét Robert H. Cobbról kapta, aki a los-angelesi Brown Derby étterem tulajdonosa volt, ahol sok hollywoodi híresség, meg egyéb prominens személy megfordult. Az egyik sztori szerint a fáradt Cobb egy este kinyitotta a jégszekrényt, és amit talált, abból összerakta a vacsoráját. Egy tálra baconszeleteket darabolt, mellé aprított salátalevelet, újhagymát, darabolt paradicsomot, avokádót, főtt tojást, kéksajtot, sült csirkemellet tett. Leöntötte dresszinggel, és jóízűen elfogyasztotta szokásos asztalánál. Itt állítólag aznap este együtt üldögélt vele Sid Grauman mozitulajdonos, aki kóstolót kért a salátából, majd legközelebb már “Cobb salad” néven rendelte. Az étterem a “feltalálás” dátumát hivatalosan 1937-re rögzítette.
A dresszing angol mustár, olívaolaj, salátaolaj, vörösborecet, worcestershire-szósz, cukor, só, citromlé, feketebors és fokhagyma keverékéből állt.
A hivatalos tálalási mód úgy tűnik, ez: az alapanyagokat egymás mellé teszik, ebből vesz mindenki magának tetszőleges mennyiséget, majd leönti a dresszinggel.
Az első képen látható mennyiség 4 főre volt elég, felhasználtam hozzá:
kb. 5 deka bacont ropogósra sütve
fél csirkemellet felcsíkozva, sózva-borsozva-mustározva kisütve
két nagy paradicsomot
három főtt tojást
negyed fej jégsalátát
fél avokádót
két szál újhagymát kellett volna, ennek hiányában fél fej salottahagymát
kb. 5 deka kéksajtot.
Az öntetet a fent felsorolt hozzávalókból állítottam össze (legalábbis ami volt itthon belőle). A tálról mindenki vett magának tetszés szerinti szélességű csíkban a hozzávalókból, majd megöntözte az ecetes-olajos-mustáros vinaigrette-tel, és hangos tetszésnyilvánítások közepette megette.
Úgyhogy holnap Cobb saláta parti lesz. Éljen, éljen, éljen!
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)