A kacsákat levágják, ugye…?

Le bizony. Akárhogy is fáj, azért vettük őket, hogy előbb-utóbb az asztalunkra kerüljenek.
Érdekes, gyerekkoromban nagymamám baromfiudvara, az ott eltöltött idő a tyúkokkal, kacsákkal nagyszerű szórakozás volt számomra, de mégsem generált bennem szomorúságot, amikor valamelyik “játszótársamat” a tányéromban láttam viszont. Talán, mert nem is tudatosult bennem, vagy mert olyan gyakran megtörtént az ilyesmi, hogy természetes volt: azért élnek, hogy megegyük őket.
Hát, lassan a saját kacsáink is vágósúlyba kerülnek. Még nem merek mélyebben belegondolni, hogyan is lesz majd ez az egész mutatvány, ki fogja megtenni, amit meg kell tenni, de valakinek muszáj lesz.
Állataink fő gondozója, Gyöngyi azt mondta, a kacsa levágása előtt meg szokták nézni, mennyire tokos. A tok, azt hiszem, a toll bőrbe ágyazódó része, de javítsatok ki, ha tévedek; van olyan kacsa, amelyiknek a bőrében sok ilyen vastag, kemény tok marad, amit a kopasztás során szépen egyesével ki kell húzkodni. Azt mondják, minél kövérebb a kacsa, annál kevésbé tokos.
Az alábbi videón ilyen szempontból vetett vizsgálat alá Gyöngyi egy szép példányt. A videó vége felé férje, Ernő is megjelenik, és megpróbál beszédbe elegyedni a jószággal.

A birkák egyre szelídebbek, néha mintha már barátkozni is akarnának. Ernő és az apósom hangjátéka következik. A videó végén a birkák szokásos “félős” formációja: fejek össze.

Amúgy végre érik a meggy, ami azért is jó, mert kissé ínséges időket élünk. Régen volt már ennyire ilyen, és remélem, sokára lesz majd újra, de most ez van. Úgyhogy a napokban elkövetendő meggyleves reményében megkértem Nóra lányomat és barátnőjét, szedjék tele az edényt.

Aztán gombászni indultunk. Apósom azt állította, hogy a környéken szuper gombatermő helyet tud, sőt, hallotta, hogy ismerősei rengeteg vargányára bukkantak arrafelé. Úgyhogy, lelki szemeink előtt megjelent egy gombával teli kosár, amivel akár keddig is kihúzhatjuk (gombaleves, gombapörkölt, gombás rizottó, rántott gomba). Nekivágtunk.

Jó ötperces gyaloglással a sáros úton elértük az erdő szélét. Aztán mentünk előre, jobbra balra, hegynek fel, vissza – gomba nem volt egy szál sem.

A gyerekek már nyöszörögtek, hogy “meddig megyünk még?”, amikor úgy döntöttünk, nem bóklászunk tovább; amint elindultunk vissza az autóhoz, elkapott bennünket az eső. Mint később kiderült, tulajdonképpen sehol máshol nem esett, csak épp felettünk. És csak addig, amíg a kocsihoz nem értünk. A hazáig tartó úton kilenc kullancsot szedtünk össze a ruháinkról, majd itthon, mindenkit alaposan átvizsgálva még hármat. Szerencsére még egyik sem fúrta be magát, egyelőre csak a tájékozódást végezte.

Hát, ez nem jött össze. A gombás ételek helyett lesz mondjuk csirkeszárny. Az van itthon.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)