Elöljáróban leszögezem, hogy a Kinder szelet-szerű édesség óta ilyen kísértésben nem részesítettem magam.
Készítettem én már Pavlovát, nem is egyszer. És amellett, hogy a kóstolás élménye valamennyiünket elragadtatott csendre késztetett, egy bajom, mint háziasszonynak mindig is volt vele: nem lehet szeletelni, csak trancsírozni. Ezért is kísérleteztem most ezekkel a párfalatos darabokkal: több meló, viszont nagyobb élmény.
Amit most használtam:
6 tojásfehérje
25 dkg porcukor
1 tk gyümölcsecet
1 púpos ek étkezési keményítő
A tetejére:
5 dl tejszín
porcukor (2-3 ek)
eper
170 fokra előmelegítettem a sütőt.
A fehérjéket habbá vertem, a vége felé beleszitáltam a porcukrot, hozzáadtam az ecetet, és amikor már tényleg úgy nézett ki, hogy ennél keményebb már nem lesz ez a hab, beleforgattam a keményítőt is.
Érdekes, hogy a hab van, amikor egész kemény lesz, van, amikor viszonylag folyós. Most például sehogy sem akart igazán kemény lenni. De nem baj, azért a sütőpapírral leterített tepsibe 6-7 cm átmérőjű köröket kentem a masszából, majd betoltam a sütőbe, és AZONNAL levettem a hőt 130 fokra. Kb. 50 perc alatt szépen megsültek, úgy, hogy egészen fehérek maradtak. A következő tepsit küldtem a sütőbe az újabb adaggal.
Hagytam, hogy kihűljenek, mire ez megtörtént, teljesen roppanósak lettek. Közben felvertem a a tejszín felét a cukorral (mivel a habcsók-mennyiségnek is csak a fele volt ez még).
Habzsákból nyomtam a tejszínhabot a ropogós alapokra, majd darabolt eperszemekkel díszítettem.
Hát, ha valaha lelkiismeret-furdalás nélkül ehetem, amit akarok, ez lesz az első, amit komoly mennyiségben bepótolok. Így most csak annyit mondhatok, Arany Jánossal szólva, hogy “Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kínzol…. 😀 Ezek gyönyörűek! Biztosan isteniek is. 🙂
Sajnos igen.:))
Én tenyérnyi nagyságú pavlovákat szoktam.
A Pavlovát én is szeretem. :)Apropó: a kindert én is elkészítettem, kevés munka, tuti siker !Már a kolleganőmet is kísértésbe vittem.
Csajok nekem nem akart sikerülni a kinder. Pedig kétszer is megcsináltam. A tésztája iszonyú vékony gumilap lett mindkét esetben. Viszont megvilágosodtam, hogy továbbra sem vagyok édesszájú és ezért szeretem inkább a kelttésztákat. de mindezek ellenére meg kell mondjam, hogy nagyon guszták a kis Pavlováid! :)(Itt ömlik az eső és 18 fok van. Neki is állunk kalácsot sütni.)
Na haggyá má’ :-))))Brutál jó!!!
Jehudit, nem értem, miért nem sikerült… Nyilván, függhet az eredmény az alapanyagok minőségétől, nálam is látszik a kinderes képen, hogy a tészta nem olyan sötétbarna, mint lennie kellene – mert valami másféle kakaóport használtam, mint amit szoktam, és egészen világos volt. Lehet, hogy a másfajta liszt, más nagyságú tojás okozza, ha nem működik ugyanúgy a recept. (Na tessék, utálom ezt a működős fordulatot, mostanában lépten-nyomon ebbe botlok, erre én is használom…)
Na, most már ki nem hagyhatom, ez fertőző:)))