Elképesztő sajtos-szalonnás-újhagymás muffinok

Már megint olyasmivel kísértgetem magam, aminek nagyon-nagyon nehéz ellenállni. Egy régi kanadai szakácskönyvemben találtam az ihletet adó receptet, de elég sokat változtattam rajta; például azt írja, hogy olvasszuk ki a szalonna zsírját, amit öntsünk ki – majd tegyünk a tésztához 12 deka vajat…

Na neee…

Ron Kalenuik Egyszerűen remek című könyvéről van szó, amelyet tizenöt éve vettem, mert tetszett a sok szép kép. Aztán amikor otthon forgatni kezdtem, láttam, hogy elég sok hozzávaló nem kapható nálunk (mondom, ez 15 éve volt!), úgyhogy a könyv polcra került, és maradt is. Mostanában újra elő-előveszem, és most meg azon hökkenek meg, mennyi fordítási hiba van benne. Például, aki szakácskönyvet fordít, annak azért azt illene tudnia, hogy a csokit nem pára, hanem gőz fölött olvasztjuk meg… Vagy, ahol láthatóan muffinokról van szó, a fordításban zsemlécske szerepel, meg hogy kivajazunk 12 kis formát – noha szerintem 1995-ben már nálunk is ismert volt a muffintepsi. Vagy nem?

Szóval kísérletezni kezdtem, és az eredmény valami egészen döbbenetes finomság lett.

Hozzávalók:

22 dkg liszt

1 cs sütőpor

35 deka füstölt szalonna, húsos (nem főtt)

1 tojás

20 deka sajt (füstölt, nem füstölt lehet vegyesen)

3 ek tejföl

3 szál újhagyma

fél kk só

bors

A szalonnát – ami négy darab ujjnyi szelet volt –  aprítógépbe tettem, és jól összevágattam. Ezután egy serpenyőben először kis, majd közepes lángon jól kisütöttem a zsírját, amit le is öntöttem róla egy tálkába. Éppen 10 dkg zsír lett. Ha valakinek nem lesz ennyi, tegyen hozzá még zsírt, vagy vajat.

Egy tálban összekevertem a lisztet a sütőporral, hozzáadtam a zsírt, majd a tojást, a tejfölt, a szalonnát, az apróra vágott újhagymát és a nagylyukú reszelőn lereszelt sajtot. Adtam hozzá egy kevés sót, de tényleg csak keveset. Meg egy kis borsot őröltem bele.

A muffintepsibe papírokat tettem, majd a tésztát próbáltam 12 egyforma gombócra osztani.

200 fokos sütőben 30 perc alatt sültek meg.

Csak úgy önmagában is nagyon finom, de ha még esetleg egy kis fokhagymás tejfölt mellékelünk hozzá…hmmm…

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »