Nagyon készülök az elkövetkező ovis évzáróra. Mármint lelkileg. Ugyanis megható helyzetekben rendkívül könnyen bőgök; és ahányszor csak elképzelem, hogy átadjuk a búcsúajándékunkat az óvó néniknek, már érzem a torkomban a szorítást, és párásodik a szemüvegem. Mi lesz, ha élőben megy majd a dolog?
Mert tíz éve járunk ugyanabba az oviba, ugyanabba a csoportba, ugyanahhoz a két óvónőhöz és dadushoz. Tíz éve minimum egy, de voltak évek, hogy két gyerekkel mentünk minden nap. És most, hogy Zsófi “végzős” lett az oviban, valami véget ér, ami eddig állandó volt; s noha tudjuk, hogy ez az élet rendje, olyan fura belegondolni, hogy már csak néhány hét, és aztán csupán látogatóba megyünk majd vissza az oviba – esetleg.
Úgyhogy ma, amikor az óvoda szokásos kerti partijára került sor, amikoris az intézmény alapítványának számlájára gyűjtenek egy kis pénzt, megragadtam az alkalmat, és készítettem néhány fotót az óvó nénikről, a dadusról a gyerekeimmel.
Maga a parti egyébként úgy néz ki, hogy vannak különböző asztalok, ahol lehet vásárolni ezt-azt. Sütit, üdítőt, néhány éve grillezett húsokat is, idén hot-doggal bővült a kínálat. Én az óvónők által készített csecsebecséket árultam.
Hát tessék, ez vagyok én. Gondoltam, ha már a gyerekeimet mutogatom, nem fair, hogy én folyton csak rejtőzködöm. Kérdeztem Bálint (13) fiamat, miközben a képet nézegettem:
– Szerinted jó lesz?
– Aha.
– De nézd meg, milyen vastag a karom…
– Hát anya, ez van. Mármint, nem akarlak megbántani, de… nézd meg, az enyém is vastag!
Kidurrant belőlem a nevetés. Amikor még őszinte az ember…
A partira az anyukák zöme süt valami sütit, ezekből a dadusok kis tálcányi adagokat állítanak össze, amelyeket szintén pénzért lehet megvenni. Én az elronthatatlan, tutibiztos és gyors túrós pogácsából vittem egy jó nagy tálcával. Akinek rossz tapasztalatai vannak a pogácsákkal, kísérletezzen ezzel: száz százalék, hogy sikerülni fog.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Szia Maimoni!Pont ilyennek képzeltelek! Gratulálok, gyerekeid is nagyon helyesek! Amúgy nehéz a búcsú, megértelek, átéltem már hasonlókat.
Nagyon aranyos képek! Nálunk idén a második ovis gyerek ballag el… Még marad két kicsi:)De nekem még így is megható, ráadásul a könnyen bőgéssel ugyanígy vagyok…
Szia!Te tök sokat fogytál, nem? :)niki
Főz és fecseg, ez jó!:)) Velem ritkán fordul elő, hogy pont olyannak sikerül elképzelnem valakit, amilyen:))Csillagos, komolyan trenírozom magam az eseményre, próbálom minél többször előre lejátszani magamban…Niki, 9 kiló. És még mindig ilyen vastag a karom!!!
Jó látni Téged is 😉
Nagyon helyesek vagytok 🙂
Szerintem tok csini vagy…:)
Gyönyörűek a gyerkőceid!Téged pedig már láttalak élőben is :-)Ilyenkor bőgni is kell – olyan jól tud esni 🙂
Már előre félek, hogy jövőre mi lesz a lányom ballagásakor 4 év után. Idén volt egy tesztüzemmód év végén – az egész csoportból egy kislány ment iskolába, de nekem már így is bőghetnékem volt. Mondtam az óvónőknek, hogy jövőre semmi hatásvadász elemet nem kérünk a műsorba,mert össznépi sírás-rívás lesz a vége. 10 év után már a nevetekre vehetnétek az óvónőt…:-)) (Én már a negyedik profilképemnél tartok a blogokonn, pedig nem olyan nagyon régen jöttek létre :-))
Hát Maimoni! Sajnos, vagy tán nem is annyira én is hiába tréningeltem magam. Úgy bőgtem, mint a záporeső mikor az óvónéni elbúcsúzott a lánykámtól. Mindenki minket nézett, de én is ilyen érzékeny lélek vagyok. Egy szót nem tudtam szólni, pedig már nekem is a 3. fejezte be az ovit. Most is párásodik a szemem, ha visszagondolok rá, pedig már a múlt héten volt. Még egy hátra van…. 😀
Viszont tök jó a pólód! 🙂
Kedves Maimoni! Nagyon aranyos kép azok után, hogy a belinkelt 1/4 arcról mindig a Balázsy Panna jutott az eszembe, még jó hogy nem kérdeztem meg inkognitóban, nem te vagy véletlenül? Gratulálok a négy gyerekhez és ne szomorkodj, az én karom is pont ilyen, épedig én csak kétszer szültem, most -5 kg-nál tartok, 77,5-ről 72,5-re sikerált lefogynom, de tartok tőle, a karom már csak ilyen marad, majd ha lemegy még két kiló megpróbálok súlyzózni meg “ülőfekvőtámaszozni”, meg “térdelőfekvőtámaszozni” -sajna a nyújtott lábú fajta, az nem megy,-, de tartok tőle a karvastagság (mivel az enyém narancsbőrös is) elég nehezen fog lemenni. Az anorexiáig meg nem akarok eljutni, vagy bulimia? Azt se tudom melyik az amikor csontsoványra fogy valaki. És az a legnagyobb bajom, hogy szép blúzokat szeretnék és jó is lenne rám, csak a karomon szétrobban.És nagyon bosszant a divatbabafeelinges blúzkavalkád, azért nem fogok 46-ost venni, hogy lógjon rajtam, de a karom azért beleférjen, mikor 42-es a méretem. Már nézegetem a varrósbloggokat, hátha egyszer időm is lesz és olyan ügyes is leszek.És igen az ovibúcsú a legszebb emlék, nálunk a gyerekek meg sem akarják nézni a videjót… róla, én meg mindig sírok rajta……, pedig már eltelt sok-sok év.Puszi!
Jók a képek. Nem kell megijedni, az én karom is vastag, mellőznöm kell az ujjatlan felsőket.
Köszönöm, kedvesek vagytok!:))