Tegnap este óta birkatulajdonosok lettünk! Négy birkát vettünk egy Zalaegerszeg melletti faluból, közülük az egyik várhatóan egy héten belül, egy másik két hónap múlva megellik. Úgyhogy bárányaink is lesznek.
(Aki nem tudja, miről van szó, itt elolvashatja az első ezzel kapcsolatos bejegyzést, gazdálkodó címszó alatt pedig megtalálja az összeset.)
Az első fotó az érkezés perceiben, még az utánfutón. A gyerekek az egyiknek már nevet is adtak: a középső (feketés pofájú) Bárány Attila. A negyedik birka ezen a képen úgy elbújt, hogy szinte nem is lehet felfedezni.
Figyelmes szemlélők itt láthatják, legalábbis az egyik fülét.
Ez a kép már ma készült; a birkák nagyon óvatosan veszik birtokba az udvart, nagyon félnek. Nem lehet megközelíteni őket, mert szerteszét szaladnak, tekintet nélkül arra, mit taposnak el.
A libák kéthetesek. Továbbra is ők a legbarátságosabbak, valamiért jólesik nekik az emberi láb közelsége.
A veteménnyel sajnos egyelőre nem vagyunk túl sikeresek: egy csigahadosztály megtámadta a paprikapalántákat, és szinte teljesen lerágták; ugyanígy nagy kárt tettek a retekben is. Ernő felesége, Gyöngyi, aki nagyon lelkiismeretesen gondozza az állatainkat, próbálta védeni a veteményt: klórmeszes vízzel öntözte meg a növényeket.
Szeretnétek videót látni? Van ám…
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)