Miért jó főzni?

Vannak sötét, gonosz napok. Amikor az ember úgy érzi, szinte kitapintható a feje körül a fekete felhő, és erre még a körülmények is rájátszanak; egy levél (tértivevényes), esetleg egy telefon (mindig mondtam, ne vegyél fel magántelefonszámról érkező hívásokat), vagy munkahelyi gondok (leépítés lesz).
Ilyenkor nincs flow-élmény, nincs szárnyalás – ború van, meg süppedős depresszió. Ilyenkor elgondolkodik az ember, nem kellene-e mégis másik kontinensre, országba, városba vagy házba költözni, vagy nem kellett volna-e megtenni már tíz évvel ezelőtt. Ilyenkor az a kérdés is felmerül,  hogy ami tegnap még örömet okozott, abban tulajdonképpen mi is a jó?
Pedig, ha az ember ebben a helyzetben megpróbálná kívülről szemlélni magát, akkor rájönne: valójában nincs oka a szomorkodásra. Hogy mondjuk volt már sokkal rosszabb helyzetben is; volt már több befizetetlen számlája, például. És ha körülnéz maga körül, tudja, sokan cserélnének vele ezért-azért.
Van a Bibliában egy jó mondás erre a szituációra, így hangzik:
“Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül.”(Jób 37:20)
Szóval, a Nap akkor is ott van, amikor épp nem látszik, amikor a viharfelhők minden erejükkel azon vannak hogy megfosszanak az éltető fénytől. Amikor azt akarják elhitetni, hogy nem fog sikerülni, nem fog menni, és amúgy is szerencsétlen vagy, szegény, nyomorult és sajnálni való.
Hát nem.
Sokszor elég egy kis fénysugár, valami jó hír, netán csak egy jó szó, egy kis vállonveregetés, és a sötét felhők tovaszállnak, a Nap újra süt, az élet megint szép, a reményeink halhatatlanok.
Na de tudjátok, mi a jó a főzésben?
Hogy még egy ilyen sötét napon is, ha van otthon nyolcvan deka marhalábszár, két jó szelet húsos füstölt szalonna, két fej vöröshagyma, evőkanálnyi paradicsompüré, két szál sárgarépa, egy kis ág rozmaring, némi finom vörösbor, meg valamennyi parázsburgonya, olyan boeuf bourguignont, azaz burgundi marharagut kerekíthet belőle az ember, amilyet még Julia Child sem látott. Parázsburgonyás boeuf bourguignont.

Először is felcsíkozzuk a szalonnát; elővesszük a kuktát, és egy evőkanál olajon elkezdjük kiolvasztani a zsírt a csíkokból. Közben a két hagymát negyedekbe vágjuk, és felszeleteljük; amikor a szalonna már pirul, rádobjuk a hagymát. Miközben a hagyma is egy kis színt kap, felkockázhatjuk a marhát, ha még eddig nem tettük meg. Ha ez is megvan, kimerjük a hagymás szalonnát a kuktából, és a visszamaradt zsíron, megkapatjuk a húskockák minden oldalát. A végén hozzáadunk egy evőkanál lisztet, ezzel is pirítjuk kicsit a húst. Amikor már úgy gondoljuk, jó, visszamerjük a húsra a szalonnás hagymát, rátesszük a paradicsompürét, elkeverjük, és felöntjük kb. 6 dl finom vörösborral, és 4 dl vízzel. Sózzuk, borsozzuk, lefedjük a kuktát, és forrás után nagyjából 40 percig hagyjuk pöszörögni.
A répát megtisztítjuk, vastag karikákra vágjuk, és a parázsburgonyát is megsikáljuk.

A 40 perc elteltével kinyitjuk a kuktát, ellenőrizzük, hogy puhul-e a hús. Ha nem eléggé, akkor még húsz percre visszazárjuk az edényt.
Ha viszont lassan jó a hús, hozzáadjuk a répát és a rozmaringágat, és immár fedő nélkül főzzük tovább. Húsz perccel később mehet bele a krumpli is (80 dekányi lehetett), és további negyedórán át főzzük kis lángon, vagyis addig, amíg a krumpli meg nem puhul. Ha szükséges, kevés vizet adunk még hozzá.
Az eredmény sűrű, szaftos, finom ragu.
Soha rosszabbat.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)