Sajtos spárga- vagy spárgás sajt-, de mindenképpen krémleves

Mint spárgafelhasználó, relatíve kezdő vagyok. Talán öt éve vettem egyszer méregdrágán (emlékszem, 600 forint volt) egy félkilós csomag fehér spárgát, gondoltam, finom krémlevest készítek majd belőle – ám olyan keserű lett, hogy ki kellett öntenem az egészet. Abban az évben még egyszer próbálkoztam, hasonlóképpen jártam; úgyhogy lehúztam a rolót. Éttermekben viszont olyan finom spárgaételeket ettem, hogy pár évvel később megint megkockáztattam – ám ezúttal, hallgatva egy bölcs tanácsra, zöldet vettem. És nagyon finom volt!

Innentől kezdve tehát – igaz, óvatos duhajként – újra barátkozni kezdtem ezzel a zöldséggel.

Kóstoltátok már nyersen (mármint a zöldet)? Hihetetlenül finom! Kicsit olyan íze van, mint a nagyon zsenge zöldborsónak, salátába remek.

Viszont, amit ma készítettem belőle, az is igen jó lett.

Hozzávalók:

fél kiló zöldspárga

1 nagyobb újhagyma

kb. 2,5 dl főzőtejszín

200 g krémsajt (mezei tömlős, natúr)



bors

szerecsendió

Az újhagymát felaprítom, kevés olívaolajon dinsztelni kezdem. Közben megmosom a spárgát, és felvágom párcentis darabokra; az aljáról a fás részt eldobom..

A hagymára dobom a feldarabolt spárgát, és felöntöm annyi vízzel, amennyi bőven ellepi. Adok hozzá egy teáskanál sót és cukrot, és bő negyed óra alatt fedő alatt puhára főzöm. A fejeket a főzési idő végéén kiveszem és félreteszem.

Amikor puha, botmixerrel pürésítem, és egy szűrőn átnyomom, hogy ne maradjanak benne szálak. Elkeverem a krémsajtot a tejszínnel egy habverő segítségével, és a leveshez adom. Ízesítem borssal, szerecsendióval, vagy amivel akarom – és visszateszem bele a spárgafejeket.

Lehet tálalni.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »