A múlt hét az anyák napi ünnepségek jegyében telt, szerencsére már csak a két kicsinél kell részt vennem ilyen jellegű összejövetelen. Bár vessetek meg érte, de vállalom: nem szeretem ezeket. Nem szeretem hallgatni a csontig lerágott anyák napi verseket, dalokat, azon különösen meghökkentem, hogy a “Serkenj fel, kegyes nép” még mindig tartja magát a Top 10-ben. Nem értem, hogyan lett Bródy János Mit tehetnék érted című dala szerves része a mindenkori anyák napi ünnepségeknek, kimondottan sértve érzem magam attól a két sortól, hogy:
“De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.”
Oké, kiabálni szoktam, de nem üldögélek itthon sötét szomorúsággal az arcomon…
Na mindegy, túl vagyunk rajta, és persze, aranyosak a gyerekek, meg minden, csak hát én már annyi ilyet végigültem… Most még az évzáró ünnepség áll előttünk, az ovistól félek is, mert hogy Zsófink ballag, és attól tartok, az elejétől kezdve nem tudom majd visszatartani a könnyeimet. Ja, mert az is hozzátartozik, hogy attól függetlenül, hogy nem szeretem az ünnepélyeket, mindig elérzékenyülök. Ráadásul tíz éve megyünk minden nap az oviba, Nóri 3 éves kora óta mindig járt legalább egy, de voltak évek, hogy két gyerekünk Timi néni és Ibi néni csoportjába. Úgyhogy törzsgárda tagok vagyunk mi ott, mindkét óvónővel nagyon jó a kapcsolatunk, ismernek engem, tudják, hogy előfordul velem néha, hogy szétszórt vagyok, netán elfelejtek dolgokat – és biztos vagyok benne, hogy nem fogok tudni sírás nélkül elköszönni tőlük. Pedig már edzem magam.
Na, és még valami…
Zsófinak udvarlója van. Egy gáláns fiatalember, aki már konkrét házassági ajánlattal is előállt. (A teljes igazsághoz hozzá tartozik, az ifjú több vasat is tart a tűzben, mert tudomásom szerint időnként hezitál, ne mégis inkább bizonyos Laurát vegye el feleségül.) Mivel Ádám még csak ötéves, marad egy évig az oviban; úgyhogy kérdeztem Zsófit, mi lesz most? A válasz:
– Mindkettőnknek tovább kell lépnie.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Érdekes lehet ennzi ovis szereplést végig ülni.Nekem még nem volt sok szereplésben részem, eddig elég jól szórakoztam.Csak az a baj, hogy szerepléskor mindig nagyon lefáradok.Az a rengeteg szülő és gyermek egy helyen.Mindig nagyon várom már hazaérjünk, legyen egy kis csend.Persze itthon sincs, de azért két gyermek nem 40 szülő plusz 20 gyerek, nagymama, nagytata satöbbi 🙂
Nagyon megértelek, számomra kínszenvedés volt a kötelező anyák napi ünnepség. Jómagam nem amiatt akartam inkább távol maradni róluk, mert a dalok némelyikével volt bajom, hanem azért, mert az összessel. Nem mertem elpityeredni, mert annak bömbölés lett volna a vége. Emlékszem egy ilyen alkalomra, a lányom is ott volt velem, a fiam osztálya tartotta az ünnepséget. Annyira, de annyira sírhatnékom volt, hogy egyszer a lányom megkérdezte tőlem, anya rosszul vagy? Kérdően néztem rá, folytatta, mert annyira piros az arcod. Még jó hogy nem kaptam agyvérzést a nagy erőlködésben, a sírás visszafojtásában. Valahogy nálam nem működik az össznépi könnyezés, ahhoz meg gyáva voltam, hogy felálljak és kivonuljak a mellékhelyiségbe, hogy jól kisírjam magam. Ezek szerint én meghatódni nem tudok, csak bömbölni? 🙂
Ne is mondd!!!!! A gyerekeim szép szeméért ültem végig ezer ünnepséget, de a harmadik gyerekemnél már kezdtem kiakadni,amikor a a tanítónéni remekül rájátszott a bőgéseinkre….Volt ott siratás bőven.Bár én sosem…Túlzásba viszik már ezeket is,mint mindent….Vár még rád egypár meglepetés iskola téren.:)A lánykád rettentő bölcs!:)
Ottis, egy idő után fárasztó. Nagyon.EdesMindegy, írhattam volna bömbölést én is…:)Mammka, nemhiába Zsófia Szonja a gyerek neve, mindkettő bölcsességet jelent…:)))
Azta! Megint tetszett az írás! Ja és ismerem a Fiatalembert ám!!!
Jajj, Móni, én még csak egyet ültem végig, azt is szipogva 🙂 de azt hiszem teljeséggel átérzem, hogy szép is, megható is, DE … Manó egy hónapja naponta többször is elénekli az Orgona ága … dalocskát …Lánykádnak roppant élettapasztala van 😀 Tündéri 🙂
Én a másik oldalról szólalok most meg. Anyukaként én is megéltem, amit ti. Azt gondolom a karácsony, anyák napja a család ünnepe. Ezért én az idén gondoltam egyet és olyan anyák napját tartottam, ahol a lényeg a közös játék volt. Öröm volt nézni, ahogy az anya-gyerek párok elmélyülten rakták ki a puzzle-t, fűzték a gyöngyöt, válaszoltak a villámkérdésekre stb.Azért az egy kicsit elgondolkodtatott, hogy az anyák kb. harmada nem ismerte fel a gyermeke írását. Féltem, hogy fogadják a szülők ezt a rendhagyó anyák napját, de a visszajelzések jók.
Max, voltunk vele együtt nálad… Vagy külön is találkoztál vele? Merre jár ez a gyerek..?!
Ó, Garffyka, köszi a megértést:)) Szerintem az elsőkön még én is hasonlóképpen éreztem!Libi, én örömmel üdvözölnék ilyen rendhagyó AN-t! Egyszer a nagyobbik fiaméknál volt is, bizony, egészen jól éreztük magunkat.
Ezzel el fog indulni egy forradalmian új anyáknapja, ez tuti 🙂 Az ötletre le fognak csapni az óvónénik, akik erre járnak!Remélem, én majd gyöngyfűzésről fogok tudni mesélni – bár én azon is tudnék bőgni biztosan :-DDDA lányod pedig elképesztő! Elképzeltem hozzá a rezignált, tárgyilagos hangját 🙂
Óriási volt, komolyan. Azt hittem, eldobom magam.
Móni, én már évek óta mondom, hogy nem szeretem az Anyék Napját. Illetve az ünnepséget. Bevallom, előfordukt, hogy Istvánt kértem meg, most bírja ki ő, ha akarja. Aztán volt olyan is, hogy tüsszentettek egyet, én meg kapva kaptam az alaklmon, hogy nahátdebetegeklettetek! Az Anyák Napját megültük itthon, és mindenki jól járt. Idén mazohista voltam, és elmentem mind a kettőre. (A nagyoknak szerencsére nincs).
Te jó ég, de későre jár..izé…mennyit elütöttem! :(((
Hát, én is megéltem ezeket az ünnepségeket, igaz annak már 20-25 éve, a két lánnyal még otthon, Magyarországon. Sírni igaz nem sírtam, de azért ma is még nosztalgiával gondolok vissza ezekre az idökre. A kisebbik lány épp a napokban készül elköltözni tölünk és hát itt maradunk “árván”, ketten a párommal. Persze, tudom ez a világ rendje, de minden lehetetlen óvimüsorral egyetemben, sokat adnék érte, ha csak pár napra is, de újra megélhetném azokat az idöket.
Ismerem a családot is, Anyuka a Kedvesem ügyfele, meg amúgy is a család fogorvosa:-)
Jaaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy te a kis gavallért ismered…!!! Tüneményes kis kölyök.
Nálunk is ovis ballagás van idén 🙂 Akkor te lány, meg én nagyobb fiam egyidősek….Anyák napja: huhhhh, eddig nem volt, idén kierőszakolta az SZMK. Most izé vagyok, ha nekem ez annyira nem igényem. A falunk legnagyobb ünnepe egyébként a farsang. Valami rettenet ami ilyenkor itt megy. A “kultur”-ban (szigorúan rövid “u”-val mondandó) tartják. Ovinak és sulinak egyaránt van csak más napokon. Suliban kötelezően részt kell venni! Idén volt osztály, akik hullának öltöztek be. ÉS fiúk lányruhában kán-kánoztak. És ezt nézetik végig az alsósokkal. 🙁 Az vígasztal, hogy felsőben megy a szépen mindegyik gyerek a Bornemissza gimibe.
Nahát, mennyi mindet tapasztalat!Akkor én is mesélek egy kicsit.Az óvodában nincs anyák napi ünnepség, mert valamilyen pedagógiai elv szerint nem szerepeltetik a gyerekeket. :-)Anyák napja előtt kiírják, hogy az egyik napon, általában pénteken azt kérik, hogy anyuka menjen a gyerekért. A sok gyerek az udvaron (eddig mindig jó idő volt) éli az életét, az érkező anyukát beterelik a saját kis csemetéjével a csoportba, ahol előkészítve vár egy szék, (idén asztal is gyertyával) és a megtanult kis versikét csak a saját anyukájának mondja el a gyerek. Kapunk egy szál virágot és valami kedves mütyürt, amit maguk készítenek. Én is előre készítem magam a pityergésre, de nem mentegetőzöm, mert szerintem ez igenis természetes. És jólesik. Vessetek meg érte…Az évzáró pedig olyan, hogy közösen (soha nincsen szóló) előadják kb fél órában azt, amit abban az évben tanultak. Mivel a lányom is ugyanabba a csoportba járt, immár öt éve nézem végig ezt és minden elismerésem az óvónéniké, nem sok ismétlést hallottam.Ha minden csoportban megtörtént a saját kis buli, akkor az udvaron folytatódik közösen a néptánc “szakkör”, különtorna bemutatókkal.Én nagyon szeretem ezeket.A suliban volt tavaly és idén is AN. A klasszikus “színházas” előadás. A versek viszon hihetetlen jók voltak. El is kértem a tanító nénitől. Elképesztő jó válogatás. pl.Nagy Bandó András: Az én anyukám. Olyan jópofa volt. De volt Heine, Dsida Jenő és sok számomra ismeretlen költő verse.Maimoni! Nekem csak kettő van és még kevés ilyet hallgattam végig. Lehet, hogy sok év után mást írnék, de most még nagyon élvezem és hallatlanul büszke vagyok rájuk és potyognak a könnyeim. És biztos, hogy vissza fogom sírni ezeket az alkalmakat.
Titáti, a sógornőméknél is így van az AN (ez az egyszemélyes megoldás), és nekem sokkal szimpatikusabb így. Ha élvezetesek ezek az összejövetelek, az szuper.
Titáti, én is ismerek egy ovit, ahol így csinálják. A “nemszerepeltetéshez” annyit, hogy szerintem nagyon jó dolog. Számomra az érthetetlen, hogy szerepet adnak egy olyan gyereknek, aki évek óta mindig belesül a szerepbe…”meg kell tanulnia ezt is” felkiáltással. Mindnekinek rémesen kínos percek ezek: a gyereknek, mert képtelen megadni az édesanyjának, amit a többiek, az édesanyának, és az összes édesanyának. Na nekem már ettől a perctől kezdve kedvem lenne kifordulni. A sok gügye, közhelyekkel tűzdelt vers is az agyamra megy. Pl. azok, hogy miként virrasztottam az ágya mellett, mikor beteg volt. Merthogy nálunk nem én szoktam virrasztani, illetve annyira nem volt még beteg, hogy én virrasszak. Nálunk a férjem a virrasztós, ő nagyon jól bírja pár óra alvással is. Még ezernyi bajom van, de most persze ez nem az a hely, ahol részletesen kifejthetném. :)))
Kérdezhetek?Már régóta fogalmazódik bennem a gondolat, de még nem valósítottam meg… Most Virág hozzászólása miatt kérdeznélek benneteket: ti szoktatok apa-napot tartani? Nem szervezett keretek között, csak úgy magatoknak otthon….Vagy hülyeség?
Itt megtaláljátok az említett Nagy Bandó András verset.Viárg! Ebben nincs virrasztás. 🙂 Kócos, morcos és szeretnivaló anyuka…http://kekmadarkati.freeblog.hu/archives/2009/03/23/Cser_Gabor_Mit_adhatok/
Maimoni, nagyon megértelek, nekem 12 év folyamatos oviba járás adatott meg a 3 fiammal. Tavaly volt a búcsú, nem lehetett megúszni könnyek nélkül.Mostani anyák napján volt a harmadikosok első áldozása és a templomban egy nagylány szavalta el Dsida Jenő:Hálaadás c. versét. Hááát, majdnem zokokás lett a vége. Szerencsére nem ovisoknak való vers.Egyik ovis csoporban nálunk minden évben volt apák napja 🙂
Titáti, szerintem egy “ünneplés” csak akkor hülyeség, ha nem szívből jön. Ha azért, mert kell, vagy mert szokás, akkor általában kiüresedik – mondom, általában, mert nem mindenkinél. Ha valakik szeretnek apa-napot tartani, az jó. Mi nem szoktunk, eddig még fel sem merült – köszöntünk szülinapon, névnapon.
Én Amerikában élek és szerencsére az iskolában, ovódában nem csinálnak anyáknapi ünnepséget, max. főleg a kisebb gyerekekkel készíttetnek vmi meglepetést, és az tényleg aranyos ahogy dugdossák amikor hazahozzák pénteken. APÁKNAPJA viszont van, június 3. vasárnapja. Inkább azt kéne meghonosítani Magyarországon, mint a nyúlós Valentin napot, vagy a szerintem halottak napja mellé nem passzoló Halloweent.
Andi, és az apák napja ünneplős?
Nálunk volt házasság az oviban. :o) Idén váltak el a suli után, mert a kislány már csak barátként szereti Fiam-12-t.Én szeretem az anyák napját, mert az évzáróval kötik össze az oviban és nem kell külön bemenni rá. És persze csak egy kicsit könnyezek. ;o) De aztán jön a vicces előadás mondjuk a kelekótya kiskakasról (főszerepben Fiam-7) és akkor már nevetünk.
Apáknapja igen ünneplős, gyerekek készítenek vmi kis ajándékot és/vagy apuka kap vmi kényeztést is.
Móni!Íme valami, amiben nem értünk egyet… Persze, ettől még lehetünk jóban! :-)Bennem is kórosan él az a félelem, hogy ezek az évek túl gyorsan illanak el.De nem csak ezért szeretem az anyák napi ünnepségeket. Hanem önmagukért. Pedig négy csemetével nekem is “kijut”..Az oviban nálunk egy átmeneti megoldás van az egyszemélyes és a külön-külön verselős között: közösen adtak elő egy kis történetet, közösen énekeltek és szavaltak egy picit. Utána pedig odaadták a titokban készített ajándékokat és megkínáltak a számunkra “gyúrt” kókuszgolyókkal. Olyan “finom” volt az egész, összhatásában, és nem csak a kókuszgolyó…Középső leánykámnál “klasszikusabb” formában tálalták, de ott sem éreztem görcsösséget, feszengést vagy “kötelező”-szagot. És ők is olyan verseket mondtak, amik újdonságként hatottak (számomra, legalább is). És a könnyek az én szememben is gyűltek, pláne, hogy kettővel mellettem ült az a barátnőm, aki pár hete veszítette el édesanyját és az ikerfiai egy olyan verset mondtak neki, hogy libabőrös lettem tőle…Nagylányoméknál “megkímélnek” minket már évek óta az anyák napjától és ezt ő is és én is fájlaljuk. Helyette, készítettek egy szép képeslapot, egy Dsida Jenő verssel és azt rendesen, postán feladva kaptam meg!Szóval, miután én azt látom a gyerekeimen, hogy ez nekik is nagyon fontos, eszem ágában sincs terhes kötelességnek érezni azt az évi egy alkalmat (gyerekenként), amit ez az ünnepség jelent. Mondjuk, én nagyon “ünnep-párti” vagyok, szeretem kiemelni az arra érdemes pillantokat a (korántsem szürke) hétköznapok sűrűjéből.Uff. Beszéltem.Puszillak,Szilvi
Szilvi, én azt is megértem, ha valaki szereti az ilyesmit.:)) De én akkor sem…:)
Ált. isk. első osztálya után több mint egy évtizeddel, tavaly és az idén templomban is megünnepeltük az anyák napját. Nekem meghatóak voltak a versek és a prédikáció. Nem vagyok egy bőgős, megkeményített az élet. Az én édesanyám is idős nyugdíjasként tud részt venni ilyen ünnepeken, neki még újdonságként számít. Amikor én gyerek voltam ő éjjel-nappal dolgozott, a keresztmama helyettesítette.