Mai Móni

Kacsák, libák, kürtőskalács

Tegnap ismét haladtunk a farmprojekttel; a birkák telepítéséhez szükséges villanypásztorhoz megtörtént a karók és cölöpök földbe ásása, jövő héten megérkezik a készülék és a “karámvezeték”, illetve talán jószág is lesz.
A kacsák és a libák egyelőre teljes mértékben lekötik gyerekeink figyelmét, fényképezik, kamerázzák őket folyton. Sajnos, az állatok szeretgetése és kínzása között elég vékonyka határmezsgye húzódik, úgyhogy fél szemünket az ólban zajló eseményeken tartva próbáltunk dolgozni.
Felmerült az ötlet, hogy süssünk kürtőskalácsot szabadtűzön  – vagyis parázson -, mert az ilyesmi sütögetést a gyerekek mindig nagyon élvezik. Úgyhogy ennek érdekében kora délelőtt még itthon bekevertettem a kenyérsütővel a kalácstésztát: az üstbe került
3 dl langyos tej,
3 dkg élesztő,
3 ek cukor,
– majd miután az élesztő felfutott,
2 egész tojás,
2 tojássárgája,
8 dkg olvasztott vaj,
kb. 50 dkg liszt (fele lehet rétesliszt).

A kenyérsütőt elindítottam a szokásos “sütemény” programon; mindig ezzel dolgozom, hagyom, hogy dagasszon nagyjából húsz percig, majd lekapcsolom, mert a 35. percben elkezdene sütni. Nos, tegnap a gép elindítása után negyed órával sógornőmmel elmentünk boltba, hogy megvegyük a két családnak szükséges élelmiszer-mennyiséget, ami nem kevés. A faluban ugyanis bár van élelmiszerbolt, de szombaton csak tízig van nyitva, és hát az árukészlet sem túlságosan széleskörű. Úgyhogy ilyenkor két ütemben érkezünk a “farmra”: a férjem és a sógorom 1-2 fiúgyerekkel kiegészítve korábban, mi a sógornőmmel és az összes többi gyerekkel a bevásárlás, illetve az egyéb előkészületek után  már majdnem délben kicsit később.
Tehát, most is nekiindultunk bevásárolni, és mire hazaértünk, a sülő kalács illatát éreztük a lakásban… Elfelejtettem megállítani a kenyérsütőt.
Úgyhogy gyorsan kézzel, edényben ismét bedagasztottam a tésztát. Mert ha már egyszer elhatároztuk, hát nem adjuk fel…
A tésztát tálba tettem, lefedtem, és mire a birtokra értünk, meg is kelt.

“Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?

Először is egy kis “how to”:  hogyan készítsünk házilag kürtőskalácssütő alkalmatosságot?
1. Vegyünk annyi doboz sört, amennyi kalácsot egyszerre sütni szeretnénk.
2. Toborozzunk önként jelentkezőket a dobozok kiürítésére. Csak a nagykorúaknak adjunk lehetőséget.
3. Vágassunk vastagabb vesszőket a sörfogyasztókkal (mintegy nyárs gyanánt). Ahány dobozunk van, annyit.
4. Szúrjuk bele a nyársat a dobozba. Szoruljon benne; ha vékony a vessző, kisebb fadarabokkal, alufóliával ékeljük ki.
5. Vonjuk be a dobozt alufóliával.

Nos, miután a nyársak elkészültek, kiborítottam a tálból a tésztát a gyúródeszkára, vagy inkább az azt helyettesítő lapra.

A tésztát kinyújtottam, és először próbaképpen ekkora csíkot vágtam belőle; a további kalácsokhoz már kicsit hosszabbakat.

A csíkot a beolajozott fóliára tekertem.

Kicsit meghengergettem a gyúródeszkán, hogy egyenletesen vékony legyen a tészta.

A cukorba forgatás előtt van egy nagyon fontos lépés: a tészta felületét vékonyan be kell kenni vagy olvasztott vajjal, vagy semleges ízű olajjal (pl. napraforgó). Ezt követően hempergessük meg csak a cukorban, így fog szépen karamellizálódni.

Mehetünk sütni. Valamiért most nem volt szép parázsunk, ennek ellenére azért a kalácsok megsültek. Nagyjából folyamatosan forgatni kell, és ki kell tapasztalni azt is, hogyan tartsuk a nyársunkat, hogy a kalács alja is szépen piruljon, még mielőtt a teteje feketedni kezd. A harmadiknál már profin ment. Mert mondanom sem kell, a gyerekek hamar ráuntak, úgyhogy ketten a sógornőmmel sütöttük meg mindenkiét.

A kész sütik gyönyörűen lecsúsztak a dobozokról.
Nem kevés kürtőskalácsot ettem már életemben, de ilyen jót még soha. A vékony karamellréteg roppant, alatta a tészta finom puha volt, és társult hozzá még egy kis halvány füstös íz… Azt hiszem, gyakran lesz nálunk ilyen.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kála says:

    Csodásan néz ki! És megnyugtatóan egyszerűnek hangzik – szerintem mi is kipróbáljuk egyszer :-)!

  2. Maimoni says:

    Érdemes! És tényleg egyszerű, főleg, ha azt nézzük, mennyi pénzt elkérnek egy darabért az árusok…

  3. Idejött Jani, és azt mondta, hogy “mmmha!”, imádja.Épp ezért nekünk profi, 40-50 centis, fából készült gyönyörűségünk is van…:-D

  4. Maimoni says:

    Én is szeretnék majd olyat… Na de addig is!!!:))

  5. Delish says:

    Azta ez fantasztikus otlet! 🙂

  6. Ikkyu-san says:

    Ez a sörösdoboz hatalmas ötlet!

  7. duende says:

    Hihetetlen guszta!:) (Nálam is gyűlnek a papírtörlő-gurigák…)

  8. szilzs says:

    ez valami hihetetlen, valami eszembe jut, erre meg itt a recept.Arra is van valami jo tipped,hogy hogyan suthetnem parazs nelkul,egyszeruen sutoben?

  9. Maimoni says:

    De van, sütöttem már én is! Itt a link:http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/2009/07/kurtoskalacs.htmlAnnyi a hibája annak, hogy nem kentem be vajjal/olajjal a tésztát, így látható is a képen, hogy a cukor nem karamellizálódott.

  10. szilzs says:

    Akkor ez a kovetkezo…Mar gyulnek a sorosdobozok :)Amugy most vettem ki a sutobol egy tepsi “legegyszerubb,leggyorsabb turospogacsat” 🙂

  11. Marika says:

    Nagyon nagy ötlet ez a sörösdoboz. Kár, hogy nem tudtam előbb olvasni a bejegyzésedet. Ma az udvaron sütöttünk, klassz lett volna egy kis kalács is a parázson. Majd legközelebb feltétlen elkészítem. Nagyon köszi az ötletet.

  12. Maimoni says:

    Marika, nekünk is csak most ugrott be az a nyársra húzós dolog… A sörösdobozon sütést nem én találtam ki, én is úgy olvastam gasztroblogokon régebben. El is határoztam, hogy ezentúl gyakrabban lesz ilyen.

  13. jehudit says:

    Én is nagyon rá vagyok kattanva a házi kürtöskalács sütésére. Nálunk a piacon formát is árulnak! Persze nem kérdeztem meg az árát…. 🙁 Szóval ha húzós, akkor mi is sörösdobozozunk valamikor.

  14. jehudit says:

    Ja és figyi, 400.- a piacon egy kis kürtös. Ötünknek azért kell egy mennyiség, szóval szerintem nagyon megéri otthon sütni.

  15. Mariann says:

    Hogy lehet egy kacsáról (vagy liba) ilyen tökéletes televigyoros képet készíteni?

  16. Maimoni says:

    Jehudit, így van, nagyon megéri. Ugyanúgy, mint lángost, fánkot például.

  17. Maimoni says:

    Mariann, majd megkérdezem a fiaimat, ők fényképezgették a madarakat – lehet, az egyik viccet mesélt nekik, a másik kattintgatott…:)

  18. Satuk / Kata says:

    Szia! Ez az adag kb hány emberre elég? Mert ma csak 6-8an jönnek gyerekestül, hogy előpróbáljuk a kalácsot, de szombaton a fiam szülinapi bulijára ez a meglepetés, és kb 35en leszünk :O. Nem is tudom hogy ütemezzek, és miből mennyit vegyek.. Tudsz ebben segíteni? Köszi! Kata

  19. Maimoni says:

    Kata, ebből az adagból lett ha jól emlékszem 8, max. 10 darab, pont elég volt. Tehát, ha ma 10 fő alatt lesztek, akkor ez a mennyiség épp elég. A 35-re meg fel kell szorozni mindent 3,5-tel, meg jól felkötni a gatyát…

  20. Satuk/ Kata says:

    Igen, kezdek rettegni :)De szerencsére családban nem annyira gáz beégni, és lesz kenyér, és sült máj is , a biztonság kedvéért :):)Köszi a választ, gyorsan kezdem is a délutánra készülődést.

  21. Satuk/ Kata says:

    Szia! A mai adag tuti lett 🙂 a barátaink gyerekei gyakorlatilag hozzánk akartak költözni :):)Szeretek kürtőskalácsot sütni 🙂 Köszi a segítséget!! Kata

  22. Zsuzsanna says:

    Szia! Gyönyörűek!!!! Én is szeretném kipróbálni a hétvégén (már csak sört kell inni előtte :D), de sütőben, viszont az általad belinkelt oldal a sütőben sütéshez nem jön be, azt írja nekem, hogy az oldal nem található. Tudnál segíteni? Köszi! Zsuzsi

  23. Maimoni says:

    Zsuzsanna, akkor úgy írom, hogy a 2009. július 18-i bejegyzés, úgy biztosan megtalálod.

  24. Maimoni says:

    Kata, szuper, nagyon örülök (mindig izgalmas, ha valaki az én receptem alapján süt/főz, úgyhogy örülök minden pozitív visszajelzésnek:))!

  25. Zsuzsanna says:

    Szia! Köszönöm, így megtaláltam a posztot! Sőt, a söröket is megvettem ma, így már csak ki kell üríteni önkéntesekkel a dobozokat a hétvégéig 😀 Zsuzsi

  26. Maimoni says:

    Azzal nálunk nem szokott probléma lenni…:))

  27. Zsuzsanna says:

    Itt is sikerült kiüríteni, és ma el is készültek a kürtös kalácsok, bár a cukor nem karamellizálódott olyan szépen, mint nektek a parázs fölött, de nagggyon finom lett :)) Köszönöm a receptet! Zsuzsi

  28. Maimoni says:

    Nincs mit, igazán… De vajon miért nem karamellizálódott…?

  29. Zsuzsanna says:

    Hát én is eltöprengtem azon, hogy vajon miért nem lett olyan szép karamelles a cukor. 200 fokon sütöttem légkeverésen. Megentem vajjal, úgy hempergettem cukorba. No persze azért mind elfogytak már, és így is nagyon finom lett 🙂 Zsuzsi


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!