Elnézést kérek mindenkitől, aki már olvasta. Tudomtudomtudom, tavaly is feltettem ide. De az a helyzet, az ilyen nagy népünnepélyeket csak szatírikusan tudom látni, és erre az ünnepre, úgy érzem, ezzel az írással nagyon eltaláltam a hangulatot. Lassan hét éve, hogy írtam; még csak három gyerekem volt, két ovis, egy bölcsis, rengeteget dolgoztam, és közben el kellett rohanni az ünnepélyre. De megnyugtatok mindenkit, nem így történtek a dolgok, ahogy leírtam – a fantáziám jelentősen közreműködött a cselekmény szövögetésében.
Az volt a vicces, hogy amikor ez a kis szösszenet megjelent az újságban, amelynek akkoriban dolgoztam, anyám – miután olvasta – telefonált: “hozd el a gyerekeket néhány napra… Kivettem pár nap szabadságot, mondtam, engedjenek el, mert a lányom kivan idegileg.” Jólesett, ugyanakkor nagyot nevettem, és mondtam anyunak: látod, nem mindig kell elhinni azt, amit az újságokban olvasol!
Anyák napja nagycsaládos módra
Szóval, akkor holnap a két nagyobb gyereknél anyák napja az oviban. A lányomnak még jó a tavalyi szoknya, de a fiam kinőtte az ünneplő nadrágját, keresni kell egyet az örökölt holmik között. És ne felejtsem el ellenőrizni a gombokat! Mindezt reggelre szépen összekészítem, meg aztán valamit főzni is kellene, hogy holnap az ünnepség után legyen mit enni itthon…
Mit mondasz, kisfiam?? Ma lesz az anyák napja? Na neee, az nem lehet, hát ki volt írva, hogy 7-én, kedden fél ötk…… Te jó ég, az tényleg ma van! Hogy hol az ünneplőtök? Hát, maradjunk abban, hogy délután beviszem az oviba, jó? Akkor, a program változik: gyerekeket el az óvodába, a kicsit a bölcsibe. Telefon a mamának, segítsen, hajtsa fel azt a nadrágot, amit találtam. Utána irány a munka. Mi lenne velünk a mama nélkül?
Négy óra lesz. Tehát, először a kicsiért a bölcsibe, aztán haza az ünneplőkért, negyed ötre az oviban kell lennünk! A kicsi sír. Belázasodott, és nemrég hányt. Remek. Mindegy, kúpot kapott, azt a félórás műsort valahogy átvészeljük. Apa estig dolgozik, és hát kire bízzunk egy beteg gyereket?
Rohanva tolom a babakocsit. Mindjárt negyed öt. Ünneplők összekészítve, felkapom, futás tovább. Négy óra húsz van, jó a részidőnk, csak későn indultunk. Huszonötre az ovinál vagyunk. Rólam patakokban folyik a víz, a kicsi meg útközben elhajította a cumiját, és most bőg. Majd visszafelé megkeressük. A két nagyobb gyerekem is hüppög, már azt hitték, nem érünk oda időben. Szerencsére átöltöztetik őket az óvó nénik.
A műsor nagyon szép, minden gyerek aranyos, minden anyuka büszke. De mi ez a bűz? Hát ez nem lehet… A kicsi bekakilt, és persze a rohanásban nem hoztunk cserepelenkát. Kezd egyre nyűgösebb lenni, felállok vele. Természetesen ezzel megzavarom a műsort, gyermekeim megijednek, hogy tán már menni is akarok, de bíztatóan rájuk mosolygok, nyugi, nyugi, csak felállunk. A kicsi lassan elalszik a vállamon, s miközben az én drágáim szavalnak, úgy érzem, mindjárt összecsúszom. Mit fogunk vacsorázni? A fagyasztóban van egy zacskó szilvásgombóc, hazafelé majd veszünk zsemlemorzsát a boltban. És tejet. Meg cukor is kell. Meg némi felvágott. Tehát, tej, cukor, felv… Vége is a műsornak? Édesek voltatok, köszönöm a virágot, büszke vagyok rátok, nagyon köszönöm!
Hazafelé a kicsi felébred a babakocsiban, és mindenáron ki akar jönni belőle. Mivel nem tud, végigordítja az utat. Az egyik virág szerencsétlen módon a kerekek alá kerül. A két nagy azért nyúz, hogy nekik is vegyek valamit a boltban. Persze, jó, veszek… De mit is akartam még? Tej, cukor, felvágott, és még valami. Mindegy, fizetünk.
A pénztárcám… Nincs itt.
Nem sírok. Nem sírhatok a gyerekek előtt, mert kétségbeesnek. A vacsora vajas kenyér, teával. Fürdés, fekvés, jóéjtpuszi, és már alig várom, hogy belezuhanhassak a fotelba. Anyák napja. Ez egy szép ünnep. Értem, nekem…
Arra eszmélek, hogy a legnagyobb gyerek jön ki a szobájukból, „csak vécére megyek”, mondja, aztán odalép hozzám is. „Te vagy a legszebb, legaranyosabb anyuka a világon.” Puszit ad, és megy vissza az ágyba. Csak menjél, gyorsan… mert aztán már nem bírom visszatartani a könnyeimet.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Nagyon aranyos. 🙂
No, én most olvastam először. És el tudom képzelni, hoyg vannak ilyen szituációk. Ugyan csak két gyerekem van, de sokszor írhatnék ahsonló sztorikat én is. :)Köszi, hoyg megosztottad velünk, nekem is kibugygantak a könyneim a végén. 🙂
Én is most olvastam először, és mint Sedithnek, nekem is “csak” 2 gyerekem van. Mi vagyunk azok, akiknél az ilyesmi tényleg megtörténik: az ünneplő ruha itthon maradt és a kisebbikkel a karomban próbáltam fényképezni-kamerázni a műsort, amit így a gépen keresztül próbáltam “élvezni”. Hááát… 🙂
Mária, neked gondolom van ennél kacifántosabb… legalábbis az elméleti lehetőség adott:)))sedith, ez bizony egy ilyen manipulatív írás:))Egycsipet, simán el tudom képzelni, hogy két gyerekkel átérzed ugyanezt.:)
Én is most olvastam először. És tetszett!Puszi,Szilvi
Azért is tettem fel, mert egy éve azért még jóval kevesebben olvasták… Örülök, hogy tetszik:)
Egy éve is olvastam. Igen, van az úgy, hogy így van :)Ma van a műsor. Apa előbb jön haza, hogy a 1,5 évest ne kelljen elcibálnom. Így csak a 2 sráccal megyek. valami csúcs, ha nem 3 fele kell szakadnom… 🙂
Hát, Judit, Te már ilyen régi olvasó vagy:)))Nálunk is ma lesz az egyik ünnepély, holnap a másik. Felsőben szerencsére már nincs.
Én most olvastam először, de együttérzek veled! Nálunk ma lesz a gipszes anyák napja, holnap a lányomé a suliban. Ma vagy hazaér apa vigyázni a legkisebbre – vagy nem. Ha igen, akkor jó, ha nem – nos akkor is jó, csak macerás! Az ünneplő most nem marad el, mert a gyerek abban megy, mivel ovi most sztornó, úgyhogy csak beesünk az ünnepségre! De azért így is édes és aranyos lesz a gyerekem, meg a verse is! Ez úton is köszöntök minden kedves szétszórt vagy nem szétszórt, zsonglőrködő édesanyát, hiszen azért ez csak a mi ünnepünk! Szeretettel: Gabika
most született a 3. fiam. minden napom ilyen. köszi 🙂
Tavaly is olvastam, sajnáltam szerencsétlen anyát. Egy gyerek mellett is volt ilyen rohanás. Én a mai napig készítgetem az ünneplő ruhát, igaz, hogy egyetemi vizsgákra, prezentációra.
Samu, meg tudlak érteni.Erzsébet, ez csak az “állatorvosi ló”, vagyis mindenféle eset egybegyúrva. De akár meg is történhetett volna.
Móni, nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy sírjak :)A gyerekek tündériek lehettek :)Édesanyád … aranyos, kikért szabira :)Most olvastam először … időnként úgy érzem, minden más édesanya összeszedett, pontos, csak én vagyok néhanapján szétszórt … azért jó olvasni, hogy nem is 🙂
Igen, nekem is jók az ilyen reakciók, mert én is megnyugszom…:)))
Sziasztok! Ha van kedvetek, olvassátok el ezt az írást is!:)http://nimrodnoah.blogspot.com/2010/05/nagyszeru-anya.html
Én most olvastam először,úgyhogy nagyon köszönöm!!!!!Hjajjj,mintha most lettek volna azok a rohangálós idők!….Ne vessetek meg érte,de nem bánom,hogy már felnőttek….Bár nagy gyerekkel nagy gond van …időnként és VÁRATLANUL….Meg kárpótolnak az unokák..:)