In memoriam Popper Péter

Lassan egy hete már, hogy elhunyt Popper Péter, az ország legismertebb pszichológusa – ahogy több napilap is aposztrofálta. De nyilván igazuk van. Múlt péntek óta minden nap gondolkodom rajta, felidézem a vele kapcsolatos személyes emlékeimet, élményeimet. Magamban úgy hívtam, a Bölcs Öreg.
Már akkor öregnek tűnt, amikor gyerekként odaszegezett a tévé elé műsorával; különböző helyzetgyakorlatokat játszatott el középiskolásokkal, aztán kielemezték ezeket. Nagyon szerettem.
Újságíróként találkoztam vele először személyesen, talán tizenöt éve: egy pedagógiai konferencia egyik meghívott előadója volt. Nehezen mozgott, meglehetősen egykedvű volt és egyik cigit szívta a másik után, de még a passzív dohányzást sem bántam abban a fél órában, amíg beszélgetett velem. Ő mondta  akkor, hogy a magyar oktatási rendszer a szülőt kiskorúként kezeli, ennek legfényesebb bizonyítéka az, hogy egy évben mindössze három napot igazolhat. Mert úgyis hazudik. (Kanadában élő barátnőm mesélte, amikor emigráltak, és a gyerekek elkezdtek ott iskolába járni, kérdésére meghökkenve válaszolt valamelyik osztályfőnök, hogy a hiányzást természetesen a szülőnek kell igazolnia. Az orvos meg azért van, hogy gyógyítson.) Bogarat ültetett vele a fülembe, és erre a témára mindig harapok, ha szóba kerül.
Aztán, amikor a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésének hallgatója voltam, a tanárom lett, több hasonló híresség között. De ő volt az egyetlen, aki megtehette azt, hogy órán is dohányzott… Nagy ovális asztalnál ültünk, a legnagyobb antidohányos lány ült mellé, aki mondta is, hogy senki más füstjét nem nyelné, de a nagy Popper Péter közelségéért még ezt is elviseli. Rendkívül érdekes órákat tartott, amit tanított, azt rengeteg példával, történettel illusztrálta. Kissé renitens voltam, azt hiszem, mert sokszor belekérdeztem abba amit mondott – mígnem aztán egy hozzáfűzött szövegem után mosolyogva megjegyezte: “Kedvesem, magát az Isten is pszichológusnak teremtette” – de hogy ezt most pozitív, vagy negatív értelemben gondolta-e, nem tudom…
Egyik osztálytársunk megkérdezte tőle, hogy nem állítaná-e össze annak a harminc könyvnek a listáját, amelyet ő a legfontosabbaknak tart. Elgondolkodott rajta, de nem tette meg. Nem telt bele egy év, és látom ám valamelyik könyvesbolt kirakatában, hogy megjelent Popper Péter új könyve: Ők – én vagyok /33 legfontosabb könyvem címmel. Hangosan felnevettem az utcán – nem gondoltam volna, hogy Krisztina egy könyv ötletét adja kérésével a nagy embernek. Ennyire nyitott volt.
Sokat beszélt Lurkóról, az ő szálkásszőrű tacsijáról, aki teljesen átszabta az életét, aki miatt éjszaka járt a Kossuth térre focizni, és akitől rengeteget is tanult.
Pár évvel később, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen újra tanár-diák kapcsolatba kerültünk; ekkor már mondogatták, hogy nagyon beteg, több órája el is maradt rosszullétek miatt. Itt más volt a hangulat, nem volt szokás közbekotyogni, és meglepetten, de élvezettel hallgattam végig ugyanazokat a sztorikat, poénokat, mint az újságíró iskolában. Olyan volt, mintha ugyanazt a színdarabot nézném, csak egy másik színházban.

Elment hát a Bölcs Öreg, akiben elképesztő tudás, intelligencia lakozott; a halál utáni lét- nemlét kérdése, amely annyit foglalkoztatta, számára megválaszoltatott. Csak remélni lehet, hogy elégedett a válasszal…

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)