Gyúrjunk az önértékelésünkre!

Tegnap megígértem, hogy írok arról, hogyan javíthatjuk az önértékelésünket. Mert van pár dolog, amit az ember saját maga is megtehet ezért, nem kell egyből pszichológushoz rohanni. Sok esetben elég, vagy legalábbis elindítja a pozitív folyamatot, ha változtatunk a hozzáállásunkon. Íme, néhány fontos pont:

1. Adjunk magunkra!

Négy gyerekem, van, az életem körülbelül kilenc éve úgy telt el, hogy vagy terhes voltam, vagy szoptattam, de legalábbis kisgyerek(ek) után futkostam. Ezt csak azért mondom, mert tisztában vagyok vele, milyen fizikai, szellemi, lelki terheket ró ez egy anyára, aki ugyanakkor nő is, feleség is, akivel szemben vannak más elvárások, nemcsak az, hogy a gyermekei szükségleteit kielégítse. Rá kell szánni az időt, a pénzt, és el kell menni fodrászhoz, kozmetikushoz. Szintén nagyon fontos, hogy mindig rendesen felöltözzünk, még akkor is, ha csak a sarki kisboltba ugrunk át. Amikor az utolsó gyerek is megszületett, különösen elkezdtem figyelni erre; el akartam kerülni, hogy azért nézzék el nekem, hogy csapzott vagyok és lompos, mert négy gyerekem van. Azt is tapasztaltam, hogy a sikeres fogyókúra, az, hogy újra beleférek a régi ruháimba, micsoda doppingszer. Egy új ruha meg egyenesen csodákat tesz. Itt a tavasz, a megújulás ideje, a rengeteg friss zöldség, hamarosan gyümölcs, sokkal könnyebben mennek le a kilók, ha ezekből válogathatunk. Annyira jólesnek a dicséretek… 



2. Olvassunk rendszeresen sikeres emberektől és sikeres emberekről.

Mások történeteiből sokat tanulhatunk. De nemcsak az önéletrajzi könyvekkel vagyok így; a legutóbbi nagyon-nagyon inspiráló élményem a Julie és Julia c. film volt.  



3. Mosoly és hála.

Néhány évvel ezelőtt elég nehéz időszakon mentem keresztül. A férjem korábban jól menő vállalkozása szinte teljesen leállt, az országban a vállalkozókat egyre inkább ellehetetlenítő sok hülye rendelet, szabályozás miatt folyton a külföldre költözés gondolata járt a fejünkben. Rengeteget beszélgettünk arról, melyik országban lenne érdemes megpróbálnunk, hiszen több olyan alternatíva is mutatkozott, ahol, ha csak a családtámogatásból kellett volna megélnünk, az sem lett volna lehetetlen. Persze, nem erre építettünk, csak az volt a döbbenetes, hogy van ilyen hely. Nos, ez a folytonos elvágyódás azt eredményezte, hogy rosszul éreztem magam a bőrömben, nem szerettem a városomat, ezt az országot, folyamatosan dühített, hogy úgy éreztem: a politikusok arra játszanak, hogy aki kicsit is tehetséges, és nem simul bele ebbe az őrült rendszerbe, ahol adó címén lassan mindenét elveszik, az menjen külföldre. Aztán egyszer csak időnként ájulásszerű érzés tört rám teljesen hirtelen; előfordult, hogy éppen boltban voltam, és azt éreztem, hogy ha nem jutok ki gyorsan, itt esem össze a sorok között. Beszélgettem erről valakivel, és ő arra hívta fel a figyelmemet, hogy tulajdonképpen a pánikbetegség tüneteit produkálom.

Ez megdöbbentett. Egyúttal arra is késztetett, hogy valamit változtassak. Simone Weil sokat idézett mondata szíven ütött: “Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Lehet dolgozni azon, hogy szeressük a környezetünket. Elkezdtem a jó oldalát, a szépségeit keresni ennek az országnak, a városomnak. Tudatosítottam magamban, hogy rengeteg dologért lehetek hálás: van egészségünk, négy szép gyerekünk, jó házasságunk, szép otthonunk, kényelmes autónk, ruháink, ételünk.

A másik pedig, hogy mosolyt erőltettem az arcomra. Azt vettem észre ugyanis, hogy a rengeteg belső vívódás kiült az arcomra, és egyszer, amikor megláttam magam a visszapillantó tükörben, elszörnyedtem. Mint valami gyomorbajos, úgy néztem ki. Szóval, mosolyogni kezdtem, bár eleinte igen nehezen ment, és szörnyen erőltetettnek gondoltam, de ha tükörben ellenőriztem, azt láttam: amit túlzott vigyornak éreztem, az volt a normális. Mosolyogva mentem az utcán, a szembejövők visszamosolyogtak, és szépen rászoktam. Megszerettem a városom, és már annak is örülök, hogy itt vagyunk otthon.

4. Segítsünk másokon!

Tapasztaltátok már azt a felemelő érzést, amikor valakinek a szükségét észrevettétek, és segítettetek rajta? Mint a tökéletes boldogság. Elégedettséggel tölti el az embert: megtettem, amit tehettem. Örömet okoztam másnak. Ezért is mondják, hogy jobb adni, mint kapni. Adás címén ne csak pénzre gondoljatok, van, akinek azzal teszünk jót, ha meghallgatjuk, van, akinek pontosan azok a ruhák jönnének jól, amelyek nekünk már amúgy sem kellenek. Az is lehet, ha a szomszédasszonynak felajánlod, hogy szívesen vigyázol a gyerekeire pár órát, sírni fog a meghatottságtól, mert pont erre vágyott: egy kis magányra.

A Biblia azt mondja, “adjatok, és nektek is adatik”. Örök elv ez, és nemcsak arra vonatkozik, hogy az adományozó pozitív érzelmi  élményben részesül; magam is tapasztaltam számtalanszor, ha én figyelek másokra, mindig lesz valaki, aki figyel rám.  

5. A társaság. 

Meg kell válogatnunk a barátainkat. Aki elégedetlenkedő, zúgolódó, nyafogó emberek társaságában mozog, maga is az lesz. A gondolkodásmódunk, a viselkedésünk és a jellemvonásaink a környezetünkben levőkhöz igazodik. Igyekezzünk olyan személyek társaságát keresni, akik pozitív hatást gyakorolnak ránk. 

6. Az önmagunkról való gondolkodás.

Ugyanúgy, ahogy a környezetünkről, magunkról is gondolkodjunk pozitívan. Ne mondogassuk, ha elrontunk valamit, hogy “hú, de hülye vagyok”, vagy hogy milyen ügyetlen, szerencsétlen, kétbalkezes… – inkább kezdjünk el olyasmiket ismételgetni, hogy nem baj, máskor sikerülni fog, akkor is ügyes vagyok, meg tudom csinálni, nem adom fel, van hozzá tehetségem. A siker belülről indul el kifelé.

7. Ne irigykedjünk másokra!

Az irigység nem előre visz, hanem visszahúz. Ha tudunk örülni mások sikereinek, az azt jelenti, hogy nem vagyunk irigyek rájuk, és inspirálni tudnak arra, hogy akár mi magunk is elérhetjük, amit ők. Gratuláljunk annak, aki valamilyen területen sikeres lett, kérdezzük meg, hogyan csinálta – sokat lehet tanulni az ilyen emberektől. (Lásd 2. pont)

8. Nézzünk mások szemébe!

Nagyon zavaró, amikor valaki folyton a földre, erre-arra nézeget, csak épp a vele beszélő szemébe nem. Ez is az alacsony önértékelés jele – de szintén fejleszthető. Tükör előtt is lehet gyakorolni, aztán a családtagokkal, ismerősökkel. Tudatosítsuk magunkban, hogy ne engedjük elkalandozni a tekintetünket.

Forrás