Élénken él még az emlékeim között, amikor felső tagozatos koromban apám segítőkészen próbálta gyarapítani sekélyes matematika tudásomat. Nagyjából tíz perc múlva már a haját tépte mérgében, hogy olyan egyszerű, magától értetődő, primitív feladatot, mint egy egyismeretlenes egyenlet, miért nem lehet pikk-pakk megcsinálni?
Ott volt mondjuk, hogy 3-(5y-7):2=6y+27.
Bármennyire is szerettem volna, nem értettem. Lapítottam, és miközben a példát néztem, azon gondolkodtam, hogyan járok jobban: ha megkérdezem, hogy a helyes műveleti sorrend ugye az, ha először szorzok kettővel – de fennáll a veszélye annak, hogy apu robban, mert hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni, amitől még mindig nem tudom, hogy jó volt-e a tipp -, vagy ha elkezdem leírni, ám ha akkor derül ki, hogy rosszul gondoltam, ugyanúgy a plafonon lesz. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy ha szorzok kettővel, akkor a 3-at is meg kell, vagy nem? És még ott volt az előjel-problematika, háromszor kettő az ugye hat, tehát hatból mínusz hét, akkor az most…plusz…?
– Hát persze, hogy plusz, de könyörgöm, ez még kérdés??? Hetedikben???- bammmmmmm, robbant.
Bár előfordult, hogy egyszer csak leesett a tantusz, megvilágosodtam és jó dolgozatot írtam, az esetek zömében apu is, én is feldúlva hagytuk el a terepet. Ő miattam, én miatta, úgyhogy háromszor is meggondoltam, és csak végső kétségbeesésemben kértem meg arra, gyakoroljon velem.
Aztán ahogy idősödtem, egy csomó mindent megértettem. Mára rájöttem, matekzseni vagyok. A matematika szép, mert mint tudjuk, kétszer kettő mindig négy, bármilyen szelek is fújnak politikailag. Úgyhogy ha hetedikes Nóra lányomnak segítségre van szüksége e téren, rám hárul a feladat. Csak nem értem, miért mindig akkor szól, amikor már másnap dolgozatot írnak, és ott derül ki előttem, hogy ez a gyerek egy kukkot nem ért.
Vegyünk egy olyan egyszerű példát, hogy 5x-(3x-22):4=x-40.
Hát primitív, nem? De látom ám, nem szól, csak néz. Na, akkor, mi a következő lépés? – kérdezem. Hallgat. Az nem lehet, hogy ennyi gyakorlás után itt tartunk, hogy dunsztja nincs az első lépésről. Amikor megszólal, megkérdezi, hogyan osszon el három ikszet néggyel. Azt sehogy, mondom, máshogy tüntesd el onnan azt a négyest. Mondjuk, szorozd meg mindkét oldalt néggyel. És írja: 20x-12x – de itt közbevágok: az most miért annyi? Hát, mert szoroztam néggyel. De ott a zárójel, mondom, ha szorzol néggyel, akkor csak eltűnik a :4, könyörgöm!
És akkor újra kezdi: 20x-3x-22 – az most ott jó, szerinted?? Nem igaz, gondolom magamban, negyedikes anyag, valamennyiből mínusz az plusz! Holnap dolgozat, és alapvető dolgokkal nincs tisztában? Némán radíroz, lassan, megfontoltan, alaposan, mintha kicsengetésre bazírozna, de itt nincs kicsengetés, nincs óra vége, addig gyakorolunk, amíg nem tudod, a hétszázát! Hogy nem lehet ezt érteni?
Miért nem kér gyakrabban segítséget ez a gyerek???
Persze a déjá vu érzés végig bennem van, tudom is miért, mégis, alig bírom fékezni magam. Idegtépő.
A bennem feszülő ellentéteket – saját gyerekkori élményem, apám utólagos megértése, jelenlegi dühöm – leginkább egy nagy adag túrós sütivel, ifjúkorom kedvencével tudom levezetni. Nem nehéz elkészíteni, és sok rosszat feledtet az emberrel.
Hozzávalók (2 őzgerinc formához):
a tésztához
30 dkg liszt
1 kk szódabikarbóna
15 deka hideg vaj
1 tojássárga
1 dl tejföl
2 ek porcukor
2 ek kakaópor
Először egy mély tálban a lisztet a két tenyerem között elmorzsolom a vajjal. Utána jöhet a többi hozzávaló, jól összegyúrom. Nyújtható tésztát kell kapnom. A tésztát két egyforma részre veszem, és a hűtőbe teszem pihenni.
Addig elkészítem a tölteléket. Ehhez kell
50 dkg túró
4 tojássárgája
20 dkg cukor
3 ek búzadara
vaníliás cukor
egy citrom lereszelt héja
két marék mazsola
– ezeket összekeverem, és a végén beleforgatom az
5 kemény habbá vert tojásfehérjét.
Kivajazom és kilisztezem a két őzgerincformát, előveszem a hűtőből a tésztát, és úgy nyújtom ki, hogy ne csak kibélelni tudjam vele a formát, hanem ha beletöltöttem a túrós masszát, még be is tudjam takarni. (Aki esetleg nem tudná: a kinyújtott tésztát feltekerjük a sodrófára, így könnyen el tudjuk rendezni a formában.) Ezután beleöntöm az igazságosan elosztott tölteléket, ráhajtom a tésztát, villával megszurkálom, és a két őzgerincet a 180 fokosra előmelegített sütőbe tolom 45 percre.
A szeleteléssel érdemes addig várni, amíg a süti kihűl, aztán csak élvezni kell minden egyes falatot…mármint annak, aki nem fogyózik. Aki igen, az kénytelen beérni a többiek örömével.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Jó kis “feszültséglevezetés”. Matek mellé én is kipróbálom… 😉 Köszi!
Fránya fogyókúra! A matekkal egyenlőre még nincs gond, az enyém “még csak” másodikos, úgyhogy az egyenletek még odébb vannak, de a süti nagyon is jól hangzik! Csak az a fogyókúra…. (itt egy nagy sóhaj következik) Szép estét kívánok: Gabika
Gabika, én is csak néztem, ahogy megeszik!!!:))
Padparadsa, tuti hogy jobban megy majd tőle…:)
Móni, mennyire ismerős…én tök voltam matekból. 🙁 Édesanyámnak örök hála, úgy magyarázott nekem, mint egy óvodásnak, és így mindig megértettem. Komolyan ott kellett néha kezdeni, hogy 1+1 az mennyi. Gimi után évekig voltak rémálmaim, hogy visszatér a matek. Emlékszem, ültem az órán, figyeltem, de nem tudtam volna megmondani, miről beszél Pongrácz tanár úr…aztán gyorsan hozzámentem egy matematikushoz, és ezzel megoldottam életem hátralévő részének összes matematikai problémáját.
A süti csodás, a probléma ismerős, pedig mi még nem is matekozunk. :))
Röhög, mert magára ismer :-DDDFőiskolán rémálom volt a matek. Zuram egy isten matekból, ő próbálkozott értelmet csiholni belőlem. Megoldottunk együtt egy logaritmusos feladatot, kiadta a következőt, hogy egyedül tessék! Ott ülök, mint egy hülye: dehát ebben mások a számok, más a sorrend, máááááááááás!!! Nem tudom alkalmazni a szabáááááááályt!!! De a logaritmus definícióját azóta is fújom, épp csak felhasználni nem tudom :-)))Hajtépések nálunk is voltak, és matek szigorlat után beültem a templomba, és lenyomtam egy “Miatyánkot”, hogy sikerüljön, mert én még egyszer az életben biztos nem megyek vizsgázni, lécci-lécci! Hármas lett :-)Ja, a süti meg királyság :-)))
húúú de ismerős!:) hát nálunk nem volt közös tanulás, szerencsére, mert a szüleink azt mondták, hogy az írástudatlan földművelők gyermekei is kijárják az iskolát, pedig nincs otthon segítség- tessék leülni tanulni és órán kérdezni, mert azért van a tanár…Na, de hát mikor kéne kérdezni,ha azt se tudom, hogy miről szól az óra, annyira nem értem? :DDÍgy, húsz év után tényleg remekül tudok szórakozni ezen…
Virág, így könnyű…!Egycsipet, ami késik, előbb-utóbb eljön.:))Viki, én középiskolában, másodikban megbuktam, akkor egy szuper tanárhoz jártam nyáron tanulni, megértettem az anyagot, és mivel az érettségi zöme a másodikos anyagra épült, a második legjobb matekérettségit írtam az osztályból… Hesztia, a lányoméknál a tanár azt, aki harmadszor is feltette a kezét, hogy nem érti, egyszerűen kizavarta az óráról. Ezek után már nem nagyon mertek neki ilyesmit jelezni. Félelmetes, milyen tanárok vannak;az ilyenek rengeteget ártanak.
A mateket utáltam, nem is ment, pedig istenuccse gyakoroltam annyit, hogy sok ceruza elkopott benne.Szorítok lánykádnak, hogy ő is “megvilágosodjon”, mint nálad volt, s jól sikerüljenek a dolgozatai :)A túrós alagút nagyon finom, nálunk is visszatérő vendég.
Ez a süti nagyon hasonlít arra, amit az anyósomtól a Túró Rudi néven ismertem meg és nálunk is nagy kedvenc (http://szekrenyeslidia.blogspot.com/2007/12/tr-rudi.html). Mi teszünk rá csokiglazurt is. Nagyon finom.
Garffy, tényleg, emlékszem, hogy láttam nálad is! Betti, ez tulajdonképen ugyanaz, valóban. És hát csokival..hűűű, az nekem már túl nagy kísértés lenne, azt hiszem.
Régóta készülök ezt megsütni,de még erre sem került sor…És még a matek is távol van tőlünk.én szerettem a suliban a matematikát és még most is…aztán ki tudja a fiúk fogják szeretni vagy sem…
a férjem szerint a matekot nem kell tudni, azt csinálni kell.törtet törtel ugy osztunk hogy az osztó reciprok értékkével szorzom elméletbe szép de gyakorlatba ha 1/2almát elakarok osztatni 3/8 almával akkor csak nyesedék lesz az eredmény
A süti tuti, a matek meg monnyon le!!!!
Ááááá, de ismerős! Csak az én apukám azzal kiáltott fel ilyenkor, hogy “hogy lehet a matematikát nem szeretni?!” :)Azért is jó ez a posztod, mert nem tudtam, hogy így hívják ezt a sütit, én idáig csak csokis-túrós sütinek aposztrofáltam. 🙂
Óó, hogy nekem mennyi problémám volt a matematikával! Utáltam mindig. Aztán kaptunk egy másik tanárt, és a hármas és négyes közötti ingadozásból kitűnő lettem, végül ötös érettségit írtam. Ennyit számít, hogy milyen tanárt kap az ember. Nonó tanárát pedig jól kioszthatná valaki, hogy magába szálljon. :/ Ezért mumus a legtöbb gyereknek a matek. A mi tanárnőnk, ha nem értettük, akkor századszorra is nekiállt magyarázni. (Persze voltak olyanok, akik századszorra se értették meg… :)) )
Kriszti, ettől az évtől másik matektanára van, aki normális, de azt a mérhetetlen félelemmel vegyes utálatot a matek iránt még nem tudta eloszlatni. És mivel alapvető dolgokkal van probléma, minden anyagrésznél szenvedés van… Most már legalább nem retteg, ha matekórájuk van. Ennyivel jobb.
Ottis, azokhoz képest, amiket te szoktál sütni, ez csak laza ujjgyakorlat…:)Anake, így van, ahogy mondod. :)Jehudit, ebből a hangsúlyból úgy érzem, neked sem volt barátod ez a tantárgy…:))Pixie, igen, ez fordítva meg úgy néz ki, hogy lehet szeretni??? Nem tudom, melyik kérdéshez tartozik nagyobb tábor, csak gyanítom…
Hát ez nálunk is hasonlóan ment,anya ordít,gyerek bőg. Akkor kerestem egy tüneményes külön tanárnőt matekból,aki maga a csoda. Ha a gyerek nem érti,harmadik módon is elmagyarázza,azóta a lányom önbizalma megnőtt,nem utálja a matekot,(és engem sem). Pedig náluk lehet kérdezni,szívesen magyaráz a tanáruk,de valahogy ez nem volt elég a leányzónak.
Moha, én azt fogadom el nehezen, hogy általános iskolában különtanárt kell fizetni (mondjuk 2000 Ft/óra) ahhoz, hogy a gyerek értse azt a nyamvadt tananyagot… Miért??? Miért a szülő szív, ha a tanár nem tud rendesen magyarázni? Meg persze a gyerek, nem utolsósorban.Lehet, hogy ez lesz a vége, de nem is tudok környéken tüneményes matektanárt…
Nagyon köszönöm a receptet: az egész család imádta!A 17 hónaposommal még nem matekozok, de már edzem magam lelkileg :-)))
Hát, erre nem lehet elég korán felkészülni:)))