Multimennyország
Nagy nap ez a mai, kis városunkban a multik ismét csapást mértek a kiskereskedőkre. Alphapark néven újabb üzeleteket tömörítő egység nyitotta meg kapuit, van ebben C&A, New Yorker, DM, Reno, Alexandra, Intersport, OBI, T-Mobile, Fressnapf. De amiért szóra méltatom, az a Coffeeshop Company.
Elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a nyitás napján látogattam meg az objektumot. De hát, gondoltam, én csak egy főállású anya vagyok, annak minden előnyével, így aztán rengeteg polgártársammal ellentétben megtehetem, hogy hétköznap délelőtt csak úgy lófrálok a frissen megnyílt üzletekben.
Hát az állam leesett, hogy délelőtt tíz órakor nemcsak az Alphapark területén nem találtam parkolóhelyet (pontosabban egy lett volna, ám egy tapló mercis nagyon gusztustalanul bekanyarodott előttem), de a szomszédos Penny Marketében sem, és csak odébb, az Interspar-nál volt még néhány szabad hely. Leraktam a kocsit és átsétáltam, élvezve a gyönyörű tavaszi napsugaras délelőttöt. Mintha egy hangyaboly felé közeledtem volna; többezer ember közé keveredtem – bár becslésben nem vagyok túl jó, és itt meg is ragadnám az alkalmat, ezennel ajánlkozom különböző pártoknak, esetleges tüntetéseken, gyűléseken piszok jó létszámokat állapítanék meg, persze nem ingyen.
Lecsekkoltam az üzleteket, és közben figyeltem a vásárlóközönséget. Egy része Gyes-es anyuka, kismama, főállású anya mint én; aztán vannak bizonyára többműszakban dolgozók, akik épp szabadidejüket töltik, szabadnaposok, vagy munkanélküliek. És persze nyugdíjasok. De még ha a vállalkozókat is beleszámítom, akkor is az a kérdés merül fel bennem: vajon hány kilométeres körzetből gyűlt össze ez a rengeteg ember? Dolgozott ma valaki?
Benéztem, ahová be akartam – vagy tudtam, mert a New Yorkerben úgy üvöltött a gusztustalan tucc-tucc zene, hogy miután az ajtóban nem osztogattak füldugókat, inkább nélkülöztem a vendégszeretetüket. Persze, nélkülem is voltak ott elegen.
Továbbsétálva egyszer csak kellemes meglepetés ért: megláttam a Coffeeshop Company cégtábláját. Ah, kávé, sóhajtottam halkan, és átverekedve magam a tömegen, beléptem az amúgy szinte üres üzletbe. Balra mindjárt meg is pillantottam a tapló mercist, amint épp egy szendvicset tömött magába; gunyoros pillantást vetettem felé, és a tőle legtávolabbi sarokban foglaltam helyet. Kértem egy café lattét, és élveztem az élőzenét: a gitárost megismertem, tavaly Bálint fiamat tanította e hangszer rejtelmeire, ám amikor mosolyogva küldtem felé egy hellót, félénken kezitcsókolomot rebegett vissza, ejnye, gondoltam, hát ennyire öregszem…? Szóval a másik zenész szaxofonon játszott, nagyon jól.
Miközben a zenében gyönyörködtem, megtelt a helyiség; periférikus látásommal hamar kiderítettem, hogy ide gyűltek a VIP-ek, akiket elég jól ismertem még újságíró koromban, s akik, így pár év elteltével már nem ismernek meg.
Úgy döntöttem, nem is élvezem tovább a társaságukat, fizetnék, szóltam a pincérnek, mire ő visszaintett: nem kell. Ó!
Kellemes meglepetés, jó kávé, szép nap.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)