A szürkemarha

Nemrég kaptam két kiló szürkemarha combot, s mivel ezidáig ezzel a húsfajtával közvetlen közelről nem találkoztam, kicsit utánaolvastam.
Erre felénk vannak tájak, ahol benne van a képben néhány legelésző szürkemarha – de nem hatalmas csordák. Azt hittem, hogy ez a tekintélyes jószág hungarikumnak számít; aztán egyszer csak olvastam, hogy az EU nem ismerte el annak, mivel Olaszország már bejegyeztette nemzeti állatként. Ezt a hírt később szakemberek cáfolták: állítólag az olasz tenyésztők egy, a magyar szürkére csak színében emlékeztető Razza podolica nevű fajtát szerettek volna őshonos olaszként bejegyeztetni az ottani szakminisztériumon keresztül. Az Európai Unió azonban nem engedélyezi állatfajták levédetését, ezért most Razza húsának bejegyeztetése van napirenden Olaszországban. A „Magyar szürkemarha hús” viszont oltalom alatt álló földrajzi jelzés, az elnevezés kizárólag a Magyarországon, extrém-extenzív viszonyok között tartott, bizonyítottan a Magyar szürke szarvasmarha fajtából származó, fajtaazonos és fajtatiszta egyedekből nyert hús vonatkozásában használható.
A szürkemarha előfordulása leginkább az Alföldön jellemző.Tartását szigorú szabályok kötik, húsa egyre keresettebb végre nemcsak a külföldi, de a hazai piacokon is. Értéke a Nyugat-Európában gyakorta felbukkanó kergemarhakór miatt felértékelődött az utóbbi időben, mivel garantáltan BSE-mentes: az állatot kizárólag legelőn tartják, tápláléka színtiszta növényi eredetű, állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot soha nem lát. Emiatt a szürkemarha húsának komoly felvásárlói a bébiétel-gyártó cégek.
Az egyéb tartású marhákhoz képest a szürke lassabban növekszik, így húsa tömörebb és tartalmasabb az előbbiekéhez képest; szárazanyag tartalma igen magas, sokkal kevesebb a víztartalma, ezért kevésbé esik össze az elkészítés során. Íze szokatlan, kissé savanykásabb, a vadhúsokéhoz hasonló.

“A középkorban az ország területének nagy része mocsaras legelő volt, így teljesen külterjes viszonyok között nagyon sok szarvasmarhát lehetett tartani. Hatalmas, télen-nyáron szabadban tartott gulyák voltak mindenfelé. Az alföldi pusztáról Nyugat-Európába hajtott “délcegtermető, szilajvérő, edzett természető, címeres tulok” (Ruisz, 1895) valóban világmárkának számított, húsa hamarosan egész Európában keresett exportcikk lett. Ez a fajta alkalmas volt arra, hogy sok száz kilométeres lábon hajtás után is jó minıségben érkezzék meg a távoli vágóhidakra. Széles hajtóutak vezettek minden irányba. Legfőbb piacunk Bécs volt, de eljutott a magyar marha Nürnbergbe, Strassburgba, Velencébe is. Morvaországban az auspitzi vásár volt híres (Francé, 1943). A XV.-től a XVIII. sz.-ig tartott ez a nagy kivitel, de a XVII. sz.-ban volt a legnagyobb, évi átlagos létszámát 100.000 db-ra becsülik (Éber, 1961). Az alföldi mezővárosok kialakulásában, fejlődésében a szarvasmarha-tartás döntő szerepet játszott. A XIV. századtól a XIX. század közepéig szinte megszakítatlan szarvasmarhaexportról szólnak a források. Ennek a folyamatnak a kiinduló pontján a pusztásodás áll, mely
európai jelenség volt a feudalizmus korai szakaszában. Nálunk a folyamatos háborúk (tatárjárás, törökdúlás) következtében elnéptelenedett Alföldön ez a folyamat hatványozottan érvényesült. A kevésbé életképes települések felszámolódtak, határuk pusztává vált, mert lakosaik a nagyobb természeti erıforrásokkal rendelkezı falvakba költöztek. Ezek nagyrészén már nem folytattak szántóföldi mővelést, hanem megszervezték a legeltetı állattartást. A saját vagy bérelt pusztákon őzött legeltető állattartás (elsősorban a hízómarha-tartás) olyan többletjövedelmet hozott a településeknek, hogy a földesúri fennhatóság alól lassan
függetlenedhettek, megteremthették sajátos fejlődésük gazdasági alapját, elindultak a városodás, esetünkben a mezővárosi fejlődés útján, melynek során a parasztpolgári fejlődés sajátos szakaszait járták végig. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyar szürke szarvasmarha tenyésztésére alapozott gazdaság lett a húzóágazat az egyébként Európa peremére szorult országban, és ennek az ágazatnak szerepe volt a török elleni küzdelmekben is.
A török pusztítás óriási károkat okozott, azonban a szarvasmarhatenyésztésben ez nem volt annyira jelentős, mint a gazdasági élet többi területén. A háborúk alatt kialakult hatalmas pusztaságok hasznosítása ugyanis rideg marhával volt legjobban megoldható. Történelmi kutatások szerint (Hómann-Szegfő, 1934) a királyi Magyarország jövedelmének mintegy 30%-át a harmincadvámok adták, és ennek döntő hányada a marhakiviteli vámokból származott.
Az 1800-as évek végére az extenzíven takarmányozott magyar szürke szarvasmarha mellett intenzív takarmányozású, jobb húsformájú és jól tejelő szarvasmarhafajták tenyésztése indult meg Magyarországon, amely a szürke szarvasmarha létszámának és kivitelének csökkenését okozta. Az első világháború utáni években, az 1929-től kezdődő gazdasági válság ismét növelte a külterjes, igénytelen marha iránti igényt, így az állatlétszám növekedésnek indult. A magyar szürke szarvasmarha mint vágómarha jelentısége a XX. században jelentősen csökkent. A szocialista rendszerben a fajta a túlélésért küzdött, de hála az elkötelezett tenyésztőknek, mára elhagyta a veszélyeztetett státuszt és állománygyarapodása folyamatos. Napjainkban a természetes környezetben, vegyszerek nélkül, extenzíven előállított „Magyar szürkemarha hús” egyre keresettebb a piacon.”

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)