Az egész úgy kezdődött, hogy találtam egy szuper hentest.
Mivel vízfejű országban lakunk, ahol minden Budapest-centrikus, fővárosi kollégáim számára talán megdöbbentő lehet, hogy itt nem lehet borjúhúst, nyulat, vagy mondjuk marhanyelvet kapni csak úgy.
Ahhoz külön szuper hentes kell.
Az enyémet (és igen, megérdemli, hogy reklámot csináljak neki: Keszthely-Kertváros, Bikedi sor 11., Kiss György) egy hónapja uszítottam a marhanyelv-projektre. Előre figyelmeztetett, hogy nem lesz egyszerű, és valóban: két hétig csak vártam. Aztán csörrent a telefon: megvan a nyelv! Oké, mondtam, akkor legyenek kedvesek, füstöljék meg. Mindkettőt.
Előrebocsátom, a belsőségekkel nem ápolok különösebben jó viszonyt. Emlékszem például, gyerekkoromban anyám egy időben többször készített citromos marhanyelvet, ami nekem egészen addig ízlett, amíg nem tudatosult bennem, hogy a pikáns mártásban pontosan mi is az a húsnemű. Amint erre ráébredtem, minden egyes falatnál az a képzetem támadt, hogy a saját nyelvemre harapok. Pedig nem is vagyok marha. És kész, soha többet nem kóstoltam ilyesmit.
Mióta gasztroblogot írok, sokat tágult a látóköröm. Pityunak (emlékeztek, a disznófüles) is szerepe van abban, hogy nyitottam az általam felhasznált húsokat illetően. Hát most elérkeztem ide, hogy füstölt marhanyelvet rendeltem a hentesnél. Aki hozzám hasonlóan ezidáig tartózkodott eme élvezettől, annak megmutatom, hogyan is néz ki egészben a holmi:
Kb. 40 centi hosszúak, közel két kiló a súlyuk és 4500 forintba kerültek.
Az egyik még várja további sorsát, a másikat ma megfőztem, a következőképpen: félbe vágtam, kuktába tettem babérlevéllel, egész borssal, kis sóval, fokhagymagerezdekkel, vöröshagymával. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepi, lezártam a kuktát, és jó egy órát (majdnem másfelet) főztem. Ezután kivettem, és lehúztam róla a kemény “héját”. Szépen lejött.
A lé egy részével felöntöttem a tegnapi zellerkrémleves maradékát, így valami fantasztikus levest kaptam. A maradék levet eltettem a hűtőbe, jó lesz az még.
A nyelvet nagyon vékonyan szeleteltem, és a tegnap készített füstöltsajtos kukoricasaláta mellé tálaltam.
Ha el tudok vonatkoztatni attól, mit eszem, nagyon ízlik. Nagyon finom hús, egy szem zsír nincs benne, a füstölés miatt kissé sonkaszerű. Az állaga puhább.
Csak az a baj, hogy nem mindig sikerül másra gondolnom. Pedig szeretnék, komolyan. Lehet, hogy ez valami genetikai defektus?
Ti hogy vagytok az ilyesmivel?
(A fotón látható szeletek a nyelv laposabb végéből valók.)
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
