Édes gyerekem, mér’ válogatsz???
Ha az ember már három gyereknél sikeres volt abban, hogy azok ne válogassanak az ételeket illetően – azaz ne legyenek finnyásak -, joggal várhatja, hogy a negyedik gyermek is követi majd az őt megelőzők példáját.
Aztán juszt se.
Hatéves Zsófi lányunk egyedül több ételt nem kedvel, mint a három nagyobb összesen. Próbálkoztunk szép szóval, kérleléssel, fenyegetéssel, szidással, de ha a gyerek egyszer már eldöntötte, hogy ő azt a – mondjuk – főzeléket nem szereti, akkor nem eszi meg. Ha hosszas egyezkedés után esetleg hajlandó is megkóstolni (merthogy legtöbbször még idáig sem jut el), addigra már olyan mértékű averzió alakult ki benne az adott étellel szemben, hogy még le sem ér a falat a torkán, már öklendezik, de legalábbis lefelé görbülő szájjal mondja: nem ízlik…
Egy idő után elkezdtünk képzeletbeli listát vezetni a Zsófi által preferált ételekből. Ő maga is szívesen vesz részt ebben a játékban.
– Mit főzöl anya?
– Bolognai spagettit.
– De jó, az listás!
Aztán amikor olyan étel kerül az asztalra, amit eddig még nem kóstolt, az egész család kíváncsian várja Zsófi ítéletét; ő pedig először bizalmatlanul nézegeti a próbafalatot, majd szereplése fontosságának teljes tudatában szájába veszi, lehunyt szemmel ízlelgeti, forgatja. És egyszer csak szemei kipattannak, mosoly ül az arcára, majd vidáman jelenti ki: listás!!!
Ilyenkor persze tapsolunk és éljenzünk, és meg is jegyezzük örömmel, milyen sok étel szerepel már ezen a listán… Ez a játék javított valamit Zsófi kísérletező kedvén, de azért még mindig sokszor hangzik el a refrén: nem ízlik…
Lehet, hogy kicsit elkényeztettük a mi legkisebbünket, de higgyétek el, ennyire nem. Emlékeztek a vakbélgyulladásos sztorira? Ott is látszik, elképesztően nyugodtan, türelmesen viselt el mindent. Zsófi egy tüneményes, szófogadó, engedelmes, szelíd gyerek, életében nem hisztizett; talán egyedül ezen a területen vannak vele komolyabb nézeteltéréseink. Aztán nemrég olvastam a szuperízlelőkről, és az jutott eszembe, mi van akkor, ha Zsófi azért nem eszik meg ennyi mindent, mert tényeg nem ízlik neki?
Az embernek születésekor nagyjából tízezer ízlelőbimbója van, ezek száma öregkorra úgy háromezerre csökken. A legtöbb a nyelven található, de van a szájpadláson, a garatban, az arc belső oldalán is. A szuperízlelőknek háromszor annyi ízlelőbimbójuk van, mint az átlagnak – és ők teszik ki az emberek közel egyharmadát. Statisztikailag tehát abszolúte belefér, hogy a négy gyerekem közül az egyik így járt.
Ez ugyanis inkább rossz, mint jó; a szuperízlelők ízérzékelése sokkal intenzívebb. Főként a keserű és az erős ízeket szúrják ki olyan ételekben is, amelyekben mondjuk egy átlagember nem is érzi, így aztán sokkal nehezebben találnak maguknak olyasmit, amit szeretnek. Ezért tűnhetnek finnyásnak, noha nem azok.
Tehát, kedves szülőtársak, mielőtt legközelebb ráripakodtok válogatós gyermeketekre, gondolkodjatok el ezen… Persze, nem azt mondom én, hogy minden szinten tolerálni kell az ételek turkálását, de mi van, ha szegénynek háromszor annyi az ízlelőbimbója?!
Megjegyzem, erről csupán egyféleképpen bizonyosodhatunk meg: ha megszámoljuk.
Hasonló bejegyzések:
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)