Hétvége Sopronban II. – Egy este, két film
Ott hagytam abba, hogy péntek este bőségesen megvacsoráztunk. Ezt követően moziba mentünk a Sopron Plazába, ahol beültünk a Sherlock Holmes című filmre. Hátizé.
Épp most olvastam Altair bejegyzését a filmről, és nagyjából ugyanazokat mondhatom el, amiket ő. Volt egy időszakom, amikor szinte faltam a Sherlock Holmes-történeteket, így furcsa volt Sir Arthur Conan Doyle jómodorú, igazi gentleman figuráját züllött bunkóként viszontlátni. Guy Ritchie Holmes-a ugyanis ilyen: beszólogat, meglehetősen részeges, rendetlen – cserébe zseni. Watson karaktere talán jobban hasonlít a könyv lapjairól elénk lépő doktorra – noha ő is, akárcsak Holmes, jóval fiatalabb a filmben annál, amit vár az ember. De hát Jude Law-ra és Robert Downey Jr.-ra nem írhattak hatvanéves szerepet… Szóval, amikor a fimben túlzottan elhatalmasodott a fekete mágia, egészen komolyan elgondolkodtam azon, hogy ki kellene menni. Ebben az időszakban gyakran próbáltam kisilabizálni az órámon, mennyi idő is lehet még hátra, de azért csak átpördült a történet, és a végére kiderült, hogy a fekete mágiának látszó gonoszkodás ügyes szemfényvesztés. Kissé erőltetetten, de megoldotta a rejtélyt a rendező, ami sokkal kevésbé lett volna hihető, ha nem RDJ magyarázta volna. Nekem az egyszer nézhető kategóriába tartozott a film. A férjemet viszont olyannyira felidegesítette, hogy be akart ülni még egy mozira. Kizárásos alapon a negyed 11-kor kezdődő Szökőhév (Leap Year) mellett döntöttünk.
Dacára annak, hogy már az elején lehet tudni a történet végét, tetszett. Ketten voltunk az egész moziteremben, és mire a filmnek vége lett, úgy tűnt, az egész plazában nincs már senki rajtunk kívül. Még jó, hogy nem valami összeesküvős-horroros történetet láttunk másodszorra, mert lehet, hogy enyhe hidegleléssel értem volna csak el a kocsiig.
Szóval, a történet főszereplője nagy családi kedvencünk, a Bűbáj című film Giselle-je (ha valaki még nem látta: nézze meg!), Amy Adams itt Anna-t, a szerelme beteljesülését, vagyis az esküvőt váró fiatal nőt alakítja. Anna és Jim már négy éve vannak együtt, ám a leánykérés csak nem akar bekövetkezni. Jim február végén Dublinba utazik egy orvoskonferenciára, Anna pedig elhatározza, utánamegy, és a szüleitől hallott ír népszokás szerint jár el: február 29-én ő kéri meg a férfit – merthogy négyévenként egyszer, ezen a napon a nők ezt megtehetik. Nos, az utazás nem sikerül túl jól, egy vihar miatt Anna nem Dublinba érkezik, hanem egészen máshova, és célja felé törekedve egyre nagyobb kalamajkába sodorja saját magát. A végén kiköt egy Isten háta mögötti kis faluban, ahol végül Declan (Matthew Goode) a kocsmáros (szállodatulajdonos, szakács és taxisofőr) undoknak tűnő személyében talál magának idegenvezetőt. Declan-nek kell a pénz, így 500 Euró fejében rááll arra, hogy Dublinba fuvarozza az amúgy neki nem túl szimpatikus Anna-t. A történetből következik a vége, de nem lövöm le, aranyos film jó poénokkal (tüneményes ír öregekkel), üde színfolt a mostanában látott filmek között.
Háromnegyed egy felé értünk vissza a szállodába, ahol elégedetten hajtottuk álomra fejünket; egyúttal azon drukkoltunk, nagyon ne aludjunk el, mert másnap sok dolgunk volt. Délelőttre belváros-felderítő sétát terveztünk (burkoltan célozgattam nőiruha-üzletek látogatására), 14 órára bejelentettem magunkat a Harrer csokiüzembe kóstolásra, és még a Soproni Borházat is fel kellett kutatnunk, ha már egyszer Szepyke egy külön posztolt szentelt annak, hogy nekem ajánlja…:-) De ezekről majd a folytatásban szólok.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)