3. Zila-teszt – diétára hangolva

Elérkezett a Zila tortaforma harmadik tesztfeladatának beküldési határideje (első itt, második itt). Ezúttal megkötések nélkül kellett kreálni valamit; így hát, hogy kevésbé szenvedtessem magam, nem édességet, hanem a fogyókúrámba illeszthető fehérjés ételt készítettem. Az étel neve “túrós vagdaltkocka sonkás sajtkrémmel töltve”. Az benne a csavar, hogy a darálthúshoz nem tejben áztatott zsemlét, hanem túrót adtam. Így a vagdalt máris fehérje-fogássá változott.

Persze, gondoltam azokra is, akiknek már herótjuk van a diétától. Nekik ugyanezt réteslapba csomagoltam.

Hozzávalók:

60 dkg darálthús  (csirke- vagy pulykamell, esetleg sertéskaraj)

25 dkg tehéntúró

1 tojás

1,5 dkg só

4 dkg mustár

kis fej apróra vágott vöröshagyma

3 dkg apróra vágott aszalt paradicsom

A hozzávalókat összekeverjük, majd a formaleválasztóval befújt tortaformába nyomkodjuk, ügyelve arra, hogy a massza egyenletes legyen. 190 fokos sütőben 45 percig sütjük.

Összeállítjuk a tölteléket:

1 doboz zöldfűszeres Philadelphia krémsajt (125 g)

5 dkg kéksajt

10 dkg feta sajt

15 dkg sonka (pl. prágai)

A sonkaszeleteket serpenyőben kicsit megpirítjuk. Mindent aprítógépbe teszünk, és összekevertetünk.

A megsült korpuszról leválasztjuk a formát, ha kihűlt , a jelölés mentén kockákra vágjuk. A kockákat megtöltjük a krémmel.

A diétázók fogása készen van: zöldségágyon tálalva, esetleg joghurtos dresszinggel kínáljuk.

A nem fogyókúrázók számára réteslapba csomagoljuk a kockákat: egy réteslapot négy egyenlő részre vágunk; két-két négyzetet egymásra helyezünk úgy, hogy vajjal megkenjük a felületüket. A két lapból összeragasztott négyzet közepére helyezünk  egy megtöltött kockát, majd batyuszerűen becsomagoljuk (amint az a fotón látható). 200 fokos sütőben tíz percig sütjük.

A batyuk száját díszítésként egy szál metélőhagymával, vagy póréhagyma leveléből vágott vékony csíkkal megkötjük.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »