Sok gasztroblogon járt már a körkérdés a kedvenc filmekkel kapcsolatban; én is összeszedek az enyéim közül ötöt. Csak úgy, ami hirtelen eszembe jut.
Régebben rengeteget jártunk moziba, az utóbbi pár évben sokkal kevesebbet, és azon néhány alkalommal is, amikor eljutunk, gyerekekkel megyünk, tehát gyerekfilmet nézünk. Egyre nehezebben viselem a csámcsogást a moziteremben, nem értem, miért zabálják az emberek kényszeresen a popcornt, és sokszor kimondottan ideges vagyok amiatt, hogy ha már tömik magukba, miért nem tudják azt szépen csendben tenni.
Szóval, elsősorban ezért a házi mozizást részesítem előnyben.
Tehát:
Az örök No.1.: Vissza a jövőbe trilógia, de főként az 1. és a 3.rész. Rengetegszer láttam már, de még mindig fedezek fel benne olyan utalást, apró részletet, ami korábban elkerülte e figyelmemet. Zseniális filmek.
Aztán, itt van egy Schwarzenegger akció-vígjáték, a True lies, amelynek magyarul a Két tűz között címet adták. Szórakoztató, vicces, izgalmas; és a kormányzó úr tangózik!
Egy film, amit minden hőzöngő tinédzserrel megnézetnék: Liam Neesonnal a főszerepben a Taken, azaz az Elrabolva. A tinédzser lány kiakaratoskodja, hogy elengedjék a barátnőjével Párizsba – ahol elrabolják őket. Még szerencse, hogy az apuka a titkosszolgálat egyik legjobb ügynöke volt…
Aztán, egy újabb nagy klasszikus: a Halálos fegyver-filmek. Mind a négy rész nagyon jó, és Eric Clapton zenéi elképesztően jól illenek hozzá. Itt az egyik kedvenc jelenetem az első részből, amikor Riggs őrmester lerántja magával a mélybe a tetőn toporgó öngyilkosjelöltet.
És hogy legyen egy igazi romantikus – mert azért azokat is szeretem ám, sőt, az érzelgősebb részeknél még bőgni is szoktam -, egy régi kedvenc: Aludj csak, én álmodom.
Hát úgy hirtelen ennyi. De magyar filmeket nem is mondtam, pedig azok között is akad most már jó, végre! Itt van például a Valami Amerika 1-2, az Üvegtigris, vagy az Argó. Ja, és az Indul a bakterház… Keménykalap és krumpliorr… Na, tényleg abbahagyom.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: