Mai Móni

A Mikulás édességei

Azon töprengek az előző poszt kapcsán, hogy ha egyszer a gyerekeim nem is hisznek már a Mikulásban igazán, normális vagyok-e, hogy éjjel kettőig édességeket gyártottam? Valamiért nekünk, felnőtteknek is fontos a mítosz fenntartása, és ebben partner az összes gyerek. Mindenkinek jó érzés, hogy este kiteszi a csizmáját, reggelre pedig benne az ajándék… Azért ez az ajándékozásnak mégsem a hagyományos módja, talán ezért is ragaszkodunk hozzá annyira. Persze, az sem igaz, hogy nem hisznek a létezésében, hiszen a hatéves Zsófi csak a látható Mikulások esetében biztos abban, hogy ők beöltöztek, de a nagy láthatatlan Mikulás számára valóság. Persze, a legkisebb testvér számára maradnak meg az illúziók a legkevesebb ideig, hiszen a nagyobb testvérek általában korábban elvégzik a felvilágosító munkát, mint ahogy azt mi, szülők szeretnénk,
A készített finomságok még egyszer:
– habcsók; legközelebb újra megpróbálom majd így, mert most egy másik recept alapján készült, és persze hogy nem maradt fehér.
marcipános-nutellás bonbon, csak most sikerült;
– aszalt gyümölcsös marcipános szaloncukor fehércsokival bevonva (ez hirtelen ötlet volt, de nem biztos, hogy nem láttam mostanában valami hasonló receptet, ami inspirált; de nem emlékszem semmi konkrétra.
– gesztenyés-narancsos szaloncukor; ez tulajdonképpen a tavalyi nagysikerű narancsos gesztenyegolyó, csak épp nem kókuszba forgatva, csupán étcsokival bevonva.

Logisztikailag a szombat éjjel így nézett ki:
1. Miután a gyerekeket sikerült az ágyukba juttatni – nagyjából tíz után – felvertem a tojáshabot a porcukorral a habcsókhoz, és sütőpapírra nyomva be is tettem a sütőbe.
2. Megolvasztottam két tábla étcsokit. Az újonnan beszerzett szívecskés jégkockaformámat kikentem vele egy ecset segítségével, és a fagyasztóba tettem.
3. Egy adag gesztenyemasszát összekevertem fél zacskó darált háztartási keksszel, egy rumaromával, fél tábla olvasztott étcsokival, egy narancs levével. Szaloncukor alakú darabokat formáztam belőle, a darabokat egy tálcára sorakoztattam, és a fagyasztóba tettem tíz percre.
4. Kivettem a fagyasztóból a jégkockaformát, és a megdermedt csokira rákentem még egy réteget.  Ezután visszatettem.
3. Összevágtam (nagyon) apróra az aszalt gyümölcsöt: szilvát, sárgabarackot és epret vettem, hozzákevertem a szülinapokról megmaradt marcipánmasszából úgy találomra, de nem túl sokat; ebből is szaloncukrokat formáztam, és betettem a fagyasztóba, a gesztenyéset kivettem.
4. A jó hideg gesztenyés rudacskákat bevontam az olvasztott étcsokival. Mivel elég hideg volt a massza, a csoki gyorsan dermedt rajta.
5. Megolvasztottam egy tábla fehér csokit két kanál olajjal, ebben az aszalt szilvás-marcipános holmit forgattam meg.
6. Amíg ezek dermedtek, a bonbonokon dolgoztam: a mélyedésekbe tettem egy-egy darab marcipánt és annyi nutellát, hogy azért ne legyen csurig, majd befedtem olvasztott étcsokival. Újra hűtőbe tettem.
7. Hümmögtem a habcsók miatt, hogy nagyjából kész ugyan, de nem fehér. Miért nem sikerül ez nekem soha?
9. Ezután már csak fel kellett vágnom az erre a célra vásárolt ökopapírt vagy ötven darabra, és nekiláthattam csomagolni. A bonbonok gyönyörűen kipotyogtak a formából, ezek, és a habcsókok kis celofán-batyuba kerültek, majd írtam egy levelet a Mikulás nevében a gyerekeknek.
10. És hipp-hopp már két óra is lett. Már csak szét kellett szortíroznom a cuccokat a megfelelő lábbelikbe, vigyázva, hogy ne bukjam le valamelyik kicsi előtt, aki épp az ágyunkba szeretne eljutni, ahova ekkor már én is nagyon vágytam.

Összegezve a hozzávalók:

habcsók:
4 tojásfehérje
20 deka porcukor

aszalt gyümölcsös-marcipános szaloncukor:
aszalt földieper
aszalt szilva
aszalt sárgabarack
5-10 deka marcipán ízlés szerint
1 tábla fehércsoki

narancsos-gesztenyés szaloncukor:
1 csomag gesztenyemassza
25 deka darált háztartási keksz
1 narancs leve
fél tábla olvasztott csoki bele
1 teáskanál rumaroma
1 tábla étcsoki a bevonáshoz

marcipános-nutellás bonbon (15 darab)
a maradék fél tábla étcsoki
15 apró kocka marcipán
15 kávéskanál nutella

Az aszalt gyümölcsös-marcipános hihetetlenül finom!!!

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Csipkebogyo says:

    szuper receptek.azt hiszem,édességeket fogunk csinálni (ajándékba) a hét végén.én mályvacukrot is szoktam.kipróbáltad már?

  2. magnyes says:

    A mindenit 🙂 Elárulnád, hogy végül melyik jégkockatartó forma jött be?

  3. Maimoni says:

    Nem, azt még nem! De olvastam már Virágnál (8 éhes száj). Az azért elrettentett, hogy majdhogynem tömény porcukor az egész.

  4. Maimoni says:

    Magnyes, a Sparban vettem szív alakút, és miután a kályhába dobtam a papírját, utána jutott eszembe, hogy le kellene írnom a nevét, hátha valaki szeretne ilyesmit készíteni, de a póruljárás-kört inkább kihagyná… Szóval, ha megyek a Sparba, megnézem, és beírom. Egyébként tapintásra egész más az anyaga, mint annak, amelyikből nem jött ki: ez sokkal simább, és nem annyira gumiszerű.

  5. Maimoni says:

    Kiskukta, vagy csak kompenzálok…?:)

  6. muzsi says:

    Húúú, meg ha, nem semmi vagy! Két kérdés: pontosan hogy zajlik a bevonás a csokival? Mi az a papír, amibe csomagoltál?

  7. Maimoni says:

    Muzsi,csokival bevonás: eleinte egy villa segítségégével igyekszik az ember az olvasztott csokiban megfürdetni a bevonandó holmit – de így túl vastag lesz a bevonat. Ezért később bal kezében tartja a csokis tálka felett a szaloncukrot, jobb kezével egy (szilikon)ecsettel mintegy “befesti” azt. Majd alufóliára teszi dermedni.Hát, nálam így ment.A papír: ez jó kérdés, tavaly is többfélét kipróbáltunk, a legtöbb fajta azonnal kis is tekeredett,, amint megpróbáltuk betekerni. Most egy csomagolópapír-árusnál vettem nagyon szép öko csomagolópapírt (ajándékhoz való), és ez jól viselkedett. A celofán pl. nem jó.

  8. Anonymous says:

    Én is nagyon sok mindent elkövetek a két pici fiamért, mézeskalácsházikókat készítünk, sütünk-főzünk együtt, de éjjel nehezen maradnék fenn! Csodállak!!! Én a hagyományos miki-csomagnál maradok és az együtt sütögetésnél.De ez szép…

  9. Maimoni says:

    Azért én sem sűrűn csinálok ilyesmit…:)

  10. Csipkebogyo says:

    én sem csináltam még evés céljából,annyi cukor….csak fondantot készítek utána belőle.és úgy alkalmazom.de úgy egy-kettőnek biztosan örülnének a gyerekek.csak és kizárólag télapókor…az olyan különlegesség…

  11. Maimoni says:

    Az a jó a decemberben, hogy tele van különlegességekkel…:)))Majd csak most jön a beigli, a flódni, a zserbó…

  12. magnyes says:

    Előre is köszönöm. Gondoltam a téli szünetben hátha jut rá időm. A két kisebb fickóm meg biztos élvezné, szeretnek “konyházni” :), de munka után már képtelen lennék ilyesmire. Ilyenkor amúgy is fontos blogokat kell olvasnom 🙂

  13. Maimoni says:

    Megnéztem! Ez a Spar által forgalmazott szilikon jégkockaforma, Simpex.

  14. Anonymous says:

    Habcsók:4 tojásfehérje 1 csipet só 200g finomított kristálycukor 1 evőkanál vaníliás cukor.A tojásfehérjét a sóval verjük kemény habbá és folyamatosan szitáljuk bele a cukrot.150 fokra előmelegített sütőbe tegyük és vegyük le a hőmérsékletet 80 fokra. A sütő ajtaját fakanállal támasszuk ki és legalább 4 órán át szárítsuk! Este szoktam betenni és reggelig benne hagyom. garantáltan fehér lesz. Ha nem fehér akkor magas a hőfok!

  15. Maimoni says:

    Köszi!!! Remélem, ez működni fog…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!