Miért jó az erős?

Tegnap olyasmi történt velem, ami még soha: megkívántam a csípőset.
El kell mondanom, hogy életem eltelt harminchét évében, vagy legalábbis, mióta a témával találkoztam, lelki defektusnak tartottam az erős ételek szeretetét, illetve azt feltételeztem, hogy az illető valamit kompenzálni akar ezzel az őrülettel, hogy szétmaratja a torkát. Mindig kérdeztem a környezetemben fellelhető erőspaprika-rajongókat, mondják már meg, mi a jó abban, hogy nem is érez ízeket, csak azt, hogy lángol a torka. Mindegyik azt mondta: nem tudja, miért, de jó. Nagyon.

Erre tessék. 
Alig vártam, hogy hazaérjek, és chilipaprikával erősítsek valami ételen, ami legyen még plusz jó sós és savanyú. Találtam egy doboz Cottage cheese-t, belevágtam egy szál újhagymát, egy ecetes uborkát, egy kanál pesto-t kevertem bele, ezen kívül sót és pirospaprikát, plusz egy chilipapikát apróra vágva. Úgy megettem, hogy csak na. És jólesett.

Most vagy defektes lettem, vagy revideálnom kell a nézeteimet.
Persze, azért van némi igazság az én tézisemben is. Azt már elég régen kimutatták, hogy a csípős érzés hatására az agy endorfint kezd termelni: boldogsághormonnak is nevezik, képes eufórikus élményt kiváltani, csökkenti a fájdalomérzetet. Nem csoda, hogy a sokan a rabjává válnak, és egyszerűen muszáj erőset enniük, mert kell az az érzés. Ugyanezt idézi elő egyébként a mozgás, vagy hogy mást ne mondjak, a csokievés.
Sokan hiszik, hogy az erőspaprika gyomorfekélyt okoz, ám erről kiderült, hogy pont az ellenkezője igaz: a gyomrot olyan váladék termelésésre készteti, amely védelmet nyújt számára különböző izgató anyagok, például savak, alkohol ellen. Továbbá: serkenti az emésztést, fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, amelyek az étel emésztését teszik lehetővé. Angol kutatók arra is rámutattak, hogy az erős fűszerezés növelheti a fogyókúra eredményességét: a felgyorsult anyagcsere miatt a szervezet többet éget el a zsírraktárakból.
Hát ha ezt előbb tudom…  
Most akkor több lehetőség van:
1. Nem voltam eléggé boldog tegnap este.
2. A szervezetem így jelezte, hogy szeretne kicsit gyorsítani az anyagcseréjén.
3. Tudatalattim az állandó fogyás iránti vágyamra reagált.

Vagy fogjuk fel úgy, hogy egy kis erőssel többféleképpen is jót teszek magamnak. És nem is büntetik.

 

Tudományos ismereteimet a vital.hu-n pontosítottam

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »