Tegnap olyasmi történt velem, ami még soha: megkívántam a csípőset.
El kell mondanom, hogy életem eltelt harminchét évében, vagy legalábbis, mióta a témával találkoztam, lelki defektusnak tartottam az erős ételek szeretetét, illetve azt feltételeztem, hogy az illető valamit kompenzálni akar ezzel az őrülettel, hogy szétmaratja a torkát. Mindig kérdeztem a környezetemben fellelhető erőspaprika-rajongókat, mondják már meg, mi a jó abban, hogy nem is érez ízeket, csak azt, hogy lángol a torka. Mindegyik azt mondta: nem tudja, miért, de jó. Nagyon.
Erre tessék.
Alig vártam, hogy hazaérjek, és chilipaprikával erősítsek valami ételen, ami legyen még plusz jó sós és savanyú. Találtam egy doboz Cottage cheese-t, belevágtam egy szál újhagymát, egy ecetes uborkát, egy kanál pesto-t kevertem bele, ezen kívül sót és pirospaprikát, plusz egy chilipapikát apróra vágva. Úgy megettem, hogy csak na. És jólesett.
Most vagy defektes lettem, vagy revideálnom kell a nézeteimet.
Persze, azért van némi igazság az én tézisemben is. Azt már elég régen kimutatták, hogy a csípős érzés hatására az agy endorfint kezd termelni: boldogsághormonnak is nevezik, képes eufórikus élményt kiváltani, csökkenti a fájdalomérzetet. Nem csoda, hogy a sokan a rabjává válnak, és egyszerűen muszáj erőset enniük, mert kell az az érzés. Ugyanezt idézi elő egyébként a mozgás, vagy hogy mást ne mondjak, a csokievés.
Sokan hiszik, hogy az erőspaprika gyomorfekélyt okoz, ám erről kiderült, hogy pont az ellenkezője igaz: a gyomrot olyan váladék termelésésre készteti, amely védelmet nyújt számára különböző izgató anyagok, például savak, alkohol ellen. Továbbá: serkenti az emésztést, fokozza a nyál és a gyomornedvek elválasztását, amelyek az étel emésztését teszik lehetővé. Angol kutatók arra is rámutattak, hogy az erős fűszerezés növelheti a fogyókúra eredményességét: a felgyorsult anyagcsere miatt a szervezet többet éget el a zsírraktárakból.
Hát ha ezt előbb tudom…
Most akkor több lehetőség van:
1. Nem voltam eléggé boldog tegnap este.
2. A szervezetem így jelezte, hogy szeretne kicsit gyorsítani az anyagcseréjén.
3. Tudatalattim az állandó fogyás iránti vágyamra reagált.
Vagy fogjuk fel úgy, hogy egy kis erőssel többféleképpen is jót teszek magamnak. És nem is büntetik.
Tudományos ismereteimet a vital.hu-n pontosítottam.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
“És a torkodat is tisztíccsa!” :o)Viccen kívül, úgy tudom (belgyógyászat tanárom mondta), hogy az immunrendszert is erősíti, ha csípős fűszerekkel “mérgezzük” magunkat. :o)
Na tessék… Még egy ok.:)) Ja igen, és tartósít is! MOndjuk, emberi szervezetet nem, de a kolbászt állítólag igen…
üdv a klubban!:)
Mondjuk a britt kutatási adatokat érdemes kétkedve fogadni… de azért elgondolkodtató számomra, hogy a férjem nem is a halászlevet szereti, hanem a csípőstől függő!? Ő ugyanis, ha egy (!) hét eltelik halászlé nélkül, már emlegetni kezdi. Aztán amikor főz, jön a számomra érthetetlen megerősítés.
Ha választanom lehet, hogy csípős, vagy édes, akkor csípős! Ha jól emléxem ez már gyerekkoromban is így volt.
Kriszta, ehet, hogy a halban is van valami függőséget okozó cucc… Ki tudja, a kettő együtt már micsoda örömöket okoz.:))Jehudit, nekem a nayobbik lányom ilyen. Egész kicsi kora óta szereti a csípőset, először azt hittem, csak hősködik. Aztán kiderült, hogy nem.
Starfi, azért még nem vennék fényképes igazolványt… ki tudja, visszatér-e még ez az érzés… Bár simán lehet. MOst példáu chilis ciabatta készítésén jár az eszem. Hajjajj…
Részemről maradok a csokinál. 🙂 Majd a férjem olvassa eztán a blogodat. :))))
Mindenki így kezdi. Aztán egy életen át nem szabadulsz! Én az autó kesztyűtartójában is tartok szárított erőspaprikát.
Szeretem a csípőset 🙂 Nem az erőset, a csípőset, pl. jó kis ecetes almapaprika!Egy bajom van csak (röhögni nem ér!!): másnap is csíííííííííp! És ott már nem szeretem!
Én hiszek abban, ha ilyen őrült módon kívánunk olyan dolgokat amiket egyébként nem szoktunk a szánkhoz sem emelni akkor a szervezetünknek valamilyen okból szüksége van rá.Okos kis gépezet a testünk, hallgassunk rá!
😀 így kezdődik, látod?sl, ez azért már elég fanatik:)))chv, 😀
Virág, azért még ne menekülj pánikszerűen!!! A a csokit nem válthatja fel! De most már értem a chilis csoki mögött meghúzódó szándékot… ezek a hedonisták…:))
SL, azért ez már komoly szint, tényleg…:))Viki, az nem ér, hogy nem ér röhögni!:)) Hallottam már mástól is, egyébként…Zsuzsi, ezzel én is így vagyok, abszolúte. Ezért, amikor pl. hasmenésesek a gyerekek, és nagyon kívánnak valamit (ami már amúgy is jó jel, ugye), még ha ellenkezik is a diéta szigorú szabályaival.
Kénytelen vagyok, mert egyre több helyen a halászléhez nem szárított paprikát, hanem erős pistát adnak.
Én nagyon szeretem a csípőset, bírom is. De nem azt, amikor már a szám széle is csíp, hanem azt, ami belül kezd el csípni, majd felmelegít. Ilyen a csilis csoki is, próbáld, lehet hogy meglepődsz majd!!!(Ja és tökre nem vagyok boldogtalan :-))
Kedves Móni! Jót mosolyogtam magamban, ugyanis én mindig akkor kívántam “veszettül” a csípőset, mikor babát vártam. Legutóbb Domával szerencsém volt, mert egy egész jó kis kínai nyílt a városban, terhes barátnőmmel-kollegámmal oda jártunk munka után lakmározni! Nem lehet, hogy babát vársz?
SL, megértem, az olyan lehet, mint nekem a Nescafé…Gasztromami, a chilis csokit próbáltam úgy egy éve, akkor nem gyakorolt rám túl nagy hatást, de most újra megpróbálom.Karina, kíváncsian vártam, előjön-e ez az ötlet…:))))Nem, nem vagyok terhes!:))