Az Élet, a Pofonok és a mézes kakukkfűszirup

Nemrég harmadikos Bence fiam osztályában rendkívüli szülői értekezletet tartottak. Néhány hete már szórványosan hallottam a gyerektől, hogy pár fiú nagyon csúnyán beszél; suttogva, négyszemközt azt is elmondta, milyen szavakat használnak. Kis híján levegő után kapkodtam.
Egyre gyakrabban panaszkodott Bence, hogy őrá is miket mondanak, vagyis, konkrétabban rám, és már épp arra gondoltam, hogy szólok a tanítónőknek, de végül addig húztam-halasztgattam a dolgot, míg egy apuka beelőzött. Az ő fia egészen durván célpontja volt ennek a néhány gyereknek, és agresszivitással reagált a szóbeli bántalmazásra. Mivel a tanítónők azt látták, hogy Lacika megint megrúgta Józsikát, és az okról egyik sem hajlandó semmit sem mondani, ezért Lacikát büntették meg, aki pedig épp az anyukája becsületét védte meg, mert a nagyszájú gyerek rá mondott nagyon csúnyákat.
Lacika apukája arra kérte a tanítónőket, hogy hívják össze a fiúkat, és a tanítónők jelenlétében ő megkérné valamennyiüket, szokjanak le erről az ordenáré obszcén beszédről, amit egy rutinos káromkodó is haladó szintnek tekintene. A tanítónők azonban úgy látták jónak, ha nemcsak a gyerekek, de a szülők is jelen vannak a találkozón. Így lett. Felvonultak a szülők, és legnagyobb meglepetésemre azok háborogtak a leginkább, mondván, hogy igen, nekik is mondta otthon a gyerek, hogy X vagy Y milyen csúnyán beszél, akiknek a gyerekéről tulajdonképpen szó volt. Vagyis: a kiskölkök úgy megvezették az ősöket, hogy azok bárki másról feltételezték inkább a káromkodást, illetve a másokkal szembeni gonosz viselkedést. Úgyhogy mélyen magamba néztem, és feltettem önnön valómnak a kérdést: lehet, hogy engem is átvágnak? Lehet, hogy az én gyerekem is szidja a másik anyukáját? Tudom, hogy nem. De éppenséggel Józsika szülei is erről vannak meggyőződve, akiről viszont – persze apukán és anyukán kívül – mindenki tudja, mekkora kis szemét, már ha lehet ilyet mondani egy édibédi angyalarcú kisfiúra.
Szóval, a  szülőin persze név nélkül, de felhívták a srácok figyelmét a helyes beszédre, és a “dugásponthu” és társai reklámozásának mellőzésére. Harmadikban!
Hogy milyen sikerrel… hát az majd (remélem) kiderül.
Tehát megint a gyereknevelés nagy kérdéseinél kötöttünk ki. Van, amikor az ember azt hiszi, jól csinálja, közben a környezete fogja a fejét. Aztán van, hogy tudja, sokmindent elront, de a gyerekeit mindenki dicsérgeti. Az egészben az a legjobb, hogy húsz év múlva derül ki, végülis milyen munkát végeztünk: normális felnőtt válik a csemeténkből, avagy sem? És ennek érdekében mikor, mennyire szóljunk bele a szocializációs folyamatba, ami a hangzatos megnevezése annak a helyzetnek, amikor gyermekünk kapja az Élettől a Nagy Pofonok kisebb változatait, amelyek ugyanúgy fájnak most, mint később a nagyok.
Az biztos, hogy időt kell szánni rájuk,  és ott kell lennünk, amikor szükségük van ránk.

És ha már gondoskodás: el kell mondanom, hogy Virág kanalas szirupja immár nálunk is bizonyított! Ajánlom mindenféle köptető és meghűlés elleni gyógyszer helyett. Elkészítése egyszerű, hosszú ideig eltartható hűtőben.
Én így készítem:
20 deka cukrot karamellizálok, hozzáadok fél üveg mézet, nagyjából három deci vízzel felfőzöm, és elzárom alatta a lángot. Ebben a forró szirupban áztatok egy nagy csokor kakukkfüvet legalább tíz percen át, majd leszűröm, üvegbe töltöm és a hűtőbe teszem. Amikor valaki betegséggyanús lesz, küldöm az üvegért, legalább háromszor naponta, egy evőkanállal.

Nálunk bizonyított. A kakukkfű gyógyhatásáról olvashattok például itt.

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)