Mai Móni

Egy remek köret

A tágabb család zalai ágánál  láttam ezt a nagyon egyszerű, szikkadt  zsemléből készíthető köretet, amelyet ők zsemletormásnak neveznek. A tormához semmi köze sincs, s amikor rákérdeztem, mégis miért zsemletormás, furán néztek rám, hogy hát nem lehet kiflitormás, ha egyszer zsemléből van…
A zsemlemártásnak létezik meglehetősen sok változata, és van, amelyik egészen hasonlít erre; így hát elképzelhető, hogy ez a bizonyos zsemletormás a szájhagyomány velejárójaként előforduló félrehallás eredménye.
 

Hozzávalók:
szikkadt zsemle/kenyér kockára vágva (lehet többféle, én ezúttal zsemlét és tökmagolajos kenyeret használtam); személyenként érdemes két zsemlével számolni, vagy ennek megfelelő mennyiségű kenyérrel.
2 gerezd fokhagyma
fél liter hús-, zöldségleves vagy expressz zöldségalaplé
5 deka vaj
só, bors

A kockára vágott zsemléket és kenyérszeleteket sütőpapírral borított tepsibe terítem, és 180 fokos sütőben kicsit előpirítom. Ezután egy jó méretes lábasban felolvasztom a vajat, beleteszem a két gerezd összezúzott fokhagymát, és amikor már érzem az illatát, rádobom a kockákat. Jól átforgatom és még pirítgatom, de figyelek, hogy ne égjen meg. Amikor már készen van, felöntöm a levessel, vagy zöldséglével, sózom, borsozom, jól átkeverem, majd újra tepsibe terítem, és visszatolom a sütőbe 20 percre.
Akkor jó, ha kicsit ropogós.

Az eredeti recept ennél jóval egyszerűbb, de szerintem nem ilyen finom: abban nem szerepel a sütőben való elő- és utópirítás. Ám mivel a fokhagymás vajon kellene megpirítani a kockákat, az edény alján a morzsák már rég szenesek, amikor még a zsemle nem pirul. Hát ezért bonyolítottam rajta.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. trinity says:

    Erről már hallottam, de sosem készítettem! Valóban nagyon finomnak tűnik!! Köszi a tippet!!

  2. Maimoni says:

    Van, aki több húslevessel,inkább mártásosabbra, de legalábbis lágyabbra készíti, én így, ropogósabban szeretem.

  3. Anonymous says:

    Ez az étel, a Kőszeg és környékén élő horvátoktól származik,a neve horvátul,renovica,és a húslevesben főtt hús mellé eszik.A kockára vágott zsemlét zsíron olajon(sohasem vajon) lábosban megpirítják,jó adag frissen reszelt tormát szórnak rá,és azonnal merik rá a forró levest a fazékból.Annyit,hogy pépesre áztassa a tormás zsemlekockákat.A mai napig elképzelhetetlen náluk a húsleves renovica nélkül.Randa egy kinézetű,de meglepően jó ízű kiegészítője a főtt húsnak

  4. Maimoni says:

    Köszi! Akkor hát innen a zsemletormás név! Úgy ltszik, mire Veszprém és Zala megyékbe ért, a torma lemaradt… Szoktam kacsazsíron készíteni, de mi így vajjal is szeretjük.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!