Jártatok már olyan étteremben, ahol olyan a dekoráció, a környezet, hogy inkább az marad meg, semmint az ott elfogyasztott étel emléke?
Tegnap betévedtem a keszthelyi Sétálóutcán általam nemrég észrevett új önkiszolgáló étterembe. Július óta üzemel, mint megtudtam, én szeptemberben figyeltem fel rá először. Nem túlzás: kultúrsokkot kaptam.
Az utcán az ember a kirakatban fénylő neonfeliratokat látja meg; ott van, hogy OPEN, meg hogy Coffee, a másik ablakban hívószóként villog az, hogy DÖNER, bevallom, nem gondoltam volna, hogy releváns lehet a helyi közönség szempontjából. Továbbá, a bejárathoz közel elhelyezett tábla arról informál, hogy négyféle menüt ehet itt, aki akar: leves, főétel 690, 790, 890 és 990 forintért; az összeállítások korrektnek tűntek. Ennyi előzetes információ után beléptem. Két helyiség, az egyikben maga az önkiszolgáló pult, mögötte a konyha, a másikban stílbútorok: hatalmas asztalok hatalmas székekkel. A falakat – mit falakat, az összes felületet: ajtókat, hűtőket, gerendákat – pedig valami irdatlan mennyiségű dekoráció borítja. Igyeszem az agyammal is feldolgozni a szemem elé táruló látványt, hogy időt nyerjek, gyorsan kiválasztom az ebédemet: májgombóc leves, rakott kel 890-ért. Alig várom már, hogy leülhessek, és végre teljes figyelmemet a tárlatra irányíthassam.
Amit sikerült megnéznem: egy adag gyufagyűjtemény, csokoládék a 60-as évekből, keretezve, üveg alatt. Szír dísztányérok Fátima kezével, aztán különböző festmények, amolyan “nagymama padlásán talált” stílusúak, üveghal gyűjtemény, emlékszem, ilyeneket is láttam a mamánál, régi fotók gyerekekről, csatos üvegek, szódásszifonok, teáskannák, 50-es, 60-as évekből származó plakátok, amerikai reklámtáblák, “Tiszta udvar, rendes ház” felirat, alatta egy “Kérjük a tálcákat az állványra helyezni!” – hoppá, ez nem a kiállítás része. Aztán, régi üdítők, köztük az általam még sosem látott, ám a köznyelvbe az üdítő általános fogalmának szinonímájaként beivódott Bambi, mellete a Róna, arra emlékszem – vagy nyolc féle, mind originál. A plafonról több klasszikus hálós szatyorban lógnak a II. világháború után gyártott magyar termékek: szappan, cipőpaszta, mosópor, cikóriakávé, gyufa, Fecske cigaretta. Egy alvó pózban elhelyezkedő kitömött macska, valamikori tényleges házikedvenc lehet. Egy nagy vitrin mögött hangszerek: hegedűk, gitárok, nagybőgő, cselló. Szentképek, kisebb szobrok, gobelin-képek és egy kettes létra, amiről nem tudom eldönteni, hogy szintén a díszlethez tartozik-e, mígnem egy ember érkezik, felmászik rá és lámpát szerel.
Hogy az étel milyen volt? Jó. Semmi extázis, korrekt. De hát ki vár ma már extázist 890-ért?
Mindenesetre, ma is visszamentem, hogy folytathassam a nézelődést.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
Két hónapja készülök odaérni, de még nem sikerült. Most már ezek után lehet hogy gyorsítok:-)
Max, tulajdonképpen múzeumlátogatás, bónusz ebéddel. Tudtad, hogy a Babamúzeumosé?
Nem!A Csillagvárat tudtam csak. De jó ötlet, le kell tesztelni.
Hű így olvasva is beleszédültem a sok látnivalóba:)
És akkor még közel sem soroltam fel mindent…