Kínomban

Van úgy néha (szerencsére tényleg csak ritkán), hogy egész nap ennék. Szoktatok így lenni? Nem vagyok éhes igazán, de úgy ennék valamit, azt viszont nem tudom, hogy mit…

Ilyenkor figyelemelterelés képpen kávét iszom. Persze, estefelé már nem akarok, marad a tea. És csipegetek ebből-abból, aztán meg szemrehányásokat teszek magamnak, hogy hol van itt az önfegyelem, hogyan akarsz lefogyni, te?

A minap is fél délután leforgása alatt kínomban ettem a maradék céklalevesből, pár falatot a rakott krumpliból, csíptem a pizzamaradványból, a frissen sült zsemléből, kanalazgattam a következő napra főzött levesből, a gyerekeknek vacsorára készített tejberizsből, ettem két falatot a kacsacombok alatt maradt hagymás zsírból, fehér kenyérrel, két törést az étcsokiból, pár csipetet a meleg popcornból, egy csemegeuborkát, egy kiskanálnyi paradicsomos pestot, és még mindig úgy ettem volna valamit…

Rendes adag ételt persze nem. Meggyőződésből.

Ez így nem mehet tovább – gondoltam.

Mivel a leves egyik alkotóeleme egy brokkoli rózsái voltak, ott volt az egész szár. Chili és Vaníliánál olvastam nemrég, hogy milyen finom is tud az lenni. Sosem próbáltam, megkérdőjelezetlenül dobtam mindig a kukába, mint használhatatlan alkatrészt. Most alufóliába csavartam, és beraktam a sütőbe, ahol épp sült valami – mellette szépen megpuhult ez is vagy fél óra alatt. Közben három evőkanál kuszkuszt leforráztam kétszer annyi vízzel, megsóztam, lefedtem. A puha brokkoliszárat karikákra vágtam, összekevertem a szépen megpuhult kuszkusszal, és három evőkanál jó fokhagymás tzatzikivel. Hát hogy az milyen finom volt!

Olyan gyorsan megettem, hogy még csak le sem fényképeztem, de képzeljetek el valami szép tányérban fehér joghurtot zöld pöttyökkel, helyenként uborkacsíkokkal.

A tanulság ebben az esetben az, hogy a régi tradíciókat időnként újra kell gondolni. Na persze, most feltaláltam a spanyolviaszt.

 

______________________________________

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)

Tovább a blogra »