Van úgy néha (szerencsére tényleg csak ritkán), hogy egész nap ennék. Szoktatok így lenni? Nem vagyok éhes igazán, de úgy ennék valamit, azt viszont nem tudom, hogy mit…
Ilyenkor figyelemelterelés képpen kávét iszom. Persze, estefelé már nem akarok, marad a tea. És csipegetek ebből-abból, aztán meg szemrehányásokat teszek magamnak, hogy hol van itt az önfegyelem, hogyan akarsz lefogyni, te?
A minap is fél délután leforgása alatt kínomban ettem a maradék céklalevesből, pár falatot a rakott krumpliból, csíptem a pizzamaradványból, a frissen sült zsemléből, kanalazgattam a következő napra főzött levesből, a gyerekeknek vacsorára készített tejberizsből, ettem két falatot a kacsacombok alatt maradt hagymás zsírból, fehér kenyérrel, két törést az étcsokiból, pár csipetet a meleg popcornból, egy csemegeuborkát, egy kiskanálnyi paradicsomos pestot, és még mindig úgy ettem volna valamit…
Rendes adag ételt persze nem. Meggyőződésből.
Ez így nem mehet tovább – gondoltam.
Mivel a leves egyik alkotóeleme egy brokkoli rózsái voltak, ott volt az egész szár. Chili és Vaníliánál olvastam nemrég, hogy milyen finom is tud az lenni. Sosem próbáltam, megkérdőjelezetlenül dobtam mindig a kukába, mint használhatatlan alkatrészt. Most alufóliába csavartam, és beraktam a sütőbe, ahol épp sült valami – mellette szépen megpuhult ez is vagy fél óra alatt. Közben három evőkanál kuszkuszt leforráztam kétszer annyi vízzel, megsóztam, lefedtem. A puha brokkoliszárat karikákra vágtam, összekevertem a szépen megpuhult kuszkusszal, és három evőkanál jó fokhagymás tzatzikivel. Hát hogy az milyen finom volt!
Olyan gyorsan megettem, hogy még csak le sem fényképeztem, de képzeljetek el valami szép tányérban fehér joghurtot zöld pöttyökkel, helyenként uborkacsíkokkal.
A tanulság ebben az esetben az, hogy a régi tradíciókat időnként újra kell gondolni. Na persze, most feltaláltam a spanyolviaszt.
______________________________________
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.
Ó, és gyere a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni... Csatlakozhatsz hozzám az Instagramon is.
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm:-)
hajjajjjj… nem is egyszer.a másik furcsaság, hogy ha pl kimarad az ebéd vagy nagyon fogyókúrásra sikerül, akkor 2x vacsorázom, mert este a patkószöget is megenném (2x).
Én olyankor zöldséges-halas salátát készítek, és abból lakom jól.:)
Szintén zenész…Egy pár hónapja volt, hogy hazafelé menet olyan éhség tört rám, hogy nem sok választott el tőle, hogy beleharapjak a kormányba…(jah, éppen hazafelé vezettem)Igen, van ilyen. A másik, amikor úgy ennék valamit, de nem tudom, hogy mit, és bármit is eszem, az nem az, amit ennék. De hogy mi lenne az, amit ennék, az soha nem derül ki, viszont addig szó szerint bele eszem mindenbe.. Majdnem a kormányba is…:)))
Bizony én is szoktam így járni sajnos. Még olvasni is sok volt ezt a felsorolást. Viszont finom lehetett a brokkolis kuszkusz. Legközelebb képet is lehetne kérni? Legalább szemmel hadegyek belőle.
Irigylem, aki csak néha nap van így… 😀
Pedig ez nem testi éhség volt… A lelked kívánt valamit oylankor.:) Gondolkodj el rajta, mi történt, éppen mit éreztél, amikor rádtört az ehetnék, sok érdekességet fedezhetsz fel, sok mindenre választ kaphatsz. Sajnos, ha fogyni akarsz, ez nem a legjobb módszer rá, valóban. Még sajnosabb: tapasztalatból mondom. :P:)
Jaj, a lényeget elfelejtettem: nyersen nem próbáltad elrágcsálni? Amikor karfiolt, brokkolit készítek, alig tudom megmenteni az ételnek a kellő adagot, lányaimmal együtt képesek lennénk az egészet nyersen felfalni. 🙂
Jaaaaaaaaj de ismerős :-DDDNálam ez azt szokta jelenteni, hogy 1-2 nap, és megjön… Bocsi, de tényleg így van 🙂
Nálam szintén. Szerencsére csak néhanapján.A legjobb az, hogy úúúúgy ennék valamit, de én sem tudom, hogy mit és nem is jövök rá.”Valami finomat”, mindig ezt mondom ilyenkor 🙂
Nálam is előfordul, főleg olyankor mint Viki esetében, és folyton édeset ennék akkor, rémes…A brokkolli szárat még én sem próbáltam megsütni, de már jó ideje nem dobom el, belefőzöm húslevesbe, jót tesz neki szerintem, mondjuk megfővve nem eszem meg, de a kutyus megkapja (mint a zellert, karalábét is, sajnos nem esszük meg ezeket sem főve)de mindenképp kipróbálom így sütve is.
Gizi, legközelebb készítek fényképet, ígérem!
Sedith, nyersen sosem próbáltam, de ki fogom, az biztos. Mindig tanul az ember valmit.Hogy mit éreztem… hát, nem is tudom. Már nem emlékszem. Meg fogom figyelni legközelebb.
Most hirtelen az jut eszembe, hogy időnként ilyenkor csinálhatnál almás céklasalátát. Csoda finom, egészséges, és erre talán nyugodt lelkiismerettel rájárhatsz a nap során. Jó ötlet szerinted?
Jól hangzik, bizony… De cékla ritkán van itthon. Most, hogy így felhoztad… egészen megkívántam.:))